Fűszer és Lélek

Ezt ettük a Diáksziget után

1 diákszigetMegint augusztus, megint Sziget. És annak ellenére, hogy egyre ritkábban megyünk ki, egyre kevesebb koncert tud lázba hozni, azért emlékeink nekünk is vannak. Bevezetőül csak annyit, hogy múlt héten, amikor egy nagyobb baráti társasággal borozgattunk, két dolog tartotta lázban leginkább a jelenlevőket: még mindnyájan emlékszünk rá, amikor a Lenin körútat a November 7. térnél a Népköztársaság útja keresztezte. Ma ugyanezt úgy mondjuk, a Teréz körútat az Oktogonnál az Andrássy út keresztezi. Pedig azért öregek nem vagyunk!
Úgyhogy emlékszünk a Szigetre is. Az elsőre nem. Nem voltunk ott. A másodikra emlékszünk, de nem emlékszünk, hogy ott voltunk-e. Fogalmunk sincs, mikor voltunk ott. Koncertekre emlékszünk, meg szerelmekre, ezek alapján talán vissza lehetne keresni, de teljesen felesleges. 
A lényeg úgy is a melyik koncertre megyünk, mit iszunk előtte, meddig maradunk, hogy jutunk haza, és mit eszünk utána körforgása. Az is behatárolható elég jól, amikor már mindenki dolgozott, és senkinek nem okozott gondot hazajutni. És persze az is, ahogy egyre finnyásabbak lettünk, de szeretünk egyre igényesebbként gondolni magunkra. Egyébként ebből a szempontból a Sziget is fejlődik, már  jó borokat is ihat aki szeretne például. 
De ez a poszt most arról fog szólni, hol ettünk anno a sziget után hajnalban, amikor kissé spiccesen, de már talán másnaposan is a városban talált minket a hajnal, és nagyon (NAGYON) éhesek voltunk.

Kurt_Cobain-eating_pizza-500x3551, Westend Vásárlók Udvara
Már a neve is csodálatos. Biztosan sokan emlékeznek rá, a Nyugati mellett állt, a mostani Westend helyén, csak persze sokkal kisebb volt. Talán butikok is voltak benne, de éjjel-nappal nyitva tartó büfék biztosan. Egyik hely híres volt a “tatáros melegszendvicsről”. Mint a neve mutatja, ez egy tatárbifsztek szerűséggel megkent hatalmas kenyérszelet volt, amire sajtot szórtak, majd megsütötték. Általános iskolás koromban imádtam. Annyira, hogy otthon is megpróbáltam reprodukálni, de soha nem lett olyan, aminek nyilván az egyik oka a ketchup szerényebb alkalmazása volt. Minden esetre többször megmentett minket a hajnali éhenhalástól, sőt állítólag egyszer még Kurt Cobain is evett itt sült kolbászt.

3808v472, Körtéri büfé
Ez egy bódé volt azon az oldalon, ahol most a meki van, éjjel-nappal nyitva. Árultak “pizzát” és “hamburgert” is. A pizza egy nagytányér nagyságú elősütött lap volt, erre kentek ketchupot, rá szigorúan hat szelet gagyi szalámi, minimális reszelt sajt. A hamburger is valami hasonló volt, de talán már nem a csalamádés változat. Na, egy ilyen sajtburgert kért hajnali háromkor az akkor még egyáltalán nem a férjem. 
Az eladó fickó minden tányért vagy csomagolóanyagot mellőzve bedobott egy bucit a mikróba a hússal együtt, majd kinyitotta a hűtőt, amibe talán nem lett volna szabad belátnunk. Kivett egy sajtszeletet egy műanyag lavórból, kicsit forgatta, majd közölte, hogy ettől van régebbi is, így a “frisset” visszadobta. 
Annyira ledöbbentünk, hogy kifizettük a hamburgert, de persze megenni már nem volt gusztusunk. Éhesen feküdtünk le aludni.

3, Astoria pizza
Először bódéban árulták, ezt a kétségtelenül a tökipompos elődjének tekinthető csodát. Nagy tepsiben volt egy vastag, tepsinagyságú tésztalap, rajta konzervgomba, kolbász és sajt. Ha nagyon hosszú volt a sor, épphogy átmelegedett a sütőben, és választani se lehetett a remek kombinációk közül. Ha jól emlékszem volt kukoricás és ananászos is, meg néha valami csípős, amit nyilván magyarosnak hívtak. 
Aztán egyszer megszűnt a bódé, és a vállalkozás egy üzlethelyiségbe költözött, de ott már az eddigi színvonalat se tudták tartani, és a hosszú nyitva tartás is megszűnt, a hely bezárt. 

Fortepan119304, Húszéves a Múzeum körúton
Most talán egy török van a helyén? Ez az a hely, ahol soha nem voltunk bent, csak kintről vásároltunk. Óriáskifli melegszendvics volt a tuti náluk, és semmire nem emlékszem a sajton kívül, hogy lett volna rajta, de valamit csak tettek rá… Legalább olyan rossz nem lehetett, hogy emlékezetes maradjon. Nem volt nyitva reggelig, de sokszor még hajnalban is sor állt előtte. 
Itt láttam először olyan filmbe illő verekedést, amikor az egyik fickó behúzott a másiknak, és az kiköpködte a fogait. Azért megvártuk, amíg megsül a szendvicsünk, és hazaballagtunk.

5, Igazi City Grill
Ez nem igazán a Sziget utáni hajnali reggelik helyszíne volt, mert mire a Sziget megszületett, a City Grill rég bezárt, de ha már retro büfé felsorolás, akkor legyen itt kakukktojásnak.
A mostani Korona szálló helyén sokáig csak egy tűzfal rontotta a városképet, a placcon pedig egy nagy parkoló állt. Itt működött az eredeti City Grill, egy lakókocsiban. Rettenetesen rossz hamburgereket, hot dogokat, és melegszendvicseket árult, de kisgyerekként itt kóstoltam először ilyesmit, és mi tagadás, teljesen oda voltam érte. Hamar egy csomó konkurenciája nyitott a környéken, volt aki csak hot dogban, volt aki csak hamburgerben utazott, de a kis lakókocsi egy ikon volt pár évig. Aztán amikor megnyitott az első magyar gyorsétterem, ugyanezen a néven, akkor gyorsan el is tűnt.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!