Fűszer és Lélek

Az IKEA a jövő konyháját kutatja

family-kitchenA Concept Kitchen 2025 egy nagyon izgalmas projekt, ami arra próbál válaszokat találni, hogy tíz év múlva miként változik az életünk. Igaz, hogy elvileg csak a konyhára fókuszálnak, de mivel mindig minden a konyhában történik, és az élelmiszerek, a főzés, és az étkezés erősen kihat a mindennapjainkra, így tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy az egész jövőnkről szól. 
Kicsit futurisztikusnak tűnik némelyik jóslat, de abban biztos vagyok, hogy tíz év múlva elég sok mindent viszont látunk majd a saját otthonunkban is. 
A projekt az IKEA, a Lund University illetve az Eindhoven University of Technology tanulóinak és a Kampard design ügynökségnek a közös munkája. Arra kérték az egyetemeken tanulókat, hogy gondoljanak át olyan folyamatokat, amelyek a következő 10 évben a konyhák megváltozásához vezetnek, mint a rohamos mértékben bekövetkező városiasodás, a lakóterek, lakások méretének a csökkenése, a vízhiány és a húsfogyasztás csökkenése. Négy jelentkezőt választottak ki gyakornoknak, akik a design ügynökségnél kezdték meg a munkájukat, aminek eredményét Milánói Design Héten be is  mutattak, és még további hat hónapig tökéletesítenek.  
Van egy jó hírem a hozzám hasonló konyhamániásoknak, a 2016-os IKEA katalógus fő fókusztémája a konyha lesz, úgyhogy alig várom már, hogy augusztusban a postaládámban landoljon a nyomdaillatú lap.
De mi is a vízió pontosan?
IKEA-Table-for-Living1, A kreatív konyha
gyerekek interaktív eszközökkel dolgozhatnak a konyhában. Kreatív szakács egy jövőbeni konyha koncepció arra, hogy motiválja a gyermekeket, menjenek, vegyenek részt a főzési folyamatban. Egyesíti a konyhát a “kibővített valósággal”. Összekapcsolja a digitális elemeket, a szórakoztató elektronikát, a gyermekek veleszületett kreativitását. 
Nos, nekem ez az ötlet tűnt a legkevésbé életképesnek. Nem azért, mert a fiam például nem örülne, ha egy ilyen “kütyü” szórakoztatná a konyhában, hanem azért, mert pont a konyha az a terület, ahol ezek nélkül is remekül érzi magát egy gyerek. Persze minél kisebb, annál lelkesebb, hogy mindent kipróbáljon, és mindenben segítsen, míg mondjuk egy 11 évesnek már kétszer is mondani kell, hogy legyen szíves és pucolja meg a hagymát, de tapasztalatom alapján ezen egy ilyen interaktív játék is csak pár hétig segítene. 
Annak minden esetre nagyon örülök, hogy a gyerekek a konyhában témakör még nagyobb figyelmet kap!
2, A családi konyha (Joenne Pek, Hollandia)
Ezt imádom, és már holnap akarom. Jöjjön az IKEA, és szereljen be egy prototípust hozzám! A vízió ugyanis nem más, mint maga az életre kelt gasztroblog! 
Egy konyha, ami segít a döntéshozatalban, és a receptek, ötletek megosztásban. Az alapötlet, hogy kis receptkártyák akár offline, akár online módban elérhetőek, amit az emberek nyilván tovább gondolnak, átalakítanak a saját ízlésük szerint, majd megosztanak másokkal, hiszen az intelligens konyhában azonnal lehet videó és fényképfelvételeket is készíteni. De nem csak a recept szerezhető be, hanem a konyha végig is vezet az egész folyamaton a zöldség termesztésétől a tálalásig.
3, Moduláris minikonyha (Eriano Troenokarso, Hollandia)
Itt is megjelenik a receptkártya ötlet, de az egész egy kicsi, forgószínpad szerűen működő konyhára van adaptálva. Na, ilyet nagyon nem szeretnék, de el tudom képzelni, hogy egy igazán pici, mondjuk 25 négyzetméteres lakótérben igencsak praktikus megoldás. A Snokök konyha rendszer része egy forgó munkaasztal, rajta a moduláris elemek, mint például a vágás-szeletelés-,  tűzhely-, hűtőszekrény-blokk, amit igény szerint lehet cserélni, kihagyni, megduplázni. Fontos elképzelés még az interaktív konyhai eszközök használata, mint a pultba épített konyhai mérleg, vagy a hőmérő, ami jelzi, ha elkészült az étel.
4, 
A mozgatható mini-konyha azok számára, akik nem szeretnek főzni
Jó ötlet, végül is nem mindenki szeret főzni. Furcsa is számomra, de el kell ismerni, léteznek egészen más hobbik is a világban. Ezt a konyhát olyanoknak fejlesztették ki, akik csak gyorsan be szeretnének kapni egy vacsorát este, de nem szándékoznak sem az elkészítésével, sem az elfogyasztásával hosszú időt tölteni. Majom konyha névre hallgat, és egy mozgó hűtő is szolgálja benne a kényelmet, így mindig ott van, ahol szeretnénk, akár az íróasztalunk mellett.  A tűzhely automatikusan megfőzi az ételt, amit ráteszünk, után csak gyorsan el kell mosogatni.
CommuniKitchen--Prosess5, COMMUNIKITCHEN (
Maria Vittoria Alfonsi (Olaszország) Anne Goldammer (Németország) Jekaterina Potapova (Litvánia) Lui Sheng (Kína)
Másik kedvencem a CommuniKitchen, ami egy nyílt, közösségi konyha, nagyvárosi negyedekben. Egyik kellemes módja, hogy az emberek találkozzanak és élvezzék egymás társaságát, miközben együtt főznek. Nem főzőiskola, hanem egy közösségi tér. A főzés egy jó kiindulási pont az emberek közötti interakció elindítására akkor is, ha azok különböző háttérrel és kultúrával rendelkeznek. A közös főzés és együtt étkezés az összetartozás érzését kelti. A CommuniKitchenben van egy  “zöld asztal”, ahol friss és szezonális termékek találhatóak; ez végül is egy  egy bolt, ahol jó minőségű alapanyagokat vásárolhatunk. 

ikea-concept-kitchen3Amiben a kutató diákok véleménye megegyezik:
A jövőben el fog tűnni a hűtőszekrény, mert nem eléggé energiabarát. (Remélem azért tévednek, és a hűtőszekrény gyártó cégek is hatalmas innovációkba kezdenek, így nem csak az energiafogyasztás, de a hűtőszekrény -gyártás és -használat is fenntartható lesz. Tudom, 7 milliárd emberre nem lehet az, de annyira szeretném!) Úgy tároljuk majd az ételt, ahogy azt a múltban tették a dédszüleink. Kihasználjuk a természetes hőszigetelés előnyeit, a kerámiát, a párolgás hűtőhatását, stb.
Állítólag leszokunk majd a  heti nagybevásárlásokról is, és  drónok segítségével automatikusan érkezik majd a friss élelem. Erről az ötletről még nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e. Amikor sietek, vagy millióan vannak, akkor nagyon szívesen leadnám a lehetőséget egy drónnak. De amikor nyáron a gyümölcs illatú piacon válogatok, na azt nem cserélném el semmire. Persze a kettő nem zárja ki egymást, simán el tudom képzelni, hogy a piacolás amolyan úri huncutsággá válik.
Átlátszó tárolóedényekről szól még a jóslat, és azt kell mondjam, akkor már a jövőben élünk. Én is igyekszem mindent átlátszó dobozokban tárolni a hűtőben, és azon kívül is, és valóban minimalizálni lehet vele a kidobott élelmiszerek mennyiségét. Látom, megeszem. Nem látom, megromlik.
Jön az okosasztal is, ami képes scannelni a ráhelyezett ételeket és recepteket ajánlani hozzá. Azt hiszem, ezt szeretni fogjuk. Tulajdonképpen már most is létezik a nagyobb gasztroszájtoknál, hogy ha beírok pár alapanyagot, akkor kidobja a recepteket az összetevők alapján, de ez sokkal kényelmesebb megoldás lesz, és a főzés folyamatán is végigvezet.
ikea2025A vízhiány és vízpazarlás problémájára a használt vizet kettéválasztó mosogatót gondolják megoldásnak. Az egyik fele, az ún. fekete víz továbbra is lefolyik a lefolyón, de a tisztább, ún. szürke vizet újra fel lehet használni zöldségek mosásához vagy locsoláshoz. Azt hiszem, ezt, vagy ehhez hasonló megoldásokat már most is sok helyen alkalmaznak, ilyen a zuhanyzóvíz felfogása, és wc öblítő vízként alkalmazása, vagy a saját, kerti víztisztító rendszerek. 

 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!