Fűszer és Lélek

Egy alapanyag, három leves

3leves nagy
Ezzel a címmel főztem a Konyha kiállításon a hétvégén. De csak miután majdnem megfulladtam, mert letüdőztem a chilit, végül aztén mégis egész jól sikerült a kis fellépésünk.
Könnyű dolgom volt, Dávid kuktáskodott a színpadon. Érdemes néha venni egy nagyobb levegőt, és szó nélkül hagyni, hogy a gyerekek segítsenek a konyhában, akkor is, ha közben úszik minden, vagy sokkal lassabban készül el, mintha mi magunk készítenénk. Így tudnak ők is tanulni, és gyakorlottá válni.
Egy fiúnál különösen fontos szerintem, hogy ösztönözzük a főzésre, a lányok többsége úgy is megtanul főzni, de a fiúkat sokan inkább kiküldik a konyhából, hogy foglalkozzanak férfiasabb dolgokkal. Aztán meg milyen jól esik egy fiatal lánynak, ha a lovagja összedob egy vacsorát meglepetésként, vagy később milyen hálás lesz a menyem, hogy a fiam nem csak vásárolni tud már most, de felnőtt korára főzni is fog, ebben biztos vagyok.
A vásárlást egyébként nem  véletlen említem. Amikor összeköltöztünk a férjemmel, egyszer megkértem, hogy vegyen öblítőt a szupermarketben. Kétségbeesve hívott, hogy ott áll az öblítők között, és tisztában vagyok-e én azzal, hogy hányféle öblítő létezik a világon?! Végül abban maradtunk, hogy szagoljon meg egy párat, és vegye ami a legjobban tetszik neki. Mégis morcosan jött haza, és arra kért, hogy legközelebb egészen pontosan instruáljam a márka nevéről, színéről, és a kiszerelés méretéről, különben ő nem  hajlandó ott szagolgatni, mint egy nyomozókutya.
Dávid már flottul megold ilyesmit, bármit képes megvenni, ha nem találja, vagy nem biztos magában, akkor bátran megkérdezi az eladót, különben is élvezi, amikor kedveskednek neki, és dicsérik, hogy mennyire ügyes. Az én mellem meg dagad persze a büszkeségtől.
Visszatérve a levesre: azért választottam krémlevest, mert ezt tényleg meg tudja csinálni egy 10 éves fiú is, ha már töltött némi időt a konyhában. És ha a leves kész, mindenki azt tesz a tetejére, ami éppen van otthon vagy tetszik neki.
Az alap ugyanaz volt, olajon megdinsztelt hagyma, főtt sárgarépa, só, bors, leturmixolva.
Ezt cifráztuk egy kicsit.

3leves1
1, Currys sárgarépa-krémleves, ropogós pirított hagymával 

Hozzávalók 4 tányérhoz:
8 db közepes sárgarépa megfőzve a saját levében (1,5 l vízben főzve)
1 kis fej hagyma
4 ek olívaolaj
só, bors
2 ek méz
1 ek csípős curry por

4-8 ek ropogós, pirított hagyma (Otthon is piríthatunk, de sajnos soha nem lesz olyan ropogós, mint amit boltban lehet kapni. Én az IKEÁ-ban és a LIDL-ben szoktam látni rendszeresen.)
16 szem mazsola
1 dl étolaj

A mazsolát forró vízbe beáztatjuk. A leveshez leturmixoljuk a megdinsztelt hagymát a megfőtt sárgarépával, curry porral, sóval, borssal és mézzel.
Leszűrjük a mazsolát, és forró olajban megsütjük. Szűrőkanállal kiszedjük, és a leves tetejére szórjuk, végül meghintjük a ropogós pirított hagymával. 

3leves22, Chilis sárgarépa-krémleves extra répával és joghurttal

Hozzávalók 4 tányérhoz:
8 db közepes sárgarépa megfőzve a saját levében (1,5 l vízben főzve)
1 kis fej hagyma
4 ek olívaolaj
só, bors
2 ek méz

2 ek földimogyoró
2 ek napraforgómag
2 ek szezámmag
1-2 kk chili por
1/4 kk őrölt koriander mag
1/4 kk őrölt római kömény
1 gerezd fokhagyma
1/2 kk só
1 egész nyers sárgarépa lereszelve
2 dl natúr joghurt

A leveshez leturmixoljuk a megdinsztelt hagymát a megfőtt sárgarépával, sóval, borssal és mézzel.
Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a földimogyorót, a napraforgómagot, és a szezámmagot. Megszórjuk a fűszerekkel, és a lereszelt fokhagymával.
A levest tányérokba merjük, elosztjuk benne a lereszelt sárgarépát, majd rákanalazzuk a joghurtot. Erre szórjuk a chilis magokat.

3leves33, Céklás, tormahabos sárgarépa-krémleves kaporral

Hozzávalók 4 tányérhoz:
8 db közepes sárgarépa megfőzve a saját levében (1,5 l vízben főzve)
1 kis fej hagyma
4 ek olívaolaj
só, bors
2 ek méz

1 közepes fej cékla lereszelve
3 ek ecetes torma
3 dl tejszín
1 ek wasabi paszta (el is maradhat)
csipetnyi só
2 ek kapor (el is maradhat)

A leveshez leturmixoljuk a megdinsztelt hagymát a megfőtt sárgarépával, sóval, borssal és mézzel.
Az esetes tormát, a wasabit, a sót és a tejszínt nagyon alaposan leturmixoljuk. NAgyon sűrű szűrőn kétszer átszűrjük, majd habszifonba töltjük, és beletekerünk egy patront. Összerázzuk.
A levest tányérokba merjük, elosztjuk benne a lereszelt céklát, erre nyomunk egy keveset a tormás habból, majd megszórjuk a friss kaporral.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!