Fűszer és Lélek

Három nap mennyország

Nagyon húzósak voltak az elmúlt heteink, nem is emlékszem, hogy mikor voltunk egy pár óránál többet kettesben a férjemmel. Mikor ő is éppen az őrület határán állt, nem kellett neki kétszer mondanom, hogy vegyen ki három nap szabadságot, a gyerekek aludjanak anyuéknál, mi pedig utazzunk el.
Ne menjünk túl messzire, de azért érezzük, hogy nem otthon vagyunk, és lehetőleg tudjunk teljes ellátást kérni.
Mezőtúrra, a Hercegasszony birtokra menünk. A hivatalos neve Hercegasszony Wellness és Garden. A wellnesst értettem, a gardent nem annyira, de amikor megláttam a parkot, rájöttem, hogy miért kellett a névben megemlíteni.
Régebb óta szemezek a hellyel, ugyanis a fiam minden évben Szarvason nyaral, ahol az első hét vasárnapján látogatás szokott lenni. Olyan szép a környék, és annyira hívogató a sok víz a nyár közepén, hogy minden évben elhatározzunk, maradunk legalább egy éjszakát még mi is  a környéken.
Annak aki ismeri a Túrt és a Kettős-Köröst, annak nem újdonság, az a földi paradicsom ami azon a környéken megtalálható. Igazi természeti csoda, a maga lassan cammogó folyóival, a közel repülő kacsákkal, vízimadarakkal, a kérdőn néző őzekkel.
Kicsit tartottam a teljes ellátástól, az az igazság, hogy azért sokszor belefut az ember elég gyenge konyhába, és amikor végre pihenhetünk, semmi kedvem silányabbat enni, mint ha otthon lennénk. Úgyhogy csak egy olyan közepes konyhára számítottam, de akkorát tévedtem, mint ide Mezőtúr.
Koradélután érkeztünk, a birtok közepén két gyönyörű kis kastély várt. Gyorsan elfoglaltuk a szobáinkat, majd kihasználtuk, hogy rajtunk kívül épp kevesen voltak hétköznap lévén, azonnal el is mentünk a wellness-be, és csak ültünk a vízben, néztünk ki az ablakon, figyeltük a fákat, és fél óráig nem is szólaltunk meg. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Magyarországon ennyire jó – és minden szempontból jó – helyen még soha nem jártunk!
Nagyon izgalmas egyébként a kastély története. Egy hedonista, az életet igencsak igenlő bátor nő valamikori tulajdonából pár évtizeddel később egy olyan hely épül, ahol szintén a hedonisták érzik jól magukat. Valami biztosan van a levegőben!

Fotó: Hercegasszony birtok

“A Mezőtúr határában álló Hercegasszony kastély nevét egykori tulajdonosáról, Lelbach Irénről, Habsburg Albrecht főherceg feleségétől kapta, aki 1931-ben jegyajándékként örökölte a birtokot. A pár válása után a mesés birtok Irén állandó lakhelyéül szolgált kora tavasztól egészen késő őszig.

Lelbach Irén Dóra 1897. december 22-én látta meg a napvilágot Szabadkán, jómódú és elismert család gyermekeként. Alig húsz évesen ment férjhez a család 14 évvel idősebb barátjához, Rudnay Lajos későbbi hágai követhez, házasságukból két fiú született. Miután egyiküket korán elvesztették a skarlát miatt, Irén megismerkedett Albrecht főherceggel, akihez hamar erős, viszonzott érzelmek fűzték. Érzéseit bevallotta férjének, aki benyújtotta a válókeresetet, így Irén fiával Budapestre költözött. Habsburg Albrecht főherceg Dél-amerikai utazásai és Lelbach Irén válása miatti meghurcoltatásai után a szerelmesek végül 1930-ban házasodtak össze. Rangon aluli házasságkötésük sok nehézséget okozott számukra, főként Albrechtnek, akit házassága politikai előmenetelében akadályozott. Végül 1937-ben mondták ki válásukat, amelynek egyik oka a herceg hűtlensége volt.

A Hercegasszony Kastély – amelyet a mezőtúri emberek több nemzedék óta így hívnak –, a Túrtői holtág és Pusztabánréve Lelbach Irén irányítása alatt vált igazi paradicsommá a harmincas években. Az épület főszárnyát 1878-ban emeltette a korábbi tulajdonos, akinek kilétéről nincsenek biztos források. Később Lelbach Irén saját erejéből építtette fel a kastély további részeit. A főépülethez tartpzo U alakú szárnyak 1936-ban készültek el, amelyhez a környékbeli tanyák tetejéről hozatta a régi cserepeket, hogy biztosítsa a neobarokk épület stílusához méltó patinás arculatot.

A szép időkben a kastély nemcsak a hercegasszony otthonául szolgált, hanem számtalan embernek adott lakhelyet, munkahelyet és megélhetést is. A főépület előtt hatalmas rózsáskert és színes virágok pompáztak, az udvar közepét pedig szökőkút ékesítette, amely langyosan csordogáló vízpermetével törte meg a déli nap sugarait, szinte édenkertté varázsolta ezt a kis oázist. Ezt a kutat mi is megőriztük és felújítottuk, hogy a látogatók ugyanúgy megcsodálhassák, mint korábban. A kastély parkja és a ház mögött elhelyezkedő teniszpálya kivételes látványosságot nyújtott az egyszerű emberek számára. Az udvaron teremtett idillt az óriási almafákkal szegélyezett gyümölcsös kert és a Körös parti élénkzöld vízi növényzet zárta körül, eltakarva a birtokot a kíváncsi tekintetek elől.

A hercegasszony mindenkit bőséges vendéglátással fogadott a kastélyban, valamint számos rendezvénnyel ámította el a környékbeli birtokosokat: előkelő arató bálokat és éves táncos mulatságokat rendezett.

A kúria történetében az oroszok 1944-es érkezése jelentette a rossz idők kezdetét. A kastélyt ekkorra elhagyta tulajdonosa, Budapestre költözött, majd az 1945-ös földosztás során el is vesztette a birtokot. Az idők folyamán a kastély több termelőszövetkezet és az Állami Gazdaság tulajdonába is átkerült.

A Hercegasszony Birtok belsőépítészeti tervezése folyamán modern szemlélettel nyúltunk a műemlék épülethez. A formabontó belső kialakításakor az a szemlélet inspirált minket, melyet akár Barcelona, Milánó vagy épp Párizs legjobb vendéglátó helyeit járva érezhetünk: a régi értékek tisztelete és megtartása mellett kortárs építészeti és belsőépítészeti elemek, egyedi megoldások kerülnek a térbe, semmivel össze nem téveszthető hangulatot, egyedi megjelenést adva a térnek.”


Amikor nem volt még gyerekem, el se tudtam volna képzelni, micsoda ajándék 30 perc csend. És most három teljes napig csendben lehettem. Nem én nem beszéltem, hanem a világ csendesedett el körülöttem. Májusban az egyik legszebb hang a kakukkszó, amit hallani lehet. Így a wellness után kifeküdtünk a stégre, és hallgattuk a kakukkot.
Az igazi meglepetés kakukkszó után érkezett, amikor vacsorázni mentünk. Két menüsor közül lehetett választani, és én nem tudtam ellenállni a kapor, tök, süllő felsorolásnak. ÚRISTEN! Annyira, de annyira jó volt! Előételként egy klassz salátával indítottak, majd érkezett a krémes, könnyű tavaszi tökfőzelék, a tetején tökmagokkal és egy szelet ropogós bőrű, tökéletesre sütött süllővel. A férjem mást rendelt, és ő is el volt ájulva a szuvidált tarjától, de a körettől is. Mondjam tovább? Túrógombóc és másnap madártej…
Másnap reggel után kicsit szétnéztünk a környéken, majd újra kiültünk a stégre, ittunk egy pohár pezsgőt, és olvastunk ebédig. Ne aggódjatok, nem írom le végig, hogy mit ettünk, legyen elég annyi, hogy a konyha nagyon jó volt. Tökéletes zöldségek, és szintén jól elkészített hús mellett, értő felszolgálóval, aki pontosan tudta, hogy mit hoz ki, az hogy készült, és még tanácsot is tudott adni.
Vacsoránál kis meglepetés ért minket, ugyanis egy cég húsz alkalmazottja is ott vacsorázott, és sörvacsorát kértek, ahol a közeli, mondhatni helyi sörfőzde a Szent András főzde főzdemestere tartott előadást. Jókor érkeztünk, így végig hallgathattuk amit mesél, és mi is megkóstolhattuk a többi vendéggel együtt az összes sört, a mellé párosított ételekkel együtt.
Kiszúrtam a lobby-ban egy oklevelet, amit a Hercegasszony birtok a legszebb konyhakert versenyben kapott, úgyhogy be is kérezkedtem a több mint száz éves almáskertbe, amit András bácsi művel. Ha arra jártok, a kertet is mindenképp nézzétek meg, először is abszolút a birtok része, még a névadó Iréne hercegasszony idejében ültették, másodszor pedig olyan szép, mintha egy közpark lenne. Egy jól ápolt közpark.
Egy kicsit elkapott a lelkiismeret furdalás, hogy pont egy ilyen gyerekmenyországba nem vittem magammal  a srácaimat, pedig várta volna őket a gokart és a játszótér, de legalább mindig felhívtam őket, amikor elsétáltam a gokártok mellett.
Nyáron visszatérünk, akkor már viszem viszem a gyerekeket is. Az a helyzet, hogy teljesen beleszerettünk a környékbe is, és a helybe is.
A másik épületben ugyanis klassz családi apartmanok vannak, konyhával, terasszal, nagyobb térrel.

Mondjuk abban egészen biztos vagyok, hogy én maximum egy első előtti kávét főzők majd magunknak abban a konyhában, hiszen ott a bisztró, aminek nem tudok ellenállni, és miért is kéne megtennem, nem igaz?

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!