Fűszer és Lélek

Tavaszi sajtos, zöld fűszeres kenyér

sajtos kenyerTalán már említettem, hogy bizonyos szavak milyen hatással vannak rám. Ilyen szókapcsolat a mézes-mustáros, aminek egyszerűen nem tudok ellenállni, pedig nem is igazán szeretem enni, csak hallani. Ennek talán az az oka, hogy a mézes-mustáros mindig úgy végződik, hogy csirkemell.
Van egy másik szó, ami mindig lázba hoz, ez cheesiest. A Pinteresten múlatva az időmet (hú, az mekkora egy időrabló dolog, mindig megfogadom, hogy soha többet, aztán hopp, egy órácska eltelt) találtam egy fotót egy “cheesiest” kenyérrel. Nem is néztem meg a receptet, tulajdonképpen minek?! Úgy is a sok sajt a lényeg, na és persze a sok zöld fűszer. 
Nem vagyok egy nagy medvehagyma imádó, de ebbe érdemes szerintem jó sokat tenni belőle. Még van bőven a piacon. Na és persze jöhet bármi más, ami tetszik. 
Nem is igazi kenyértésztát dagasztottam hozzá, inkább egy sós kalácstészta félét. Ezt utána kinyújtottam, megszórtam a zöld fűszerekkel és a sajttal, majd akkora szeletekre vágtam, mint a téglaforma, amiben sütöttem. Így pakoltam egymásra, végül be a formába. 

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt
7g szárított élesztő
1 tojás
2,5 dl langyos víz
2 kk só
5 dkg puha vaj

20 dkg reszelt cheddar
1 csokor medvehagyma
1 csokor petrezselyem
1 csokor bazsalikom
só, bors

sajtos kenyer2A kenyér hozzávalóiból ruganyos tésztát dagasztok. Fóliával letakarva, langyos helyen duplájára kelesztem. 
Miután megkelt, lisztezett felületen 3 mm vastag téglalappá nyújtom. Megszórom a durvára vágott fűszerekkel és nagy lukú reszelővel lereszelt sajttal. Felkockázom, majd a lapokat egymás tetejére teszem. Nem kell félni a kihulló sajttól és fűszerektől, azt később a tetejére szórom.
20 percig hagyom még kelni, sütőpapírral bélelt téglaformában, addig előmelegítem a sütőt 180 fokra. 40 perc alatt sütöm készre. Langyosan a legfinomabb, de nehéz kivárni, amíg kihűl, olyan jó az illata. No és az íze se semmi!
sajtos kenyer 3

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!