Fűszer és Lélek

A szoptatás világnapjára

Breast-Feeding-BabySoha nem gondoltam volna, hogy erről írok majd, én ugyanis valahol középen állok a szoptatás körüli őrületben. Ez kb. azt jelenti, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy más anyák szoptatták-e a gyerekeiket, és ha igen, akkor meddig. Nekem ez nem harc, én azt is megértem, ha valaki nem tudja, nem akarja szpotatni, és azt is, aki a hároméves gyereket is szoptatja. 

Mindig is furcsállottam, hogy ez a téma is képes vérre menő vitákba, személyeskedésbe, sőt káromkodásba fordulni. De hogy valami személyeset is mondjak, Dávid kilenc hónaposan magától hagyta abba a szopást, Záli tíz hónaposan egy egyhetes különlét után döntött úgy, hogy ő már ezt inkább nem csinálja tovább. 

Múlt héten egy kisbabával és édesanyjával utaztam, és bevallom, nekem olyan jó érzés volt látni, amikor a nyűgős, éhes kisbaba ellazult szoptatás közben, és utána szinte újjászületve, mosolygósan folytatta a napot. 
Egyszerűen nem is értem a cirkuszt és még a vitát sem arról, hogy szoptathat-e egy anyuka akárhol, vagy sem. 

Én még csak olyat láttam eddig, amikor valaki a legdiszkrétebben etette a kisbabáját, szinte elbújva, de legalábbis nem önmagát mutogatva. 
Vagyis az édesanya melle nem látszik, hiszen eltakarja minimum a baba feje. De ha látszana se látnám, mert egyszerűen nem érzem kötelességemnek, hogy bámuljam. Nyilván ha folyamatosan és szándékosan figyelném, akkor észrevehetnék valamit, de akkor sem az anyukával lenne baj, hanem velem, ugyanés én lennék a kukkoló.

Különben sem értem, hogy abban az országban, ahol szabad a férfiaknak az utcasarkon pisilni, a parkban pisilni, az utcán pisilni, vagy csak félmeztelenül járkálni a piacon ha meleg van, miért baj, ha egy édesanya szoptat?

Miért nem szól a biztonsági őr soha a plázában szemetelőkre, azokra, akik ellopják a táskaakasztót a vécéből, vagy letörik a mosdót, és miért találja meg a szoptató anyát? 
Miért nem zavar senkit a hatalmas mocsok a város közterein, a térdig érő gaz a városi utak, és a villamossínek mentén, és közben miért bántja a szemét pont egy szoptató nő? 

Persze tudom a választ, sokkal könnyebb egy anyukát szekálni, mint mondjuk részeg férfiakat megszólítani, hogy nincs egészen rendben amit tesznek. 
Sajnálom.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!