Fűszer és Lélek

Kovászolt nyári töltött káposzta

kovaszolt toltott kaposzta9Kötelező megfőzni!
A nyári töltött káposzta egy másik étel. Annyira nem hasonlít a télire, hogy még az is furcsa, hogy mind a kettőt töltött káposztának hívjuk, annak ellenére, hogy végülis valóban mindkettő valóban egy hússal megtöltött káposzta. A gersli az én gyengém, szerintem sokkal, de sokkal jobb vele a töltelék, mint rizzsel, de ha nem szeretitek, legyen nyugodtan rizzsel. 
Érdemes nyáron kovászolni káposztát, egészen más, mint a téli savanyított.
Egy ötliteres üveg aljába tettem kb. két piaci csomagnak megfelelő  kaprot, de én imádom a kaprosat, ti tegyetek csak nyugodtan kevesebbet bele! Erre szorosan rányomkodtam az apróra vágott káposztát. Nem gyalultam, mert úgy szeretem, ha kicsit nagyobb falatok, mint a gyalult. Dobtam még bele egy keresztben kettévágott fokhagymát is, pár babérlevelet, fekete borsot, majd a tetejére nyomkodtam 12 előzőleg leforrázott, majd szorosan  feltekert külső káposztaleveleket, és némi köménymagot.
3 liternyi vizet felforraltam, 3 evőkanál sósóval, és felöntöttem vele a káposztát, majd egy szelet jóféle kovászos kenyeret nyomtam a tetejére.
Tetejére egy kis tányért borítottam, és időjárástól függően 3-5 nap alatt lesz belőle kész káposzta a napon.
A töltelékhez 1 közepes vöröshagymát apróra vágunk, és 2-3 evőkanál olajon megdinszteljük.
Hozzáadjuk a 1,5 dl szárazon mért, majd megmosott gerslit, és együtt pirítjuk még néhány percet. Ha kihült, összedolgozzuk a darált 40 deka darált hússal (esetemben pulykacomb filé, ami azért érdekes, mert utálom a pulykát, de szeretem káposztába főzni), sóval, borssal, és kevés apróra vágott kaporral. 
A fazék aljára teszünk kevés libazsírt az apróra vágott káposzta felét, majd egymás mellé helyezzük a töltött káposztákat, végül befedjük a maradék vágott káposztával. Annyi paradicsomlevet öntunk rá, hogy jól ellepje, majd lassú tűzön főzzük kb. 2-2,5 órát.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!