Ami tényleg bosszant

Olvastam egy szalagcímet, de persze a cikkre már nem is kattintottam, kb. el tudtam képzelni mi van benne: vannak emberek, akik halálfélelmet éreznek, ha belegondolnak, hogy milyen hatalmas a világegyetem.
Én szerencsére nem tartozom közéjük, engem viszont rettenetesen felidegesít, ha eszembe jut. Azért ez egy kicsit jobb érzés. 
Emlékszem, gyerekkoromban feküdtünk egy pokrócon apámmal, és néztük a csillagokat. Akkor kezdtünk arról beszélgetni, hogy mi van azon túl, amit látunk, ott van-e az valóban, ahol látjuk, és, hogy meddig tart ez az egész. Csönd van ott valóban, és sötét? Vagy ezek a gyönyörű, tündöklő kis pontok egymáshoz közelebb vannak, mint a Földhöz? 
Akkor még csak picikének éreztem magam ettől, egy semmi kis pontnak, vagy még annyinak se, de szerettem is ezt az érzést, jó volt már akkor megérteni, hogy az, amit gondolok magamról, az téves, csak abban a pillanatban és csak nekem érvényes, különben nem is létezek. 
Akkor is zavart picit, hogy ez az érzés, ez a “megvilágosodás” csak ott érvényes, és mihelyt, felállok a pokrócról, amint leveszem a szemem a rengeteg csillagról, újra elkezdek létezni magam is, és ezzel párhuzamosan megszűnnek a távoli csillagok.
A lányomat elképesztően érdekli minden, amit az űrrel kapcsolatos, így elég sok videót és képet nézünk a témában. Valamelyik nap belefutottam ebbe:

Rá kellett jönnöm, hogy engem ez rettenetesen idegesít. Egyszerűen bosszant, hogy nem tudom mi van “azon” túl, és azon túl, és azon túl, és még azon is túl, és meddig tart, és hogy lesz vége. Ezren leírták már, hogy ezt azért érzem, mert a tudatom véges a Világegyetem pedig végtelen, de mégis kiborít. Túl keveset tudok, vagyis inkább semmit nem tudok. Egy semmi vagyok, aki szeretné kicsit megérteni azt, amiről pár ember tud egy kicsit.
Az is bosszant, hogy ez nem olyan tudás amit ha akarnék megszerezhetnék, hanem ezekre a kérdésekre még nincs válasz.  
Irigylem azokat, akik túl tudtak lépni ezen úgy, hogy elfogadták, soha nem tudják majd a választ. 
Hát, engem ez idegesít a legjobban, és jó strucc módjára homokba dugom a fejem és megpróbálok nem gondolni rá.
Nehéz dolgom van, mert a lányom viszont egyre többet foglalkozik a dologgal.