Fűszer és Lélek

Ezek a 2017-es kajatrendek

2017Idén is megírták a nagy nemzetközi médiumok, hogy szerintük mit szeretünk majd enni 2017-ben. 
Visszanézve az eddigi jóslatokat, azért nem venném készpénznek az itt felsoroltakat, de az biztos, hogy 2-3 éven belül találkozunk majd velük így vagy úgy. Tulajdonképpen mindegyiket szeretném, úgyhogy hajrá!

img_59461. Alternatív tészta ( A Whole Foods szerint)
Elég nagy az őrület még mindig a gluténmentes étkezés körül, és itt most nem a gluténérzékenyekre gondolok, hanem azokra, kik valamilyen más meggyőződés miatt kerülik a gabonát. 
Olvastam egy izgalmas cikket és nekem nagyon logikusnak tűnt, miszerint régen a kenyerek és más pékáruk kovásszal, lassú erjesztéssel készültek, így mire az ember megette, tkp. már nem volt gond a megemésztésük. Élesztős, gyors kelesztésű pékárut, és rengeteg tésztát csak az utóbbi 70 évben eszünk, és azóta okoz gondot a glutén. Én ezt elég hihetőnek találom. Az alternatív tészta egyébként nem (csak) a zöldségből spirálozott spagettit jelent, hanem inkább olyan magokat, hüvelyeseket, gyümölcsöket, amik nem tartalmaznak glutént, de valamilyen tésztaszerű készíthető belőlük.
Minden esetre a tészta túl finom ahhoz, hogy valami kiszorítsa.

5ab5bc_f1675423e06f45e4a210bb86f1c16be72. Kézműves hentes / hús ( Bloomberg , National Restaurant Association szerint )
Hát, a “kézműves hentes” fogalma elég vicces, de azért kb sejthető, hogy mit takar. Olyan húst és feldolgozott termékeket, amit nem egy gyár, hanem egy hús-vér ember állít elő, akivel akár beszélgetni is lehet a termékről. Kicsit szerencsések vagyunk, hiszen Magyarországon még látjuk a hentest, aki a fél marhát tovább bontja, majd a mérlegre dobva megkérdezi, hogy maradhat-e.
De itt azért többről van szó, mint a műanyag tálca hiánya. A hentesnek elvileg ismernie kéne a beszállítót, tudni a tartás és a vágás körülményeit, majd önmagának feldolgozni az alapanyagot saját kolbásszá, pástétommá, vagy érlelni belőle egy jó kis steak-et. Szerencsére erre is van már 1-2 példa, még ha nem is sok.

3. “Hiteles etnikai konyha” ( National Restaurant Association szerint)
Nos, erre sajnos egy ilyen pici országban, ahol alig élnek olyan bevándorlók, akik saját éttermet nyitnának sok esélyünk nincs, de nincs minden veszve, azért pár budapesti helyen igenis elérhető az autentikus “etnikai konyha”, de én örülnék, ha a számuk és a sokszínűségük megsokszorozódna.

181befd1cdd14f5f305e202e986823cc4. Buddha tálak ( Pinterest szerint)
Érdekes, hogy 2017-re a Pinterest is mennyire meghatározóvá vált a gasztronómiában. 
Egyébként én is rendszeresen gyűjtök inspirációt onnan, csak fotókat nézegetve. Márpedig a Buddha bowl igazi fotó téma, sok gyönyörű zöldség, elképesztően gusztusosan tálalva. Én pl. nagyon örülnék, ha nálam valóban divatba jönne, és egy héten kétszer ilyesmit ebédelnék!

5. karfiol ( Bon App  és a James Beard Alapítvány szerint)
Nos, erről csak azt tudom mondani, hogy karfiol megint. Hurrá, én nem bánom! Minden évben feltűnik szinte, volt már ugye a karfiol steak, aztán az egyben sült karfiol, sőt, hódított a karfiol “rizs” és a karfiol “rizottó” is. 

quiche-lorraine-20337_l6. Hagyományos francia konyha ( James Beard Alapítvány )
Én erre már évek óta várok! Örülnék, ha nyílna 2-3 francia vendéglő Pesten. Nem, nem fine dining étterem, hanem jó francia vendéglő!

 

35f71b15e1272ccf1a29893caa6fab7b7. Főzés tábortűzön ( Telegraph )
Ez a műfaj más ugyan, mint a faszén felett sütés, de az is egy része. Nagyon támogatom! Azt hiszem, mi mind tudjuk, hogy szabad tűzön minden étel jobb, és remek bográcsaink vannak, de nagyon szívesen veszem a világ minden tájáról érkező recepteket, ízeket, sőt, főzőalkalmatosságokat is. 

8. “Kreatív fűszerek” / házi készítésű fűszerek ( Whole Foods , National Restaurant Association )
Nem nagyon kell magyarázni, legyen minden családnak egy saját fűszerkeveréke, ami mondjuk a marharagujuk titka! És persze találjunk ki olyanokat, amit szívesen megosztunk egymással, vagy cserélünk. Én pl tudok egy elképesztően jó vad kakukkfű lelőhelyet, és abból a világ legjobb bárány fűszerkeverékét készítem. Legalábbis, eddig ménem akadt kihívója.

 

b8d544f8d5d63bb761d9e36a00621b769. Empanada ( Pinterest )
Nem más, mint egy töltött tésztabatyú. Készülhet zöldséggel, hússal, sajttal, bármivel.
Eredetileg Dél-Amerikából származik, de a világ minden táján imádják, hiszen nagyon egyszerűen testre szabható a tölteléke, vagyis azt teszünk bele amit akarunk, vagy ami éppen van otthon. 
Nem véletlen lett ez is a Pinteresten népszerű téma, ugyanis könnyen elkészíthető, mutatós, és finom is.

shakeology-adaptogens10. Adaptogén kiegészítők ( Bon Appetit magazin szerint )
„Az adaptogén gyógynövények olyan természetes anyagok, amelyek a mellékvesére gyakorolt hatásuk révén, módosítják a test reakcióit különféle stresszhatásokkal szemben, növelik a stresszel szembeni ellenállást, nem kívánatos mellékhatások nélkül” – írja a Wikipédia. 
Állítólag vannak növények, amik mind a túlműködő, mind pedig az alul működő szervekre kedvező hatással vannak.  22 olyan ismert gyógynövényt sorolnak fel, ami a szervezetbe juttatva harmonizálja, egyensúlyban tartva belső elválasztású mirigyeinket és immunrendszerünket. Vagyis, az adaptogén növények  úgy hatnak, ahogyan az adott pillanatban szükségünk van rájuk.  
Ilyen növények például a ganoderma, fokhagyma, ginzeng, kasvirág, ginkgo, aranygyökér, és lapacho.
Fokhagymából jók vagyunk. Nem hiszem, hogy ez a trend begyűrűzik ide, sőt igazából azt is kétlem, hogy trend lesz belőle.

img_396911. Az erjesztés ( James Beard Alapítvány )
Évek óta jön fel ez is, de olyan hatalmasat még nem szólt, pedig én nagyon várom. Imádom az erjesztett zöldségeket, és a Márton nap óta tervezem, hogy saját magam erjesztek valamilyen különleges káposztát a libás töltött káposztámhoz, de még nem jött el a pillanat. Talán majd nyáron. Addig is álmodozom a kovászolt zöldbabról.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!