Fűszer és Lélek

Extra csokoládés epres pite

eper csoki piteBeléptem az üzletbe, és megcsapott az eperillat. Az az igazi, erős illat, amit a piacon lehet érezni, de még nem most, hanem két hét múlva, amikor igazán dübörög az eperszezon. Nem tudtam ellenállni, ha már ilyen jó az illata, akkor biztosan az íze is jó lesz, és én lepődtem meg a legjobban, amikor igazam lett. Mézédes, apró kis eprek.
A felét megmostuk, és azonnal megettük, a másik feléből vaníliakrémes piskótát szerettem volna készíteni, a tetején sok eperrel, de a srácok leszavaztak.
Kell nekem mindenféle gasztronómiai magazint elől hagynom, így csodás fotók láttán követelőzhetnek. Csokoládés tartot kértek. Bevallom, nekem a tömény étcsokoládé mellé a málna illik inkább, de eperrel is nagyon finom volt. Féltem a töménységtől, így a csokoládé réteg alá kanalaztam egy kis eperlekvárt. Nagyon jól tettem, könnyebb mondjuk nem lett tőle, de finomabb az biztos! Utolsó üveg eperlekvárt bontottam ki, de úgy is az idő az újak befőzésére.
Rossz hír, hogy a sütinek 8-12 órát kell állnia hűtőben, mielőtt megesszük. Komoly próbatétel, jobb ha alszunk, vagy kirándulunk ez idő alatt, nehogy kísértésbe essünk.

Hozzávalók a tésztához (4 db mini, 12 centis piteformához):
25 dkg sima liszt
12,5 dkg puha vaj
1 egész tojás
1 ek porcukor
A tésztát összedolgozzuk, majd 4 részre osztjuk, gombóccá formáljuk, és egy órára a hűtőbe tesszük.
Lisztezett felületen kinyújtjuk, majd kibéleljük vele a piteformákat. Sütőpapírt összegyűrünk, ezt tesszük a tészta tetejére, erre öntjük a sütőgyöngyöt vagy a lencsét. Így sütjük 10 percig, majd eltávolítjuk a sütőgyöngyöt, és üresen is sütjük további 5 percig.

Ha kihűltek a tésztakosarak, mindegyiket megkenjük 1,5-2 kanálnyi eperlekvárral.

Hozzávalók a csokoládéhoz:
12 dkg 70%-os étcsokoládé
2,5 dl tejszín
2 ek cukor
1/4 kk só
12 dkg vaj

A tejszínt felforraljuk, elzárjuk alatta a lángot, majd beleszórjuk az apróra vágott csokit, és addig kevergetjük, amíg elolvad. Ekkor belekeverjük a cukrot, a sót, és az apró kockákra vágott vajat. Elosztjuk a pitékbe, és ha kihűlt, hűtőbe tesszük.
Az epret csak tálalásnál halmozzuk a tetejére. 
eper csoki pite2

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!