Fűszer és Lélek

Nagyanyáink tanácsai, mindig legyen a kamrában… De mi meddig áll el?

img_0452Sokan kívülről tudjuk hogy minek kell lennie egy kamrában végszükség idejére, hiszen nagyanyáink, dédanyáink a mi fejünkbe is beleverték, hogy – kislányom, egy ötliteres bödön zsír, öt kiló liszt, öt kiló cukor, egy kiló só, 50 liter víz, petróleum, 300 mázsa fa mindig volt otthon, abból baj nem lehet.
A hipermarketek korában ez elég viccesen hangzik, és mi, akik már háború után születtünk, elképzelni se tudjuk milyen is állandó készenlétben élni szerencsére. Na meg arról nem is beszélve, hogy mit kezdenénk petróleummal petróleumlámpa nélkül, vagy a fával kályha nélkül egy cirkós lakásban?
Ennek ellenére érdemes ha csak gondolatban is foglalkozni azzal, hogy a huszadik században mit lenne érdemes bespájzolni ha mégis eljön a zombi apokalipszis.
Ennek Amerikában van irodalma és gyakorlata néhány állandóan világháborúra és környezeti katasztrófára készülő ember egészen káprázatos készleteket tud felhalmozni az alagsorban.
Mi most épp a következő, leveses szakácskönyvemet fotózzuk Kallós Bea fotós és Filep Kata stylist társaságában, és erről beszélgetünk, hogy mit lenne érdemes eltenni, és az meddig jó. Tippeltünk is.
Amit szerintünk érdemes szerintünk  (zárójelben a tippünk a szavatossági időre, majd utána a valós):
cukor (Örökké eláll, legfeljebb összeáll) Minőségét korlátlan ideig megőrzi
só (Örökké eláll) Minőségét korlátlan ideig megőrzi
olaj (2 év) 1 év
liszt (ameddig nem mennek bele a molyok, de max. 2 év) 6 hónap
rizs (2 év) 2 év
paradicsomkonzerv (10 év) 2 év a gyártástól számítva
kukoricakonzerv (10 év) 3 év a gyártástól számítva
babkonzerv (10 év) 3 év a gyártástól számítva
tészta (2 év) 2 év a gyártástól számítva
halkonzerv (10 év) 3 év a gyártástól számítva
pálinka vagy vodka (örökké) tkp. örökké, de a pálinka erősen veszít az aromájából, de meg nem romlik
fűszerek (1-2 év) 3, 6, 12 hónap
tea (1-5 év nyilván az aromáját folyamatosan veszítené el) 6 hónap
kávé (1-5 év nyilván az aromáját folyamatosan veszítené el) felbontás után 1 hónap
méz (szerintünk bármeddig jó) 2 év
lekvár, főleg szilva (10 év legalább) 1 illetve 2 év
cigaretta, bár egyikünk sem dohányzik (ugyanúgy mint a tea)
jód (10 év) 
gyógyszerek (lejárat után se dobnánk el ha nincs más) fájdalomcsillapítók általában 2 év
C vitamin (1-5 év) 2 év aszkorbinsav (tartósítani is) (igen, tudjuk hogy az aszkorbinsav L-enantiomere más néven C-vitamin) 2 év
szódabikarbóna (minimum 5 év) Minőségét korlátlan ideig megőri.
ecet (tapasztalat 12 év minimum 😉 Minőségét korlátlan ideig megőri.
étcsokoládé (2 év) 1 év
tojáspor (1 év)
tejpor (2-3 év)

Persze ezek csak az élelmiszerek és a gyógyszerek, nyilván szükség lenne sok minden másra is, mint például mosószappanra mosópor helyett, ami ugye kis helyen elfér, nem csomósodik, és sokkal lassabban megy tönkre, mint a mosópor, és kézi mosáshoz is használható.
Aztán mindenféle higiéniai termékre, férfiaknak borotvára, nőknek tamponra, kötszerekre.
De ez most nem része a posztnak, majd megtárgyaljuk később.
Viszont fontos, hogy mi a különbség a minőségét megőrzi és a fogyasztható jelzés között, illetve, hogy azért mert valami sokat veszített a minőségéből, meddig fogyasztható baj nélkül? Nos, ez utóbbira nem nagyon kapunk választ, csak tapasztalás útján, mert a gyártók érthető okokból igyekeznek jól bebiztosítani magukat előre, és inkább rövidebb intervallumokat megjelölni, de ki nézi pl. a rizs szavatosságát, ha ránézésre tökéletes? Nem igaz? Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg háború vagy természeti katasztrófa lenne, akkor bizony nem számítana a minőségromlás…

“Mi a különbség a „Minőségét megőrzi” és a „Fogyasztható:” jelölések között? 

A fogyaszthatósági idő  

A fogyaszthatósági idő a legfontosabb dátum, melyet étel és élelmiszer biztonsági okokból szem előtt kell tartani.  A fogyasztható kifejezést a gyorsan romló élelmiszerek esetében használják, például a húsáru, tejtermék, a tojás. Ezen ételek elfogyasztása a megadott dátum után már nem garantáltan biztonságos. Az élelmiszeripar ezeket a dátumokat azért határozza meg, hogy eddig tudják garantálni a termékek elfogyasztásának biztonságát. Általánosságban elmondható, hogy 5-10 nappal a tényleges fogyaszthatósági időt megelőző dátumot tüntetik fel a csomagoláson a maximális biztonság érdekében. Ezért elmondható, hogy a legtöbb étel még a fogyasztáshatósági dátum után is alkalmas fogyasztásra. Mindazonáltal a felhasználás ezután csak a fogyasztó saját felelősségével történik. 

Soha ne használjunk a főzéshez a fogyaszthatósági dátumot már túllépő húsféléket és halat. Ezekben az esetekben szigorúan be kell tartani a garantált dátumot. Azonban kenyér, gyümölcs, zöldség vagy a tejtermékek még alkalmasak lehetnek ez után is fogyasztásra. Fontos, hogy minőség-ellenőrzési céllal kis mennyiségben kóstoljuk vagy szagoljuk meg nagyobb mértékű felhasználás, fogyasztás előtt. Ha tehát észreveszed, hogy egy adott élelmiszernek közeledik a fogyaszthatósági ideje, két dolgot tehetsz: 
Használd fel főzés során – a fogyaszthatósági idő napján is megteheted – a hűtőben még további két napig tárolva is fogyasztható marad.
Fagyaszd le a fogyaszthatósági idő előtt, majd később a kiolvasztást követő 24 órában használd fel. 

”Minőségét megőrzi” 

A minőség megőrzési idő olyan élelmiszereken kerül feltüntetésre, amelyek a jelzett dátum után minőségükből, élvezeti értékükből veszíthetnek (például a konzervek, kekszek, vagy a fűszerek), illetve gyártói garanciával már nem rendelkeznek. Tehát a gyártó addig a bizonyos napig garantálja, hogy az adott élelmiszer állagában, minőségében és megjelenésében is a legjobb. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a javasolt dátum után már nem fogyasztható.”
Forrás
65908_canned-goods1_gkvxitkykudkv6xycydwpfebjuoxpy7q62c4u66siw3t6qwph3oq_757x425Négy éve már beszélgettünk hasonlóról:

1.      Mindig legyen a háznál egy nagy bödön zsír.

A zsírban lehet áram nélkül is tartósítani a húst, egy nagy bödön zsírban simán elfér 10 libacomb is, a májról nem is beszélve, de mehet bele bármi más is, a lényeg, hogy jól legyen megsütve, majd zsírral vastagon borítva.

2011: nincs zsírosbödön itthon, egyébként szoktam télen kacsacombot konfitálni, de azért ha plusz hús kerül a házhoz, inkább lefagyasztom. Szerencsére húsárut szoktunk füstölni minden évben.

2.       Mindig legyen egy párnahajnyi szárazbab.

Ezen nincs mit magyarázni, a bab az finom, és kell tavaszra is, hogy újra lehessen ültetni.

2011: attól félek, hogy megzsizsikesedik ennyi bab, a másik, hogy Budapesten nem tudnám elültetni. Egyébként az erdőbényei babültetvényem nagyon szépen termett idén nyáron, úgyhogy ezt kipipálhatjuk végre.

3.       A befőttes üvegeket mindig tisztán, celofánnal és újságpapírral fedve tegyük el.

Így ha nagy ínség is van, de mégis kerül valami gyümölcs a házhoz, gyorsan el lehet tenni, nem kell energiát pazarolni a mosogatásra is újra, mondjuk a víz felforralásával.

2011: bevallom, ezt felesleges tanácsnak érzem a XXI. században. A befőttes üvegeket én is elmosva teszem el – naná – de a tetejét is rá csavarom. Hol van már a celofán?

4.       Legyen két évre elegendő tűzifa.

Ezen nincs mit magyarázni.

2011: központi gáz cirkó. Ha nincs, Budapesten megfagyunk, hiába van fa, nincs cserépkályha amiben eltüzelhetjük. A tanács egyébként jogos, ezt saját bőrömön is megtapasztaltam múlt hétvégén, amikor Erdőbényére megérkezett a rendelt tűzifa: friss vágású tölgy, hogy egy kis képzavarral éljek: csavarni lehetett belőle a vizet. Idén a tavalyi fát kéne a kályhába rakni, ha lenne tavalyi. Na, majd jövőre az ideit.

5.       Legyen otthon jó sok petróleum.

Mama, ezen sajnos túllépett az idő, nincs petróleum lámpánk.

2011: van viszont legalább 500 mécsesünk, és erősen gondolkodunk egy napelem beszerzésén a háztetőre, biztos ami biztos.

6.       Annyi pálinka és bor legyen otthon, amennyi csak elfér a pincében.

A pálinkát és a bort mindig el lehet adni, ha másképp nem megy, el lehet cserélni.

2011: az ötletet békeidőben is támogatom, de sajnos nincs pincénk 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!