Fűszer és Lélek

Zajos szomszéd

23a92ca9-a486-4905-99e9-ceab8871eff5

Elképesztően jó a hangszigetelés a házunkban, annak ellenére, hogy nagy társasház, szinte olyan, mintha családi házban élnénk, a szomszédok életéből semmit nem hallunk.
Nem mindig volt ez így, voltam én is magnót üvöltető kamasz, sőt, hajnali háromkor becsengető szomszéd is, de most nem arról akarok írni, amikor akárhogy is nézzük, jogos a saját, vagy a szomszédunk kiborulása, hanem arról, amikor a jogtalan. Legalábbis szerintem teljesen felesleges.

Kezdem a sajáttal:
Amikor Angyalföldön laktunk egy picike lakásban, beköltözött alánk egy húszasévei közepén járó fiatal nő. Egészen addig nagyon jóban voltunk minden szomszédunkkal, hat lakásos lépcsőházban nem is lehet ezt másképp, de tényleg volt olyan, aki szinte a barátunk volt.
Egyszer reggel arra léptünk ki a lakásból, hogy egy A/4-es, sűrűn teleírt  lapnyi, levél vár a lábtörlőn az alattunk lakótól. Ebben elmeséli, hogy ő éjszaka dolgozik, reggel hat után ér haza, amikor mi kelünk, és elkezdünk tárgyakat dobálni a konyhában, majd rohangálunk, rádiót hallgatunk, hangosan beszélgetünk, sőt, kiabálunk egymással, majd végigcsörtetünk a lépcsőházon (hangosan!), aztán egész nap szól a konyhában  a rádió, legalább nyolcszor lehúzzuk a vécét, végül este fél hattól nyolcig, miután hazahoztuk a gyereket az óvodából, úgy viselkedünk, mint az elmebetegek. Nagyon hangosak vagyunk, nevetünk, sírunk, kiabálunk, éneklünk, futkosunk, stb, stb, és jobb ha tudunk róla, hogy ő bizony minden szavunkat hallja, és minden tud, hogy mit csinálunk éppen.

Kicsit csodálkoztam, mert egyáltalán nem ítéltem magunkat hangosnak. Soha egyetlen buli nem volt nálunk, se gyerek, se felnőtt, ugyanis a lakás olyan pici volt, hogy erre nem volt hely. Tévénk nem volt, és bár valóban szólt a konyhában egy kisrádió, akkor se tudott volna hangos lenni, ha akarom, mert egy kicsi mono hangfala volt csupán. Igaz, hogy 6 és 7 között keltünk, gyereket öltöztettünk, ilyesmi, de utána 7,20-kor elvittem oviba, és 17,30 előtt nem jött haza. Este 8-kor szigorúan fekvés volt, utána mi is csak halkan beszélgettünk, hogy aludni tudjon. 
Ez azt jelentette, hogy a legrosszabb esetben is, napi 3,5 órát voltunk hangosak, de én tudtam, hogy ez nem igaz. A többi dolgot tényleg nem értettem, mi az, hogy tárgyakat dobálunk, hogy képzeli, hogy nyolcszor húzzuk le a vécét, és hasonlók.

Aztán egyik reggel, amikor kávét főztem, leejtettem a kiskanalat, és felkopogott. Annak ellenére, hogy nálunk a konyhában is hajópadló volt, nem kő, szóval a lehető leghalkabban ért földet az a kanál.
Komolyan egy kiskanál zavarta ennyire? Bolond ez?!
Később megtudtam a szomszéd néninktől, hogy a házunk az ötvenes évek elején épült a gyári munkásoknak, konkrétan nincs benne semmilyen hangszigetelés, és mi erről csak azért nem tudunk, mert a legfelső szinten lakunk. Különben, az alsóbb szinteken élőknek valóban olyan az életük, mintha egy lakásban élnének a felettük lakókkal. Igaz, teszi hozzá, ebből itt még nem volt gond, de úgy látszik, az új lakónak alacsonyabb az ingerküszöbe, mint az eddigieknek.

Szerencsére kinőttük a lakást, eladtunk, de pár hónap múlva láttuk, hogy megjelent az alattunk lakó ablakában az “Eladó” tábla, nyilván az új lakó is beszélgetett napközben.

Egyik barátunkat feljelentette a szomszéd, amiért szintén 17 és 21 óra között, tehát tényleg nem éjszaka, nagyon hangos a család, és nem tudnak tőle pihenni. Nem az alattuk lakó, hanem a falszomszéd. Ők sem értették, ugyanazok jutottak eszükbe, mint nekünk, hogy hét közben estig iskolában vannak a gyerekek, este korán fekszenek, se buli, se nagy vendégeskedés, ráadásul hétvégenként soha nincsenek otthon, mert a telekre vagy a nagyszülőkhöz járnak. 

Itt az zavarta a szomszédot, hogy a belső kétszintes lakásban a lépcsőt használják. (Megjegyzem, mindenkinek ugyanolyan lépcsője van a házban, mert azon érhető el a tetőtérbe épített hálószoba.) 
A vége az lett a történetnek, hogy a szomszéd birtokháborítás miatt feljelentést tett az önkormányzatnál (zajjal sértették meg a birtokát) és bár ismerte őt az ügyintéző, mert a másik szomszédot is feljelentette többször, nem tudott mit tenni, meg kellett, hogy büntesse a barátainkat 30.000 forintra. 
Hangsúlyozom, megint nem éjszakai bulikról, hangos zenéről, vagy ordítozós veszekedésről van szó, hanem csak egy átlagos gyerekes család hétköznapi életéről.

A harmadik eset a barátnőmékkel esett meg a múlt héten. Három kisgyerek, a legnagyobb ötéves, a pici kettő. Ketten óvodások, reggel 7,30 és délután 17,30 között nincsenek otthon, csak a legkisebb az anyukájával. Most egy hétig mindhárom gyerek beteg volt, és az alsó szomszéd szólt a közös képviselőnek, hogy ha nem hallgattatja el a gyerekeket, a rendőrségen jelenti fel őket. 
Mi történt az emberekkel? 

Én értem, hogy mindenki fáradt, és szeretne pihenni. De minden házban van házirend, ami általában azt mondja ki, hogy este tíz után tilos hangoskodni, stb. És még akkor is elnéző a normálisabb szomszédság, ha  évente egyszer buli van nálunk. Persze nem hétköznap, és nem minden héten, de mindenkinél volt már ilyen. Nyilván nem jó pont alatta aludni, de ha csak nem üvölt hajnali háromkor is a zene kedden, akkor azért néha túl lehet élni. 

De a fenti esetekben arról van szó csupán, hogy családok NORMÁLIS családi életet élnek. A csecsemők néha éjjel is sírnak, a háromévesek néha futnak, néha sikítanak, néha csikizni kell őket, és akkor hangosan nevetnek, néha pedig sírnak. Este nyolcig. Mert utána alszanak. 

A társasház meg társasház, nem szanatórium. Van aki vasárnap reggel hatkor kezdi klopfolni a húst, más szombat hajnalban porszívózik, és igen, vannak olyan fura szomszédok, akik csak éjszaka tudnak mosni. 
De egyik tevékenység se olyan, amit vagy ne lehetne megbeszélni, vagy ne lehetne elviselni. Hiszen nem szanatóriumban, hanem társasházban élünk!

Vagy mégis?
noisy-neighbors

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!