Fűszer és Lélek

Marcipános húsvéti süti

repatorta2Marcipánnal minden jobb. Marcipánnal és tojáslikőrrel pedig még annál is jobb.
És nem mondom el a fiamnak, hogy ez bizony répatorta szerű sütemény, mert van egy ilyen beragadt mániája, hogy ő nem szereti a répatortát. Pedig szereti, csak nem tudja. Könnyebb így, neki is, nekem is. A marcipántól és a tojáslikőrtől ez ráadásul az a jó kis puha, szaftos, kicsit ragacsos belsejű süti lesz, amit sajnos nem lehet abbahagyni. Én szóltam!
Húsvétra is remek, vállalom érte a felelősséget, de hétvégén is jó , ha mondjuk vasárnap nem tudtok mit kezdeni magatokkal a sok szabadidőtökben, érdemes megsütni. Pillanatok alatt össze lehet dobni, és még egészségesnek is nevezhetjük.
Házi tojáslikőrrel készítettem, holnap annak is megadom a receptjét, mert ha húsvétkor innátok, akkor épp itt az ideje, hogy elkészítsétek, ugyanis az nem árt, ha áll legalább egy hetet.
Én lassan elbúcsúzom a liszttől és a kovászostól, úgyhogy aki paleózik, vagy csak gluténmentesen étkezik, szeretni fog a következő három hétben. Két lisztes recept van még betárazva, egyik pénteken, másik hétfőn következik, mindkettővel lehet majd a húsvéti asztalon tarolni.

Hozzávalók 12 muffin nagyságú, vagy 6 nagyobb sütihez:
10 dkg vaj
7 dkg cukor
2 tojás kettéválasztva
1 lime
7 dkg liszt dkg liszt
2 kk sütőpor 
1 csipet só
1 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt gyömbér
8 dkg darált dió
10 dkg  reszelt sárgarépa
2 ek kandírozott citrom vagy narancshéj
10 dkg marcipán
0,5 dl tojáslikőr

A puha vajat habosra keverjük a cukorral, a tojás sárgájával, a lime héjával, majd hozzá adjuk a lisztet, a sütőport, a fűszereket, a diót, a sárgarépát, a kandírozott citromot, a nagylyukú reszelőn lereszelt marcipánt, és a tojáslikőrt. Összekeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk az előzőleg felvert tojásfehérjehabot is.
Kivajazzuk a és kilisztezzük a formát, majd 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük a sütiket. Forma nagyságától függően 20-30 percig sül, ezek most nagyobb formák, 27 perc alatt lett kész, de feltétlen végezzünk tűpróbát. A tésztába bátran tehetünk tojáslikőrt, mire megsül, nem marad benne alkohol.

A krémhez:

20 dkg natúr krémsajt
0,5 dl tojáslikőr (ha nem eszik belőle gyerek)
1 ek lime lé
1 kk reszelt lime héj
5 dkg porcukor

Habverővel összekeverjük a hozzávalókat, majd a süti tetejére öntjük. Ha van, díszíthetjük még marcipán tojásokkal is.

repatorta4

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!