Fűszer és Lélek

Gyaluból sajtszeletelő

Kopi-av-A_01077-U1_3_001Lenyűgöznek azok a használati tárgyak, amiknek van dokumentált történetük, fejlesztőjük. Jobb esetben a feltaláló meggazdagodott a szabadalom jogdíjából, vagy saját maga gyártotta és abból, de sokszor csak a neve marad fenn az utókornak, mert valaki vagy ellopta a találmányát, vagy fillérekért megvette a jogot, amikor meglátta benne a lehetőséget. Persze sok mindenről nem is tudjuk, hogy ki találta fel, én például soha nem gondoltam bele, hogy a sajtszeletelőnek bizony létezik eredetije, sőt, 1925 február 27-én szabadalmaztatták is azt Norvégiában. 
Múlt héten viszont egyik barátunk vacsora után viccesen megjegyezte, hogy vigyázzak a sajtszeletelőjére használat közben, mert az egy valódi Bjørklund. Muszáj volt utána néznem!
A dicsőség Thor Bjørklundé aki lillehammeri műbútorasztalosként dolgozott, és minden nap ugyanazt, a szokásos ebédet majszolta, amit felesége csomagolt neki, vagyis  kenyeret és kecskesajtot. Csakhogy egyik alkalommal a sajt kissé megolvadt, és egy többé változott, így Thor Bjørklund szerette volna vékony szeletekre vágni. Mindenfélével próbálkozott, de semmi nem volt tökéletes, mígnem a gyalu akadt a kezébe, az viszont túl nehéznek bizonyult.
Ha egy darab fával megcsinálom, egy sajtdarab sem foghat ki rajtam, mondta állítólag a mester, és pár nap gondolkodás után rájött, hogy a minigyalu lesz a megoldás. Ezt végül egy acéllapból tökéletesítette, és megszületett a ma is használt sajtszeletelő prototípusa. 
Ezt aztán le is védette, majd sorozatgyártásba kezdett. Eleinte óránkét egy készült csupán, manapság sok ezer valódi darab készül naponta a gyárban, amit sajnos a válság miatt egy rövid ideig szünetelt is a munka, de az új befektető még időben érkezett, így 2015-ben is vásárolhatunk valódi Bjørklund sajtszeletelőt. 
Hét ennyi a mese a csúnyácska gyaluból gyönyörű sajtszeletelővé alakuló szerszámról 😉osth_vel

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!