Fűszer és Lélek

Tárkonyos savanyú káposzta leves

kaposzta leves2.jpgHétvégén betapostuk a káposztát, és annyira megkívántam a savanyú káposztát, hogy vettem egy konzerv káposztát a boltban. Egészen meglepődtem egyébként, mert jobb minőségű volt, mint az, amit a piacon árulnak, és nem fermentálják, hanem egyszerűen ecettel besavanyítják. De a házilag betaposott káposztánál jobb nincs, ezt garantálom, úgyhogy bíztatnék is mindenkit, aki tudja hol tárolni, hogy taposson káposztát!
A konzervből tárkonyos levest főztem, azt hittem a gyerekek nem szeretik majd, de úgy tolták befelé, hogy öröm volt nézni. Igazi téli leves.

Hozzávalók:

1 fej hagyma
3 ek libazsír (zsír)
1 ek fűszerpaprika
50 dkg marhalábszár
kb. 50 dkg savanyú káposzta
2 szál sárgarépa
4 szem boróka
2 babérlevél
1 pici chili
6 szem egész bors
2 gerezd fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
2 dl tejszín
2 ek liszt
2 kk szárított tárkony

A hagymát megdinszteljük a zsíron, rászórjuk a felkarikázott sárgarépát, pár percig dinszteljük még, majd meghintjük a paprikával. Rádobjuk a felkockázott lábszárat, átpirítjuk, majd rászórjuk a kicsit apróbbra vágott káposztát is, és ráöntjük a levét is. Fűszerezzük, felöntjük borral, és kb. 2 liter vízzel. Lassan puhára főzzük benne a húst.
Amikor megpuhult, elkeverjük a tejszínt a liszttel, és besűrítjük vele a levest, végül tárkonnyal fűszerezzük.

kaposzta leves1.jpg

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. bl4ze says:

    elkészítettük: nagyon finom! 🙂

  2. napsugár50 says:

    ez most jókor jött Eszter, ez kell a vírusos beteg családomnak! Köszönet!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!