Fűszer és Lélek

Habkönnyű citromfagyi

Végre újra befér a fagyigépem a mélyhűtőbe!
Nálatok is nagy probléma nyáron helyet csinálni neki? Minden júniusban elhatározom, hogy veszek egy kompresszorosat, amit nem kell felhasználás előtt fagyasztani, hanem azonnal bevethető, aztán szeptember környékén alábbhagy a lelkesedésem, és következő évben újra ott állok a fagyasztó előtt és próbálom bepréselni az edényt. Na, majd talán jövőre.

Annyira vágytam egy jó citromfagyira, hogy azzal is álmodtam. A barátainknál voltunk vendégségben, akik történetesen Magyarország egyik legjobb csokisai, úgyhogy biztosra vettem, hogy valamilyen csokoládés édesség készül majd, de nagyon felderül az arcom, amikor megtudtam, hogy sült túrótorta lesz. 
Ahhoz bizony passzol a citromfagyi!!!

Egyetlen hibája volt csak, hogy nem volt már időm a kikeverés után betenni a fagyasztóba, hogy kicsit megkeményedjen, és túlélje a szállítást, így ott még folyósabb volt a kelleténél, de itthon a maradék már nagyon jó lett.

Görög joghurt, tejszínhab, frissen főzött citromszirup, ennyi az egész.
Sajnos elég nehéz leállni vele, de ha elvisszük vendégségbe a nagy részét, akkor nem fenyeget az a veszély, hogy egy este alatt eltűnik az egész. Valahogy. Ki tudja hogy. Volt, nincs. Érthetetlen.

Hozzávalók:
A citromsziruphoz:
12 dkg cukor
2 nagy citrom leve
2 nagy citrom vékonyan lehámozott héja
1 dl víz

A hozzávalókból sűrű – kb. felére kell befőzni – szirupot főzünk, majd leszűrjük, a citromhéjakat félre tesszük, a szirupot kihűtjük.

2 dl tejszín kemény habbá verve
70 dkg natúr görög joghurt
+ a citromszirup

A tejszínhabot egy tálban óvatosan beleforgatjuk a joghurtba, majd hozzáadjuk a szirupot is.
Elindítjuk a fagyigépet, és csak a keverőlapát indulása után öntjük bele a joghurtos masszát.
40 perc alatt keveri ki a gép. Azonnal fogyasztható, vagy egy óra további mélyhűtős fagyasztás után akár szállítható is hűtőtáskában.
Tálalásnál tegyünk a tetejére a ropogósra száradt citromhéjból.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!