Fűszer és Lélek

A házasságszerző

schimek armin

Kattints a képre, ha nagyobban szeretnéd látni!

Weinhandler Miklós Mádon, több mint száz éve elérkezettnek látta az időt, hogy férjhez adja lányát. Weinhandler gazdag borkereskedő volt, meg is változtatta a nevét, a szerinte sokkal magyarosabban és jobban hangzó Borsai Miklósra. Kár, hogy nem éltem akkor, mert egészen biztosan sikerült volna lebeszélnem róla, hiszen egy borral foglalkozó embernek ezt a szuper nevet feladni nem éppen bölcs gondolat, főleg egy semmitmondó Borsaira, de sajnos nem találkoztunk, így Weinhandlerből bizony Borsai lett.
Hogy a lányát hogy hívták, és vajon a Schimek Ármin által ajánlott “felső magyarországon általánosan ismert” Schön Sándor vette-e el feleségűl, vagy valaki más, azt még sajnos nem tudjuk, de pár hónap, és Mariann barátnőm egészen biztosan kinyomozza, és megosztja majd velünk. (Addig is ez a remek levél a mádi rabbiházban megtekinthető, ha arra jártok!)

A Borsai ház Mádon

A Borsai ház Mádon

Múlt héten újranéztem a Hegedűs a háztetőn c. filmet. Utoljára több mint húsz éve láttam, tetszett, persze, jó a történet, jó a zene, fantasztikus pasi a Topol, főleg amikor táncol…
De most, hogy két gyerekem van, egészen mélyen megérintett a történet. Érdemes újranézni, ha ti is régen láttátok!

Mennyire más világ volt száz éve, és mégis, ugyanazok a problémáink. 

Dolgozunk egész nap, szeretjük a családunkat, és a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek. Mindent megbocsájtunk a gyerekeknek, akkor is, ha egészen másképp gondolják az életüket, mint amit mi elterveztünk nekik. Mert ha őszintén magamba nézek, igenis vannak dolgok, amiket elterveztem nekik. Nem arról van szó, hogy majd én jelölöm ki a házastársukat, vagy mondom meg, hogy hol tanulnak majd tovább, de legbelül igenis vannak vágyaim. Aztán ha majd nem úgy hozza az élet, ahogy én elképzelem – miért is hozná úgy, nem igaz?! – akkor majd veszek egy nagy levegőt, mint Tevje, és megpróbálok annak örülni, ami lett. Az is lehet persze, hogy jobb lesz, mint amit én elképzeltem, és az is lehet, hogy rosszabb. 
Nekem már nem kellett szülői engedély a férjem kiválasztásához, mégis megkérte Gábor a kezem apámtól.

A szüleim se kértek már engedélyt, így eshetett, hogy apám édesanyja nem is ment el a szüleim esküvőjére, és nagyapám, aki bár rendelkezett saját akarattal, azért a feleségével se akart rosszban lenni, lekéste a vonatot, és csak késő este érkezett meg. Nincs mit tenni, Tokaj-Hegyalja 45 éve is messze volt Budapesttől. 
És aztán nagyanyám kőszíve is meglágyult, amikor egyedüli lányunokaként megszülettem, és valahogy sikerült erdőbényéről hamarabb beérnie a kórházba az unokájához, mint a pesti nagyanyámnak. 
Anyám pedig bölcs volt, és soha, de tényleg soha nem hozta szóba az esküvő dolgot, a mama pedig doromboló macskává változott, ha rólam volt szó. 

Hogy jön ide a házasságközvetítő?

Egyik barátnőm nagyon csúnya váláson volt túl, hár kicsi gyerekkel. Komolyan a padlóra került, mi pedig egyszerűen nem tudtunk segíteni. Én például teljesen megértettem, hogy nem akar elmenni sehova, találkozni pedig egyáltalán nem akar senkivel. Nem azt mondta, hogy soha többet, de most nem és kész. Alkalmi kapcsolatot nem akart, attól pedig félt, hogy három gyerekkel komoly kapcsolatot nem talál majd. Azért két év után már mind elkezdtünk duruzsolni neki, hogy csak jó lenne kicsit kimozdulni, nem lehet minden estét otthon tölteni, és ott van a teljesen jófej anyukája is, aki bármikor vállalja az unokákat, de persze mi is akármikor ráérünk. Csak éppen bemutatni nem tudtunk senkit, aki miatt érdemes lett volna bébiszittert szervezni. 

Aztán Ili néni (a barátnőd anyukája ő) egyik Londonban élő barátnője egyszerűen fogta magát, elment e helyi matchmaker-hez, elvitte a barátnőm és a gyerekek fotóját, sok kérdésre válaszolt, és megadta a barátnőm telefonszámát. A matchmaker egy hónap múlva jelentkezett, volt is nagy meglepetés, meg izgalom. A kiszemelt fiatalember épp Budapesten járt üzleti ügyben és szeretett volna egy kávét meginni Ágival. Azóta eltelt kilenc hónap, Ági pedig egy hónapja költözött a srácokkal Londonba, nemsokára esküvő. 

Idejét múlt dolog-e a házasságközvetítés? Komolyan mondom, hogy nem! Nyilván nincs mindenkinek szüksége rá, de hogy hasznos lehet, az biztos!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!