Fűszer és Lélek

Éhezz és sokáig fogsz élni!

52 mosleyNagyon érdekes dolgokat feszeget Michael Mosley a BBC orvos újságírója a diétázással, sőt az éhezéssel kapcsolatban. Nem kevesebbet állít, mint hogy éhezni igenis egészséges, olyannyira, hogy komolyan megnövelheti a várható élettartamot. 
Állítását komoly orvosi vizsgálatokkal is igazolja, amit az Eat, Fast ang Live Longer című műsorában mutat be. Az életmód lényege, hogy a hét öt napján nyugodtan lehet enni, azt és szinte annyit, amennyi jól esik, de heti két nap böjtölni kell. Először teljes böjtöt tart, és a két napot egymás után tolja le, ami azért nagyon komoly teljesítmény, és hát a sima dolgos hétköznapokba elég nehéz beilleszteni egy rendszeres hetente ismétlődő lébőjtöt, arról nem is beszélve, hogy milyen nehéz lenne mellette dolgozni, pláne fizikai munkát végezni. 
52new-york-bank-run-1930-grangerÚgyhogy könnyíteni próbál, és talál is megoldást: nem is szükséges a két napnak egymás után lennie, és lehet enni is, persze módjával. Ez férfiaknál napi 500, nőknél 400 kalóriát jelent. Ez 5 illetve 4 kisméretű banánnak felel meg, ami aszért nem olyan durva szerintem. 
A diétának 5:2 a neve, és három hónap alatt komolyan…

  • csökkenti a cukorbetegség kockázatát
  • jóval alacsonyabb lesz a szívbetegségek kockázata
  • komolyan csökkenti a rák kockázatát
  • összességében egészségesebbek lehetünk, és persze soványabbak

52michael_mosley_homePersze van rossz hír is, ez a diéta bizony egy életre szól. 
A Floridai Egyetem kísérletében 24-en fogyasztottak egy napig a napi átlag kalóriabevitel 25 százalékát, majd másnap  a napi átlagos kalóriabevitel 175 százalékát.
10 hétig ellenőrizték a résztvevők testsúlyának, vérnyomásának, pulzusszámának és glükózszintjének változásait. Feljegyezték a koleszterinszintet, a gyulladás jelzőit, és a védekező sejtválaszokért felelős gének szintjét is.  
Az eredmény röviden az lett, hogy enyhén megnövekedett az ún. SIRT 3 szint. Ez a gén az, ami hozzájárul az élettartam meghosszabbításához, és érintett a védekező sejtválaszok kialakításával.
52 new yearDe mi van mögötte? 
Bebizonyosodott, hogy a nagy világgazdasági válság alatt az amerikai emberek életkilátásai sokat javultak. Méghozzá nagyon rövid idő alatt, nagyon komoly javulás állt be. A Michigani Egyetem két tudósa, José Tapia Granados és Ana Diez Roux kutatásai szerint 1930 és 1933 között jelentősen mértékben, 6 évvel nőtt a várható élettartam, egyedül az öngyilkosságok száma emelkedett észrevehetően. Ez persze foglalkoztatta a tudósokat, hiszen azt várnánk, hogy a szegénység, a munkanélküliség, az éhezés pont az ellenkező irányba hat. 
Nyilván a felsorolt rossznak is vannak fokozatai. Az alultápláltság, a vitamin és nyomelemhiány betegséget okoz, ezt nem érdemes tagadni. A munkanélküliség, a kilátástalanság pedig depressziót, alkoholizmust, öngyilkosságot, vagy csak lassú elsorvadást, feladást jelent. 
A nagy világgazdasági válság 1929-1933-ig tartott, és a túltermelés válságának is szokták nevezni. Beszédes név, minden szempontból. Túltermelés=túlfogyasztás. Ismerős probléma manapság is. Túlfogyasztás, túlsúly, ami hosszútávon ugyanúgy lehet a kilátástalanság, depresszió, és a többi oka. Megérkeztünk ugyanoda.
Természetesen a javuló életkilátások nem csak a kevesebb élelemnek volt köszönhető.
A Michigani Egyetem kutatói szerint a pozitív változás másik fő oka a kevesebb munkahelyi stressz és baleset lehetett. Akkoriban a legtöbben nagyon rossz körülmények között dolgoztak a gyárakban. Folyamatos három műszak, rossz levegő, a munka- és egészségvédelem teljes hiánya. Furcsán hangzik, de az élettartam meghosszabbítása érdekében a legjobb, ami történhetett, hogy ezek az emberek pár évre elveszítették a munkájukat. A „nagy depresszió” idején az Egyesült Államokban közel 13 millió amerikai vált munkanélkülivé. 
52 91349-050-134C9F1D
Mi a tanulság, amit az orvosok és a társadalomtudósok levontak?
Együnk kevesebbet, különösen fehérjéből. Hetente két napot érdemes böjtölni, ezen a napon csak zöldséget és gyümölcsöt enni, de figyelni arra, hogy  ne növeljük az antioxidánsok bevitelének szintjét, amelyek az olyan “szuperélelmiszerekben” fordulnak elő, mint például a feketeribizli, áfonya, stb, és aznap ne szedjünk C- és E-vitamint tartalmazó étrendkiegészítőket sem.
Kerüljük a stresszet. Legjobb, ha tényleg úgy döntünk, hogy semmin nem húzzuk fel magunkat, és sok időt töltünk a családunkkal /vagy kevesebbet 😉 /. 
Izgalmasan hangzik, nem igaz? Megvalósítható-e kényszer nélkül is? Nem tudom. De egy próbát mindenképp megér.
Egy kis mértékletesség sosem árt! 

52michaelmoseley

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!