Fűszer és Lélek

Báránygerinc, elronthatatlan, isteni

baranygerinc4.jpgTavasszal vegyen mindenki bárányt, ilyenkor a legfinomabb a húsuk. Én mondjuk nagyon szeretem a növendék birkát is, annak kicsit erősebb az íze, de sokkal gazdaságosabb, mint a tejesbárány, és ha jól dolgozzuk fel, akkor a legnagyobb birka ellenzők is imádni fogják. 
A báránygerinc nem a hétköznapok fogása, de azért vannak ünnepeink, hogy néha megengedhessünk magunknak ilyesmit, nem igaz? Nyolc embernek kicsit több, mint 2 kiló báránygerinc jár, ez fejenként négy szelet a kisétküeknek, és öt az éhesebbeknek. A két kiló bárányból két koronát kötöttem egyszerű spárgával, ezt sütöttem puhára. Szerintem bárányhoz egyszerűen elengedhetetlen a húshőmérő (minden más sülthöz is érdemes lenne használni egyébként, de mondjuk egy csirkéhez nem szoktam elővenni, ugyanis azt mi túlsütve szeretjük, ez van). Addig kell sütni, míg a belső hőmérséklete el nem éri a 81 fokot.
Ehhez én 120 fokon sütöttem egy órát, majd 170 fokra tekertem a sütőt, és addig tartottam bent a bárányt, amíg pont 81 fokos nem lett. Mellé spárgát és gombás macesz tarhonyát ettünk, de rizottóval, vagy egy nagyon juhtúrós puliszkával is el tudom képzelni, ha valakinek arra van gusztusa. 
Nem kerülgetem tovább az árát, kilója 4800 forint volt, így kicsit több, mint 10000 forintot hagytam a hentesnél.

Hozzávalók 4 személyre:
1 kg báránygerinc egyben (a gerincét vegye ki a hentes, nagyon jó alaplé lesz belőle)
2 ek libazsír
1 nagy csomó újhagyma zöldjével együtt
2 ág rozmaring
4 ágacska kakukkfű
1,5 dl száraz fehérbor
frissen őrölt fekete bors
1 gerezd fokhagyma

A gerincet korona alakúra formáztam, bedörzsöltem sóval, borssal, összezúzott fokhagymával, majd egy vastag kőedénybe állítottam. Alákanalaztam a zsírt, beleöntöttem a bort, majd beleszórtam a zöldfűszereket és a felkarikázott újhagymát is. 120 fokon sütöttem másfél órát, majd 170 fokra tekertem a sütőt, és addig tartottam bent a bárányt, amíg pont 81 fokos nem lett. 
Kivettem az edényből, hagytam tíz percet állni, felszeleteltem, és tálaltam. Amíg állt, a pecsenyelevet beforraltam jó sűrűre, amit a hús mellé kínáltam. 
baranygerinc5.jpg

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. baliquez says:

    Úgy könnyű ha más vágja le.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!