Fűszer és Lélek

Sok sikert, hahahaha!

daci perecAnnyi ember vigyorgott cinikusan, amikor kiderült, hogy hetedikbe megy a fiam, hogy komolyan én is egészen megijedtem.
Hetedik? Hát, sok sikert! (Meg fogsz őrülni!)
Már hetedikes? Milyen nagyfiú már! (Ez már kamasz, neked annyi!)
Hetedikes lesz? (De jó, hogy mi már túl vagyunk ezen, nagyon kemény volt!)
Aha, hetedik! (Idegösszeomlást kaptam, de most nem mesélem el.)
Hetedik. Az jó. (Most foglalj időpontot egy pszichológusnál, akinek a vállán majd sírhatsz.)

Illetve az osztályfőnök szülőkhöz írt egyik levele is megijesztett kissé (Pálma az osztály neve, ahova a fiam jár):
“Tavaly év végén már megkezdődött az az időszak, amikor egyes pálmások képesek voltak akár a kompetencia-mérésre is beülni normális írószer nélkül, 1 db pink szövegkiemelővel – bizony nálunk is eljött a kommunában élés időszaka és az osztálytoll intézménye. Az ez ellen való küzdelemben legyetek a szövetségeseink, rendszeresen csempésszetek tollakat, ceruzákat, radírokat és hegyezőket gyermekeitek táskájába (erősítsétek a szíveteket: lassan tolltartójuk sem lesz).”

Különben annyira nem lep meg a dolog, határozottan emlékszem arra, hogy nekem is hetedikben szállt el az agyam, kezdtem el igencsak furcsán viselkedni. 
Nem is értem, a szüleim hogy élték túl velem azt az időszakot, de szerencsére elmúlt, túl vagyunk rajta.

Úgyhogy most így nyár végén – osztályfőnöki tanácsra- elkezdtem erősíteni a szívemet, és megtanulni tízig számolni, mielőtt kitépném a saját hajamat. 
Bár találkoztam olyan szülővel, aki szerint a 10 évesek sokkal durvábbak, és olyannal is, aki meglepetten tapasztalta, hogy a saját gyereke sokkal simulékonyabb tini, mint ő maga volt.
Én erre számítok, igaz nem sok esélyem van rá, de reménykedni mindig lehet.
Különben meg annyira okosak és szépek, hogy egyszerűen nem hiszek a szememnek és a fülemnek, hogy micsoda komoly emberré értek már. Azért van öröm is bőven ilyenkor, de kicsit megijedtem, na.

Szóval, jöhetnek a sztorik a facebookra a jófej, vagy épp ideiglenesen elviselhetetlen hetedikesekről. 

Kívánjatok sok szerencsét!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!