Fűszer és Lélek

Májkrém házilag: az van benne, amit beleteszel

házi májkrém20 fiú rendelt májkrémet uzsonnára, és először arra gondoltam, hogy legyen valamilyen jobb fajta bolti májkrém, én majd a sütök hozzá kiflit. De aztán épp akkor érkezett friss csirkemáj a baromfishoz, amikor ott jártam, és nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. Vettem egy kilót, és olyan sok májkrémet készítettem belőle, hogy el is ajándékoztam belőle jó sokat. Különben se támogatom, hogy mindenféle olyan élelmiszeripari hulladékkal etessem a családot, amit látni sem bírok, de az pl. igenis felbosszant, amikor egy libamájkrémben 20% sertés kötőszövet van, meg glutén, és persze tejpor is, biztos ami biztos.
Csábító lehetőség, hogy azt írjam, májkrém E számok nélkül, de annak nem sok értelme lenne. Az E-számok ugyanis az Európai Unióban engedélyezett élelmiszer-adalékanyagok rövid jelölései. Az E-számok kifejezésben szereplő nagy kezdőbetű arra utal, hogy olyan adalékanyagról van szó, amit az Európai Unióban engedélyeztek. Az adalékanyagokat: 100-181 a színezékek, 200-297  a tartósítószerek, 300-386 az antioxidánsok és a savanyúságot szabályozó anyagok, 400-495 a sűrítőanyagok, a stabilizátorok, és az emulgeálószerek, 500-585 a savanyúságot szabályozó és csomósodást gátló anyagok, 600-671 az ízfokozók, 700-772 antibiotikumok, 900-999 egyéb, 1000-1520 kiegészítő anyagok. Nem minden káros, nem minden mesterséges, csak egyszerűen olyan dolog, amit mi otthon nem tennénk az ételbe, méghozzá leginkább azért, mert nem szükséges hetekig elállnia, vagy nem probléma, ha valaminek oxidálódik a teteje, mint mondjuk a saját májkrémnek. Ha nem tetszik, legfeljebb lekaparjuk, és nem esszük meg, de ha a bolti májkrém színe változik meg egy óra alatt, akkor bizony elkezdünk gyanakodni. Pedig…
A házi májkrémmel egy probléma adódik csupán, nehéz olyan keveset készíteni, amit egy négyfős család kényelmesen elfogyaszt 3-4 nap alatt. Mi úgy szoktuk a barátnőmmel, hogy egyik hónapban ő készít, és osztja meg velünk, másik hónapban én következek, és adom nekik a felét.
Most kétfélét is készítettem egy vajas-mustáros és egy konyakos változatot. A vajas mustáros a képen a snidlinges, míg a konyakos tetején a lila hagyma díszeleg. A második igazán különleges, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki!

konyakos májkremHozzávalók a vajas mustáros klasszikus májkrémhez:
2 nagy fej hagyma
20 dkg vaj
50 dkg csirkemáj
1,5 ek dijoni mustár
2 ek klasszik mustár
1 ek méz
3 kk majoránna
só, bors
A hagymát megdinszteltem a vaj felén, majd rádobtam a felaprított csirkemájat. Mustárral, mézzel, majoránnával, sóval, borssal fűszerezem, majd kevergetve, addig pirítom, amíg már csak a máj belseje rózsaszín.
Átöntöm egy mélyebb tálba, és botmixerrel lepépesítem. Csak a végén keverem bele a kockára vágott maradék vajat. Üvegekbe töltöm, lezárom az üvegeket, és 68 fokon 2 órát vízfürdőben hőkezelem. (Erről részletesen lejjebb)

Hozzávalók a konyakos májkrémhez:
2 fej hagyma
10 dkg füstölt libamell
20 dkg libazsír
0,5 dl jó minőségű balzsamecet
1 dl konyak
2 ek méz
1 ek friss kakukkfű levélke
2 zsályalevél egyben
1 kk kínai ötfűszer keverék
25 dkg csirkemáj
25 dkg pecsenyelibamáj (nem hízott)
4 egész tojás
só, bors
A hagymát és a füstölt libamellet nagyon apróra vágjuk, majd megfonnyasztjuk a libazsír felén. Felöntjük a balzsamecettel, és a konyakkal. 2 percig forraljuk, majd mézzel, kakukkfűvel, zsályával, és kínai ötfűszerrel fűszerezzük.
Elzárjuk alatta a lángot, és leszűrjük úgy, hogy kanállal kinyomkodjuk a hagymás libamellből az összes levet. (Ami a szűrőben marad tegyük félre, este adok hozzá egy szuper receptet!) Tegyük a nyers májat egy tálba a kipréselt lével, a tojással, sóval, borssal, és turmixoljuk le, majd ezt is szűrjük át, hogy ne maradjanak benne szálak. Töltsük a májkrémet üvegekbe, és két órát hőkezeljük 68 fokon vízfürdőben.
Az elkészült májkrémeket azonnal hűtsük le, és fogyasztásig tartsuk hűtőszekrényben. 4 nap alatt fogyasszuk el!
Én a hőkezelést sous vide gépemben (szuvidáló) oldom meg, a gép ugyanis nem csak vákuumfóliába csomagolt húsok és zöldségeket tud tökéletesen elkészíteni, hanem például ezt a májkrémet is. Ha nincs ilyen gépetek, akkor sütőben, tepsiben is is megoldható valami hasonló, de nagyon nehéz pontosan tartani úgy a hőmérsékletet. 
És ha még mindig maradt egy kis csirkemáj, akkor itt a kedvencünk, ami nem májkrém. 
májkrém házilag

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!