Fűszer és Lélek

Narancsos csirkemell, gyerekelbeszélés alapján

narancsos csirkemell1Kifejezetten szoktam örülni annak, amikor valamelyik gyerekem vacsorát rendel. Oké, Záli még csak azt szokta mondani, hogy legyen vacsorára sajt, de Dávid ettől már sokkal kifinomultabb. Annyira, hogy olyanokat képes kitalálni, amivel sokszor nem tudok mit kezdeni. Legutóbbi a narancsos csirkemell volt, amit szerintem vagy előző életében evett valahol, vagy a másik családjával, de se nekem, se az apjának nem rémlett semmi a hozzá körített sztoriból: tavaly voltunk valahol, talán vidéken, de az biztos, hogy utána sétáltunk VALAHOL, talán egy erdőben, de lehet, hogy egy parkban, és ott volt narancsos csirkemell, és akkor ő mondta, hogy ez annyira finom, hogy majd én süssem meg újra, és meg is ígértem. A lényeg, hogy NAGYON SZAFTOS volt az a csirkemell, onnan kell rá emlékezni.
Na mindegy, rajtam nem fog ki egy ilyen étel, megcsinálom valahogy, aztán lesz, ami lesz, úgy sem emlékszik, különben is csak kitalálta az egészet.
Hát, nem jött be a tervem, mert azóta is állítja, hogy egyáltalán nem ilyen volt, még csak nem is hasonlított rá, de azért ne keseredjek el, próbálkozzam csak tovább, mert is nagyon finom volt. De hát nem olyan, na.
Szerintem meg elképesztően jó lett, talán a narancsot egy picit túl toltam benne, de hát nem tudtam milyen is legyen. Minden esetre a vaj ízét nagyon kiemelte a narancs is és a csirkemell is. Mondanom se kell, kénytelenek voltunk krokettel enni, mert a gyerek azzal rendelte, de ha legközelebb sütöm, akkor pirított hagymás krumplipürével tálalom. Most, hogy kicsit elnyomjam a krokettet, egy csicseriborsó salátát készítettem mellé. 
A csirkemellet 3 órát szuvidáltam 63,5 fokon. (Tudom, sokatoknak még nincs otthon szuvidálógépe, de remélem már tudja az illetékes, hogy mit szeretnétek. Ez a recept most ilyen, és még mindig állítom, hogy igaza van Heston Blumenthalnak, ez az, amire érdemes áldozni.)
IMG_6585Hozzávalók a szuvidálózacskóba:
4 db fél csirkemellfilé
1/2 narancs reszelt héja
1 ek angol mustár
1 ek narancslekvár
só, bors
5 dkg vaj

Miután letelt az ideje a 63,5 fokos fürdőben, forró serpenyőben kevés vajon 1-1 perc alatt megpirítottam mindkét oldalát, majd hagytam pihenni öt percig, végül felszeleteltem. A tetejére zataart, szórtam. 
A csicseriborsó saláta hozzávalói:
2 doboz 400 grammos csicseri konzerv, lecsepegtetve, leöblítve
1/4 lila hagyma, apróra vága
1/4 citrom leve
5 ek olívaolaj
1 kk firss kakukkfű apróra vágva
1 ek méz
1 ek pirított szezámmag
1/4 kk őrölt római kömény
1 kis csokor petrezselyem, apróra vágva
Minden hozzávalót gyorsan összekevertem, és azonnal tálaltam. 
narancsos csirkemell4

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!