Fűszer és Lélek

Padlizsán 30 perc alatt

padlizsan-grill1Van egy nagyon jó hírem! Szombatra 21 fokot mondanak.
Most szívem szerint százszor leírnám ezt a 21 fokot, annyira vágyom már rá! De erős leszek, és csak párszor teszem meg: huszonegy fok, huszonegy fok, huszonegy fok!
Minden gyümölcsfa virágba borult már, némelyik fa friss, világoszöld lombot is bontott, persze az erdőben még csak olyan picik a rügyek, hogy szinte nem is látszanak, de szombaton már sokkal jobb lesz a helyzet!
Minden éveben szeretném látni, amikor kipattannak a levelek a rügyekből! Most, hogy az erkélyünk alatt van három nagyon korán lombotbontó fa, óránként léptem ki, hogy lássam mi újság, hol tart a tavasz.
És ha tavasz, akkor grillszezon, és végre nem csak a kertben, hanem bárhol, ahova elvisszük a grillsütőt. A héten megpróbálok pár grillreceptet mutatni, olyat, amit otthon is el lehet készíteni a sütőben, ha mégse mennétek ki a szabadba. Azért persze azt javaslom, hogy ruházzatok be egy grillsütőbe, és irány a szabadba!
Nem tudom mi van mostanában, de a német szupermarketekben rendszeresen futok bele 100 forintos áron padlizsánba. Ilyen olcsón nyáron se nagyon lehet vásárolni, nem is tudtam ellenállni, és vettem tíz darabot. Két nap alatt elfogyott, igaz, voltunk rá viszonylag sokan. A mostani receptet bent a lakásban 30 perc alatt össze lehet dobni, kint egy picit tovább tart, de nem kell megijedni, akkor sem vészes.
Lehet köret, de mi húsmentes főételként ettük, zöldsalátával, és pár szem vacsorából maradt héjában főtt, majd a grillen megsütött krumplival.
A padlizsánokat először is 800 watton megmikrózom 6 percig darabonként, vagy hármasával 10 percig. Ennyi idő alatt a padlizsán megpuhul, és félbevágva lehet fűszerezni, majd grill alá, vagy grillrácsra tolva 15 perc alatt megsütni. Nincs ettől gyorsabb módszer a tökéletes, krémesen puha padlizsánra.

Hozzávalók:
3 padlizsán
6 db olajban eltett aszalt paradicsom
3 ek olaj a padlizsánról
2 gerezd fokhagyma
10 dkg feta jellegű sajt
1 chili
15 dkg kesudió
1 kk kakukkfű
só, bors
3 dl tejföl

A mikróban megpuhult padlizsánokat félbe vágjuk. Éles késsel kissé bevágjuk a húsát, hogy a rátett dolgok kellően belefolyhassanak mindenhova.
Az aszalt paradicsomokat apró kockákra vágjuk, majd elosztjuk a padlizsánokon. Az olajban elkeverjük az összezúzott fokhagymát és ezt is a padlizsánokra kenjük. A fetát rámorzsoljuk, chilivel és kesuval szórjuk meg, majd kakukkfűvel fűszerezzük, sózzuk, és borsozzuk.
Faszén fölé tesszük a grillrácsra, és lefedjük a grillező tetejével, hogy a hő bent maradjon. Maximum 15 perc alatt elkészül, hőtől függően, de figyeljünk rá, mert lehet, hogy hamarabb.
Ha nincs teteje a grillünknek, semmi gond, legfeljebb a teteje nem pirul meg.
Ha sütőben sütjük, akkor alsó-felső sütés 200 fokon, és grill funkció a javasolt program 🙂
A kész padlizsán sok-sok tejföllel locsoljuk meg.

padlizsan-grill3

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!