Fűszer és Lélek

Zöldséges rizottó, sajtos zöldséggolyóval

bonduelle_stafetakanal_fuszereseszter2A Bonduelle StafétaKanál egy olyan főzős kihívás, amikor mi bloggerek kiválasztunk egymásnak egy-egy Bonduelle konzervet, és abból kell valami ötleteset, kreatívat készíteni.
Bevallom, még soha nem vásároltam ilyen vegyes zöldség konzervet, pont azért, mert amikor rápillantottam, a finomfőzelék jutott eszembe, de azt sajnos rajtam kívül senki nem szereti a családban. 
Érdemes volt kicsit továbbgondolni a dolgot!

A feladatom az volt, hogy ebből a Bonduelle konzervből, amit Rita választott nekem, főzzek valamit, ami nyilván nem hús, és mellé zöldségköret, hanem valami izgalmasabb. Krémleves? Hahahhaha.
Duo Créatif konzervben borsó és bébirépa van, de a kézenfekvő – egyébként általam imádott – finomfőzelékkel mégsem rukkolhattam elő…

Így arra jutottam, hogy legyen egy jó rizotó, amihez felfogom a zöldséglevet, majd belekeverem a végén a zöldségeket is, illetve egy sajtos, zöldséges golyó készült a másik feléből a zöldségnek feltétként, vagy külön is lehet készíteni. 
Nem azért, de szerintem nagyon jó lett mind a kettő, és úgy örülök, hogy az értékes zöldséglevet sikerült megmenteni. Próbáljátok ki! 

Szuper húsmentes hétfőre való fogás!

HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE)

SAJTOS ZÖLDSÉGGOLYÓ

  • 1 doboz Bonduelle Créatif Duo konzerv lecsepegtetve
  • 1 zsemle, beáztatva, kinyomkodva
  • 5 dkg frissen reszelt sajt
  • 1 csokor újhagyma, apróra vágva
  • kakukkfű ízlés szerint
  • bors
  • olaj a sütéshez

ZÖLDSÉGES RIZOTTÓ

  • 2 doboz Bonduelle Créatif Duo konzerv (2 konzerv leve, és 1 konzervből a zöldségek)
  • 1 csokor újhagyma, apróra vágva
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg kerek szemű rizs
  • bors
  • 5 dkg frissen reszelt parmezán
  • 1 g sáfrány
  • 2 dl tejszín

    SAJTOS ZÖLDSÉGGOLYÓ

A zsemlét beáztatjuk hiden vízben, majd kinyomkodjuk. Hozzáadjuk a villával összetört lecsepegtetett Bonduelle Créatif Duo konzervet, a sajtot, a felkarikázott újhagymát, a sót és borsot és a kakukkfüvet, majd villával alaposan szétnyomkodjuk, összedolgozzuk a hozzávalókat.  Vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle, majd forró olajban minden oldalát pirosra sütjük. 

         ZÖLDSÉGES RIZOTTÓ

A rizottóhoz üvegesre pároljuk a hagymát a vajon, majd rádobjuk a rizst, és picit megpirítjuk. Adagonként adjuk hozzá a konzerv felfogott zöldséglevét, mindig annyit, amennyi ellepi, majd hagyjuk, hogy beigya. Fontos, hogy folyamatosan keverjük közben! Ha elfogy a zöldséglé, pótoljuk vízzel. Amikor már kezd a rizs megdagadni, hozzáadjuk a sáfrányt is. Ha a rizs már “fogkemény”, vagyis még nem teljesen puha, de már csak a közepén érzünk pici keménységet, akkor hozzáadjuk a tejszínt és parmezánt, végül mielőtt elzárnánk a lángot, belekeverjük a zöldségeket is. Sózzuk, borsozzuk, azonnal fogyasztjuk.

Tipp:
Mindkét étel magában is megállja a helyét. A zöldséggolyó például tejföllel meglocsolva isteni vacsora!

(x)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!