Fűszer és Lélek

Világtalan? Egy siket-vak színészésznő élete

dU-wuaqiVzxJ3l-pDEBe0wTegnap egy csodálatos színházi élményem volt Tel-Avivban a Nalagaat színházban. 
Megnéztük Batseva Revansari előadását, ami a saját életéről szólt. Batseváról tudni kell, hogy siket, és vak is. 
Nagyon féltem a darabtól, attól rettegtem, hogy valami rossz szánalmat érzek majd, és kellemetlenül érzem majd magam, ha ott lesz a színpadon. A darab szuper volt, semmi ilyet nem éreztem, csak kíváncsiságot, elismerést, és tiszteletet.
Talán látszik a képen, hogy a főszereplő gyönyörű. Csinos, magabiztosan mozgott a színpadon, elképesztően bánt a testével, hiszen arra, hogy bármit megosszon velünk, neki csak a testbeszéd és az érintés maradt.
Valamilyen veleszületett betegség miatt született siketen, majd lassan vesztette el teljesen a látását. 
A darab a kapcsolatteremtésre való vágyakozásról szólt. 
A vége után, amikor döbbenten ültünk a nézőtéren, és azon gondolkodtunk, hogy mit számítanak a mi kis problémáink egy ekkora PROBLÉMA mellett egy rövid közönségtalálkozót is tartottak, ahol feltehettük a kérdéseinket. 
IMG_4047Kiderült, hogy Batseva három felnőtt gyerek édesanyja, és egy pici nagymamája. A gyerekek kiskorában jelnyelvvel mesélt nekik esti mesét, és mindenre megtanította őket, többek között jelelni is. 
Legérdekesebb az volt, hogy miként rendezték a darabot, hogyan kommunikátak egymással a színházban. 
Nos, a jeltolmács jelet a kezével, amit Batseva megfogott a saját kezével, és érezte amit mondank neki. Ő nem csak a beszédet érzi, hanem a fényt is. Bár teljesen vak, azért ha süt a nap, vagy kilép a fénybe, azt érzékeli. Ugyanígy a hangokat: ha sokan tapsolnak, vagy integetnek megfelelő közelségben, akkor a hanghullámokat tudja érzékelni valamennyire.
Azt is most tudtam meg, hogy például, ha egy siket embernek egy nagy lufit adunk a kezébe, és szól a zene, akkor a lufi kb. felerősíti a ritmust számára. Mégis, ami igazán ijesztő volt, a vakság… És ez a csodálatosan erős nő megoldotta. Gyereket nevelt, biciklizett, hogy érezze a sebességet, lejárt a tengerhez, hogy az arcába fújja a szél a tenger illatát, és ÉLT.
Mi lenne velem, ha kiderülne, hogy ilyen betegségem van? Úgy képzelem, hogy nem lenne ekkora élet igenlésem, ilyen életerőm. Nyilván neki is vannak hullámvölgyei, de azért alapvetően inkább arra szavaz, hogy a pohár tele van.
Az előadás után vettünk egy gyors jelnyelv leckét, majd ebédeltünk. Szuper izraeli streetfoodot kaptuk.
Az ebéd sem akárhol, hanem a színház éttermében volt, ahol az összes alkalmazott siket, így a színházteremben tanult jelnyelvet kellett használnunk. Persze nem volt nehéz dolgunk, hiszen leginkább csak a köszönöm és a kérem szavak “hangzottak” el, illetve a tej a kávéhoz. A kávézó neve egyébként Kapish volt.
Hasonló vállalkozások Magyarországon is vannak, gondoljunk csak a fogyatékosokkal dolgozó étteremre, vagy a Láthatatlan kiállításra, ahol megy kicsit megtapasztalhatjuk, hogy milyen is lehet a vak emberek élete. 
De az az igazság, hogy mindig alig tudjuk, hogy segítsünk egy vak embertársunknak, vagy egy kerekesszékes barátunknak, ha olyan helyre megyünk, ami nem akadálymentesített.
Jó lenne, ha itthon is sokkal több helyen találkozhatnánk fogyatékkal élő embertársainkkal!IMG_3508

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!