Fűszer és Lélek

Elképesztően citrusos keksz

img_2574Na, a kekszgyártás egyáltalán nem az én műfajom volt eddig, azt be kell vallani. Gondolom pont ezért rajong minden egyes házi kekszért annyira a lányom.
És hát most mondjátok meg, mi mást tehetnék, mint hogy kéthetente sütök nekik valamit. Most épp ez a citrusos, gyömbéres keksz a menő errefelé, és hát be kell vallani, hogy nekünk is le-le csúszik belőle néhány darab, de inkább elzárva tartom magam elől.
Simán eltartható egy hétig, vagy az is lehet, hogy még tovább is, de ki képes erre, ebben a finom vaj és citromillatban?

1 csésze 2,5 dl

Hozzávalók:
2,5 csésze liszt
1 tk szódabikarbóna
1/2 teáskanál só
2 kk frissen reszelt gyömbér
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
3/4 csésze puha vaj
1 csésze nádcukor
1 nagy tojás
2 ek méz (lehetőleg hársméz)

Egy nagy tálba szitáljuk össze a lisztet, a szódabikarbónát, és a sót.
Elektromos habverővel keverjük habosra a vajat a  cukorral, majd adjuk hozzá a tojást, majd a mézet, a gyömbért, a  citromhéjat és a citromlevet.
Hozzákeverjük a száraz hozzávalókat is, majd fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük 1 órára.
Előmelegítjük a sütőt 170 fokra. 3-4 mm vastagra nyújtjuk a tésztát, és formával kiszúrjuk. 
 Sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük majd előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. 
Sima tortabevonóba mártottam, de persze lehet cifrázni. Szerintem akkor jó, ha csak egy kis részen csokis.img_2573

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!