Fűszer és Lélek

Kiürült a kamra – március a legszegényebb hónap

kamra elsoMárcius a legszegényebb hónap lenne gasztronómiai szempontból, ha nem a XXI. században élnénk.
Dédszüleink már szerencsésebbek voltak, pláne ha kicsit módosabb családba születtek, de az ő szüleik bizony márciusban elég egyhangú, szegényes étrenden éltek ilyenkor.
De édesapám, aki a háború után nem sokkal, 1948-ban született Erdőbényén, ő is sokat tud arról mesélni, hogy a beszolgáltatás alatt, amikor szinte mindent le kellett adni a közösbe, ő mennyire vágyott arra, hogy két tojásból ehessen rántottát, de mama télen és kora-tavasszal csak hetente egyszer készített neki, akkor is keveset, mert kellett a tojás komolyabb dolgokra, pl. tésztához, kalácshoz.
Akkoriban sokszor ettek levest reggelire, ez csak valamilyen rántott leves volt, leginkább köménymaggal. Zsír volt, liszt is, köménymag termett a rét szélén, így forró és tápláló reggelit lehetett készíteni. Manapság elképzelhetetlen, hogy rántott leves legyen a “früstük”.
Amiről fentebb írok, egyáltalán nem volt régen, érdemes úgy gondolni rá, mint a közelmúltra. 60-70 év semmi. És mennyit változott a világ!
De mi maradt márciusra az őszi szüretek, betakarítás után? A télnek már vége, de a tavasz még nem érkezett meg, nem lehet még semmit szüretelni, a föld hideg, épp csak a csalán dugta még ki a fejét, mondjuk abból legalább lehetett tenni a rántott levesbe. Nem finom, de nem is rontja el, mégis más, mint amit előtte hetekig ettek.

Krakkói Galícia múzem

Krakkói Galícia múzem

Ha jó volt a verem, és egészséges és bőséges volt a krumplitermés, akkor talán volt még pár szem krumpli, cékla, karalábé, talán valami répa. De ez már nem biztos ilyenkor. Ha hideg volt a tél, és a tavasz se nagy meleggel érkezett, akkor volt még a hordóban savanyú káposzta, csalamádé.
Nyárról maradhatott aszalt szilva, aszalt alma, birsalma sajt, szilvalekvár a mázas köcsögben, de a befőttek eltevése nem olyan nagyon régi dolog, mint gondolnánk. Hiányzott az üveg, és nagyon drága volt a cukor. Persze dédanyáink már büszkén befőzték amit tudtak, de modern dolognak számított a sárgabarack befőtt.
Volt liszt, illetve valamilyen gabona, gríz, kukorica, kukoricadara. Volt pár fűszer, de nem sok, igaz, nyáron se vitték túlzásba a sokféle fűszert: só, bors, paprika, köménymag. Megtermett, de ritkán főztek kakukkfűvel, szurokfűvel. Inkább nyáron használták a kaprot, a csombort, a bazsalikomot. Szintén a kamra minőségétől függött, hogy volt-e ilyenkor még fokhagyma, hagyma.
Ilyenkorra már erősen megfogyatkozott a bab is, általában csak az eldugni való mennyiség árválkodott a zsákban. 

Hetente egyszer sütöttek kenyeret, péntek reggel. Ezt aztán lehetett enni magában, pirítva, szilvalekvárral, zsírral, vízbe mártva és megszórva cukorral.
A boltban lehetett egyébként alapfűszereket venni, sőt, egy jó fűszeres árult fahajat, ritkán vaníliát, néha citromot, narancsot. Lehetett venni élesztőt, sót, cukrot, cukorkát és csokoládét is, kávét és kakaót, de leginkább csak ócska pótkávét, és fekete teát.
Szerencsére a vidéki asszonyok nyáron szorgalmasan gyűjtötték először a hársvirágot, majd a kakukkfüvet, utána a kamillát, végül ősszel a csipkét, ezzel meg is telt a házi patika.
The_old_Walnut-treeÉdesapámék udvarán állt egy hatalmas diófa, ami már akkor nagyon öreg volt, és évente akár tíz zsák diót is termett. Ez a fa még ma is áll, tavaly be is kéredzkedtünk a kertbe megnézni, azt mondta a néni, hogy még most is megterem rajta pár zsák, igazán kár, hogy lassan elpusztul.
Ezt csak azért említem, mert apu mesélte, hogy minden hétvégén volt diós sütemény, vagy diótorta, néha szilvalekváros papucs. De ő annyira vágyott valami mákosra, csakhogy érthető módon nem vettek külön mákot, ha egyszer ott a rengeteg dió. Nagyanyám mestere is volt a diós süteményeknek.
Aztán persze volt a háznál némi hús, leginkább tyúk, néha liba. Fel is fütölték a húst, vagy eltették zsírjában, amit el lehetett, de ilyesmi csak egy héten egyszer került az asztalra, és ünnepnapokon. Ettek tejes ételeket, sokszor volt nyáron aludttej, gomolya.
Ez így felsorolva igencsak impozáns, de gondoljunk csak bele, hogy mit lehetett főzni mondjuk egy szerdai vacsorára?
Krumpli leves, krumplival rakott savanyú káposzta, kukorica kása. Cékla leves, diós tészta, túrós tészta.
Ehhez képest nálunk mi volt ma a reggeli? Avokádó pirítóssal. És mi volt a vacsora? Rozé kacsamell vajas zöldborsóval. 

Milyen klassz lehetett nyáron, amikor az árok parton megtermett a sóska, volt a kertben friss zöldség, teremtek a gyümölcsfák. Annyi gyümölcsöt ettek, amennyit mi elképzelni se tudunk. Nem rohadt meg az alma a gyümölcskosárban, hamar elfogyott, de szilva szezonban szilvát ettek, körte szezonban körtét. A gyerekek jártak gombázni az erdőbe, majd az asszonyok szeletelték, és szárítotték a gombát télire. Nem szedtek sokfélét, csak amit ismertek, leginkább rókagombát, tinórút, vargányát, vagy frissen ették levesnek a szegfűgombát, és zsírban sütötték a keserűgombát.
Nem mondom, hogy visszasírom azt a világot, de volt benne valami jó is, amikor volt idő megtermelni, begyűjteni, feldolgozni, majd el is fogyasztani mindent, amit a természet adott. Nemsokára itt az április, nálunk is ürülnek a kamrapolcok.

Öreg diófa

Öreg diófa

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!