Fűszer és Lélek

A legjobb karalábéfőzelék

mustaros karalabe1Biztosan lesz aki értékeli amit most írok: sikerült megmentem két karalábét a csúfos kukahaláltól. 
Nagyon tudok haragudni magamra – amikor valami, amit ráadásul én vásároltam, tönkremegy, és a kukában végzi. Ráadásul ez egy karalábé esetében nem két nap, mondanom sem kell, hanem több mint egy hét. Na jó, majdnem kettő.
Hol volt, hol nem volt, két hete vettem két gyönyörű, friss karalábét, amiből levest terveztem. Aztán a leves elmaradt, a karalábé levelei elszáradtak, és már maga a karalábé se volt olyan szép, mint fény korában. És akkor megszólalt a lelkiismeretem, és végre megfőztem.
Nem akarok dicsekedni, de mindenki oda volt meg vissza a végeredménytől, a háromévestől kezdve a negyvenkét évesig. 
A húst lehet szaporítani természetesen rizzsel vagy zsömlével, de maradhat így is. Szólok előre, hogy bár én nem tettem bele hagymát, aki nem kedveli, ha keményebbek a gombócok, az mindenképp dúsítsa valamivel, de így is nagyon finom.
Nem tudom, más hogy van a sült mustár ízével, és illatával, de engem mindig elcsábít, úgyhogy most direkt tettem a hagymához, még az elején, és be is jött az ötletem. Isteni illata lett az egésznek, amit külön felerősített a kéksajt, mégsem lehetett kiérezni egyik ízét sem külön. Olyannyira nem, hogy a kéksajtot titokban is tartottam, mert Dávid nem szereti.

Hozzávalók:
2 fej hagyma
3 ek étolaj
2 karalábé
2 ek mustár
2 kk majoránna
só, bors
frissen őrölt szerecsendió
5 dkg kéksajt
2 dl tejszín
1 ek liszt (el is maradhat, és lehet 2 is, ahogy tetszik)
2 csokor petrezselyem

A húsgombóchoz:
50 dkg darált hús (én marhát használtam)
2 gerezd fokhagyma
só, bors
1 tojás
friss vagy szárított zölfűszerek (kakukkfű és pici rozmaring került az enyémbe)
1 kk frissen reszelt gyömbér

Először összegyúrjuk a húsgombócnak valót, majd diónyi gombócokat formázunk belőle.
A hagymát apróra vágjuk, lábosba szórjuk az olajra, és megdinszteljük rajta a hagymát. Rádobjuk a felkockázott karalábét, és hozzákeverjük a mustárt.
7-8 percig néha megkeverve pirítjuk, majd felöntjük éppen csak annyi vízzel, amennyi ellepi. Sózzuk, borsozzuk. 
Beletesszük a gombócokat, és lefedve 15 perc alatt megfőzzük.
A tejszínt elkeverjük a fűszerekkel és az elmorzsolt kéksajttal, esetleg a liszttel, majd behabarjuk vele a főzeléket. Két percig forraljuk, majd beleszórjuk a petrezselymet is, és azonnal tálaljuk.
Húsgombóc nélkül is működik, de akkor a főzelékbe tenném a gyömbér felét.
mustaros karalabe3

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!