Fűszer és Lélek

Nem ártana egy jó nagy pofon annak a gyereknek anyuka!

Man-SpreadingTegnap mesélte a fiam, hogy hogy “jó kis leckét kapott a BKV buszsofőrtől”. 
Az történt, hogy véletlen eggyel hamarabb nyomta meg a leszállásjelzőt, így, amikor kinyílt az ajtó, természetesen továbbra is a buszon maradt, de jelzett, mert a következőnél valóban le kellett szállnia. A sofőr nem nyitotta ki neki az ajtót, de beleszólt a mikrofonba: fiacskám, tudod miért nem nyitom ki az ajtót? Mert az előbb is szórakoztál! Ha tényleg le akarsz szállni, menj egy másik ajtóhoz. 
Erről eszembe jutott egy csomó békávés sztori, amit én láttam valaha, vagy épp én voltam a nevelő célzatú példabeszéd elszenvedője. Érdekes, hogy a tömegközlekedésben sokkal kisebb mindenkinek az ingerküszöbe, és olyanok is nevelni akarják mások gyerekit, akik egyébként nem szokták ezt megtenni. Persze nem mintha nálam nem szakadna el a cérna, amikor a kis fickó direkt rugdos a hótaposójában, és látom, hogy az anyukája csak azért se szólna rá, hogy ezt nem szokás csinálni, én viszont nem akarom megnevelni, inkább felállok, és arrébb megyek. 
Első ilyen emlékem, hogy oviból megyünk a nagyanyámhoz a hetes buszon, ahol egy kisfiú keservesen sír, mert nem akar szolfézsra menni. Anyukája, és nagynénje próbálja vigasztalni, és meggyőzni, de csak nem hagyja abba. Amikor megáll a busz, egy öreg elmegy mellettük, meglöki az anyukát, és ráordít: Nem ártana egy jó nagy pofon annak a gyereknek anyuka! Ettől persze a kisfiú annyira megijedt, hogy valóban abbahagyta a sírást, de nem hiszem, hogy több kedve lett volna a szolfézshoz. 
Szintén hetes busz, alig volt rajta valaki, egy cuki pár hátul megállt az ablak előtt, és csókolóztak. Odament egy bácsi, és hátba vágta a fiút, majd ráordított: itt ne nyaljátok-faljátok egymást, hé! (Hozzáteszem, hogy először is alig volt valaki a buszon, és ha direkt nem fordul hátra, nem is látja őket, ráadásul, egész diszkréten csókolóztak, szerintem olyan szépek voltak!)
74-es troli. Van pár szabad hely, amikor kinyílik az ajtó és felszáll egy néni. Erre egy másik nő hangosan utasítja a tini fiút, hogy ne csináljon úgy, mintha olvasna (tényleg olvasott) hanem adja át a helyét az idős hölgynek. A fiú felugrik, szabadkozik, a néni nem akar leülni, mert csak egy megállót megy, és különben is van hely máshol, de elmondja megint, nem akar leülni. A fiú visszaül, az önkéntes rendőrnő duzzog.
Metró, reggel: nyugdíjas bácsi ordít két fiúval, hogy miért nem veszik le a hátukról a hátizsákot, amikor az kötelező?! Különben is, van két jó lábuk, menjenek gyalog, még fiatalok. Mondjuk ők megvédték magukat, elmesélték a bácsinak, hogy szerintük a nyugdíjas ér rá egész nap, miért közlekedik a legnagyobb csúcsforgalomban? (Bevallom egy kicsit mindenkivel egyetértettem 🙂
Szintén metró, ötvenes fickó egy teljesen idegen srácnak: miért nyomkodod állandóan azt a szart?! Tele a metró jó nőkkel kisapám! 😀
És egy szomorú, ezt én kaptam meg három éve, ráadásul egy nőtől, ami különösen bántott. Minek szállok fel a buszra babakocsival, amikor mások nem férnek el tőle, nem látom, hogy tele a busz? 
Mit gondoltok, van jogos beszólás? És ha jogos is, van értelme? 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. KatonaDia says:

    Én is úgy hiszem. Véleményt lehet nyilvánítani kulturáltan is.

  2. fesu says:

    Szerintem jogos beszolas nincs, ellenben jogos keres eloforulhat.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!