Kedvenc öt szakácskönyvem

Olyan sokan kérdezitek, hogy melyek a kedvenc szakácskönyveim, hogy most írok ötöt. Lehet, hogy egy hónap múlva nem ez az öt lenne a listámban, de ma, ezen a forró szombati napon ezekre szavazok. 
Talán érdemes lenne még egyszer egy külön listát szentelni a magyar és az angol nyelvű könyveknek is.
Az első mindenképp Claudia Roden, The book of jewish food-ja, és ez már több mint tíz éve nem változott. Elképesztően alapos munka, nem is csak szakácskönyv, hanem egy valódi enciklopédia. Benne persze milliónyi recept, de mellette történelem, kultúra, szociológia, és csak egy egészen minimális vallás. 
Egyszerűen öröm olvasni, még akkor is, ha hónapokig nem főzök belőle. 
Kedvenc történetem a szerőtől, hogy amikor gyerekkorában Egyiptomból Angliába költöztek és ott meglátogatta őket a többi zsidó szomszéd, a furcsa ételeket megkóstolva megkérdezték: Biztosak vagytok abban, hogy ti is zsidók vagytok? Na igen, Egyiptomban igencsak mások voltak az étkezési szokások, mint London külvárosában…
A második legyen akkor magyar, méghozzá Váncsa István szakácskönyve az Ezeregy recept. Imádtam az első pillanattól kezdve, amikor megjelent, és persze különösen vicces számomra, hogy amikor olvasom, Váncsa hangját hallom a fejemben.
Talán erre mondják, hogy nagyon jól megírt szakácskönyv. Fogalmam sincs, főztem-e valaha is belőle, de az biztos, hogy rengeteg receptet tettem magamévá úgy, hogy később valami nagyon, vagy kevésbé hasonló jutott eszembe, mint amit ott olvastam. Erre a könyvre is igaz valamelyest, hogy nem is annyira szakácskönyv, mint amennyire szórakoztató irodalom. Oldalakat vagyok képes belőle éjjel tizenegykor felolvasni a férjemnek, és nagyon jókat mulatunk rajta. Persze ez a mulatozás igencsak veszélyes, mert valahogy mindig az a vége, hogy megéhezünk közben. 
A harmadik Heston Blumenthal Otthon című könyve.
Először angolul volt meg, de amikor kiadták magyarul, akkor így is megvettem, legalább tudok kicsit bosszankodni a fordításon, de azért nem olyan rossz, hogy élvezhetetlen lenne, csak néha zavaró. Pedig a könyv maga egy remekmű. Modern, és egy kicsit a modern éttermi konyhát viszi be a “hétköznapi háziasszonyok” konyhájába. Nagyon sokat lehet tanulni belőle, szerintem pont annyira alapmű és hasznos, mint a másik magyarul megjelent munkája, A tökéletesség nyomában című. 
Vigyázat, a könyv garantáltan konyhai beruházásokat von maga után, mert nem élhetünk tovább maghőmérő, sütőhőmérő, vagy szuvidáló nélkül. 😉
A negyedik a The River Cottage Meat Book, Hugh Fearnley-Whittingstall-tól. 
Szintén nem az a kis ridikülben elférő méret, nagy is, vastag is, és komoly a súlya. Viszont annyira komoly munka, hogy a hentestanulóknak érdemes lenne tankönyv helyett használni. Van benne recept is, de komolyan minden betűje aranyat ér. Kitér az állat tartására, a vágásra, a feldolgozásra, a tárolásra, a vásárlásra, na és persze az elkészítésre is. 
Abban  a korszakában írta ezt a könyvet még Hugh, amikor imádtam, rajongtam érte, és Dáviddal kívülről tudtuk az első sorozatát, mert tévénk már akkor sem volt, de ezt megvettük videón. Mai napig imádom, egyszerűen nem tudom megunni. Sajnálom nagyon, hogy azóta kissé ellaposodott a téma, és nem tud igazán megújulni. Azt pedig különösen fájlalom, hogy pont ezeket a régebbi, nagyon izgalmas és komoly könyveit nem adták ki magyarul.
Az ötödik -szerencsére szintén megjelent magyarul- Sam és Sam Clark: Casa Moro című csodája. Címéből könnyen kiderül, hogy egy spanyol szakácskönyvről van szó, amit az angol házaspár spanyol háza ihletett, és a recepteket a saját londoni éttermükben is kipróbálták. Van valami különleges hangulata a könyvnek, olyan amiért legszívesebben kivennél három hónap fizetés nélküli szabadságot (na jó, azért utalhatnak bátran) és elutaznál egy spanyol házba, ahol végigfőznéd az egész könyvet. Nem azért, mert annyira különlegesek a receptek, ugyanis igazán egyszerű, ám annál finomabb ételekről van szó, hanem mert annyira hívogató a hangulat, gyönyörűek fotók, és élő az egész, hogy egyszerűen részese akarsz lenni.
Mire az ötödikhez értem, minden ujjamba bele kellett harapnom, mert még legalább tíz legeslegkedvencebb könyvem van. Szóval folytatom!