Fűszer és Lélek

Mesterember para

small-bathroom-remodel-before-and-after-for-bathroom-remodeling-ideas-combined-with-divine-furniture-and-accessories-with-smart-decor-18

A kép sajnos nem nálunk készült.

Fogadjunk, hogy szinte ugyanez, vagy valami sokkal durvább megesett már veled is!

A szüleim lassan hetvenévesek lesznek, így már nem ugrálnak olyan könnyen a mély, nagyméretű fürdőkádba, mint húsz éve. Mivel fiatalabbak már nem lesznek, igencsak elérkezett az ideje egy fürdőszoba felújításnak, vagyis minimum a kádat zuhanyzóra kellett cserélni.
Ha már építtetünk egy zuhanyzót, és szét lesz verve a járólap és a csempe, akkor ne maradjon ott a régi, ronda kád, sőt, tulajdonképpen muszáj felújítani az egész fürdőszobát.
Hurrá, találjunk egy mesterembert.

Hát, azt éppen senki nem tudott jószívvel ajánlani, mindenkinek volt valami komoly problémája az „övével”. Ezért aztán elhívtuk azt a szakit, aki pár hónapja a helyi Kisokos című mesterember-tárból lett előrántva, amikor apám belefúrt a vízvezetékbe, és spriccelt a víz a konyhában. Szimpatikus ember volt, gyorsan kijött, olcsón dolgozott, számlát adott.

Eljött most is, felmérte a fürdőszobát, beárazta a munkát, majd egy egész komolynak tűnő árajánlatot nyújtott át a férjemnek, aki miután pár fontos kérdésre megfelelő választ kapott, a tenyerébe csapott.

A mesterember minden munkát tudott vállalni, mert mindenre volt embere. Állítólag.

Vagyis, bár ő vízvezeték szerelő, de van burkolója, kőművese, segédmunkása, stb.

Sőt, még az anyagokat is be tudja szerezni, a csempét is, ha megmondjuk milyet szeretnénk.

Ezt nyilván nem szerettük volna, megoldottuk magunk, de a lapra szerelt IKEA-s fürdőszoba bútort majdnem vele szereltettük össze, mert előzetesen kiderült, hogy azt is megtudja oldani. Természetesen. Persze. Nyilván.

Két hét múlva hétfőn reggel kezd. Oké.

Persze nem jött, mert váratlan gondok adódtak itt és ott, de kicsit nem baj ha csúszik, húsz évig jó volt, pár napon nem múlik. Úgyhogy egyik hétvégén össze is dobtuk az IKEA-s szekrényeket, ha már úgy is ott voltunk. Zárójel: mennyire jól tettük, Istenem!

A tervezett időponthoz képest két hétre el is kezdődtek a munkák, amikről nem tudta pontosan meddig fognak tartani, de olyan egy és két hét között.

Első nap három órát dolgozott ő, és a rettenetesen suta segédje, majd el kellett menniük.

Aztán ott voltak fél napot, de másnap nem tudtak jönni, mert valahol vészhelyzet volt.

Közben a fürdő szétverve, a por száll, az ember megsértődik, amiért anyu megkéri, hogy minimális rendet tartsanak, és nem tetszik neki, ahogy a káddal felkaristolják a konyha járólapját. Mert a kád nehéz volt! Hát, akkor bocsánat, majd hoz valamit a mélyedésbe, tessenek megnyugodni.

Időközben kiderül, hogy a mindenféle szakember, ami van a mesternek, az tulajdonképpen mind ő maga. Olyan ő, mint egy zenebohóc, mindenhez ért, mindent meg tud csinálni.

Azt nem kérdeztük, hogy szakszerűen-e, és szép lesz-e a végeredmény.

Tulajdonképpen talán szerencse is, hogy ennyire lassan ment az egész, mert másnaponként volt ideje ez előző nap lerakott csempe negyedét leszedni, mert ferde volt.

Gondolom ő is tanult az esetből, olyan nyugdíjasokhoz nem megy többet, akik otthon vannak egész nap, és ráérnek az ő munkáját ellenőrizgetni. Örüljenek, hogy fent van az a csempe a falon, minek annak még egyenesnek is lenni?!

Két hét, és félig befejezett fürdőszoba után anyám taktikát vált. Megosztja a mesterrel az aggodalmát, hogy a veje, aki történetesen az én férjem, nem fogja átvenni a munkát ha nem megfelelő. És különben is hétvégén elutazik, és ha nincs kész addig, akkor nem tud majd fizetni.

A fenyegetés félig hatástalan, a mestert egyáltalán nem érdekli, ha mi elutazunk, úgy se lesz kész egy héten belül, addigra meg csak hazajövünk, nem igaz?

Anyám szomorú, apám tiszta ideg.

Már rég megbánták, hogy elfogadták az „ajándékunkat” a fürdőszoba felújítást.

Kétnaponta hozzánk járnak fürdeni, és hetente egyszer mosni is. Mindig reggel hatra érkeznek, hogy nyolcra hazaérjenek, hátha fél tíz előtt megérkezik a mester dolgozni.

Apám megjegyzi a fickónak, hogy talán nem kellett volna elvállalnia ezt a munkát, mert úgy tűnik, a burkoláshoz egyáltalán nem ért.

A vállát vonogatja, és bizonygatja, hogy majd meglátják mennyire szép lesz ez.

Összekenik fugázóval az összes csempét, amit képtelenek letakarítani. Amikor „végeznek”, az összes csempe matt.

Anyám majdnem sír a telefonban, mert azt hiszi, összekarcolták, és tönkre vágták a gyönyörű, új csempéit. A fickó állítja, hogy az jó, tükörfényes, tiszta, anyám rosszul látja.

Anyám bevisz neki egy bontatlan doboz csempét, hogy hasonlítsa össze azzal, ami a falon van.

A mester nagyon ideges lesz, a segéd két napig ronggyal a kezében polírozza a csempéket.

Győzelem, a csempék mégsincsenek összekarcolva, csak el kellett takarítani róluk a trehányan rákent fugát.

Megérkezik a festő, hogy lefesse a plafont. Ő már régi ismerős, nálunk is dolgozott. Elmeséli, hogy több helyen dolgozott a mesterünk után, igazi gányolós, csoda, hogy itt ilyen szép munkát végzett. Hogy az egy hétből egy hónap lett, nem számít.

Tanulság? Nincs.

Mit tehettünk volna? A szakemberek mind Angliában, vagy Németországban csempéznek. Sokkal jobban, sokkal drágábban.
Lehet, hogy kitanulom a szakmát. Egy hónap alatt én is megcsináltam volna.

Kép forrása

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!