Fűszer és Lélek

Vajas mákos süti

vajas mandulás - 4Anyukám húsz évig nem tudott sütni. Legalábbis, az eredményt látva ő is meg volt erről győződve, pedig csak a sütője volt rettenetesen rossz. Alulról égetett, pedig egy egész ház összes tetőcserepe az aljában volt már, de felülről egyszerűen nem sütött. Ez se egyformán történt, szinte lelke volt ennek a sütőnek, és leginkább rossz passzban találtuk, ha használni akartuk. Titkon utáltuk is rendesen, de csak a lakáson kívül mertük szidalmazni. 

Beszereztünk egy sütő hőmértőt, ami világosan mutatta, hogy komoly bajok vannak, csinálhatunk mi akármit, új sütőt kell venni. Igenám, de akkor meg jöttek a jótanácsok: jaj, le ne cseréld, én mióta lecseréltem, sokkal rosszabb lett. De ettől rosszabb nem lehetett. 

Már nem lehetett tovább húzni, venni kellett egy újat. Az is szörnyű volt, de a bögrés sütik legalább mindig sikerültek benne. Tudom, nem éppen a cukrászművészet csúcsa, de ha egyszer ez ment, akkor ez ment. 
Anyukám így vált a nyolcvanas évek közepén a bögrések királynőjévé. 

Mindent tudott bögrésből, de tényleg. Képes volt hat vékony lapot vágni a kész tésztából, és azt megtölteni vaníliás, vagy mézes krémmel. 
Tudott olyat, ami a legjobb meggyes pitéket idézte, és volt a kedvencem, a citromos túrós kocka.
A csodálatosan vajas ízű, mákos-mandulás-csokis változatot osztálykirándulásra vittem rendszeresen, és most én is megsütöttem a fiamnak. 

Azt kell mondjam, azért van ebben a bögrésben valami, ha az ember arra odafigyel, hogy ne legyen száraz. Kirándulni például tényleg tökéletes!
Én még soha nem sütöttem olyat, ami ne púposodott volna fel középen, de anyukám erre is tudta a megoldást. Még forrón meg kell fordítani a formát, és pár percig így pihentetni. Hát ennyi 🙂

Hozzávalók:

1 bögre rétesliszt
1 bögre kristálycukor
1 bögre darált mandula
2 ek pirított mák
4 ek csokoládé pasztilla
1 bögre tej 
1 zacskó sütőpor
1 db citrom héja
1 nagy tojás
10 dkg barnított vaj 
mandulaforgács

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
A mákszemeket egy száraz serpenyőben picit megpirítjuk, majd félretesszük. Beledobjuk a vajat, és addig hevítjük, amíg illatos, picit barna nem lesz. Tálkába öntjük a vajat is, hogy meg ne égjen.
A mandulaforgács kivételével minden száraz hozzávalót összekeverünk, majd hozzáadjuk az összes folyékony hozzávalót is, a vajjal együtt. 
2 kis formát, vagy egy nagyot kikenünk vajjal, majd meghintjük pici liszttel és a mandulaforgáccsal.
Beleöntjük a masszát, és kb 30 percig, vagy tűpróbáig sütjük. 
Ha púpos sütés után, akkor meg kell fordítani a formát, és pár percig így pihentetni. Egy kanál lekvárral a tetején és egy bögre tejjel nagyon finom reggeli!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!