Fűszer és Lélek

Húsleves legenda

benyetehenek11.jpgEgészen elérzékenyültem valamelyik nap a fiamtól, és kicsit büszke voltam magamra, amiért sikerült átadni egy számomra nagyon fontos értéket a gyereknek, és ez a család szeretete, illetve a hagyományok normális keretek közötti tisztelete.
Mindig ugyanazokon az utcákon sétálunk haza az iskolából, és az évek során kialakult egy rend, hogy hol miről beszélünk. Nem tudom miért van így, pedig nem vagyunk kényszeresek, se autisták, de sokszor ugyanazon a szakaszon ugyanaz kerül szóba. A Szív utcában gyakran beszélgetünk az autókról, vagyis hogy Dávid szerint béna a Suzuki, de menő a BMW. Meg hogy milyen béna már, hogy én egy Volvo terepjárót vennék ha tehetném, és hogy a Skoda is jó, meg milyen lehetett amikor minden tele volt Trabantokkal, és nekünk miért nem Trabantunk, hanem Zsigulink volt. Aztán kicsit feljebb, közeledve a Szondi utcához egyre gyakoribb téma az időgép.
Ez biztosan egy korosztályos dolog, emlékszem, mi is imádtunk ilyenekről álmodozni, mindig királylányok lettünk volna természetesen. Volt egy olyan ötletünk is, gondolom valami film hatására, hogy beszállunk egy liftbe, ami órákat megy felfelé a hosszú úton, és amikor megáll, akkor egy másik korban találjuk magunkat, amire kicsit fel tudunk készülni a liftben, mert látjuk, ahogy változnak a ruhák rajtunk.
Ez a lift Dávidéknál egy karóra. Úgy képzelik az időgépet, hogy valami hatalmas csillogó karórájuk van, ahol beállíthatják az időt és a helyszínt, megnyomják a gombot, és hopp, már ott is vannak. Dávid természetesen előre menne egy hetet, megnézné a lottószámokat és visszajönne megvenni a lottót. Kicsit elvitáztunk azon, hogy lenne-e ennek értelme, hiszen mindenki ezt csinálná, de kiderült, hogy csak neki és a haverjainak lenne időgépe. Én buta!
Viszont a második utazás, amit ezzel a szuper órával tenne, az nem hozna gazdagságot.
Visszarepülne az én gyerekkoromba, egy nyári napra, amikor nagyanyámnál nyaraltam, és amikor a mama és én kimennénk a szobából – ugyanis az nagyon fontos időutazó szabály, hogy nem találkozhat a múltban sem magával, sem a családjával -, megkóstolná azt a húslevest, amit nagyanyám főzött. Mert ugye, azt már ő is tudja, hogy soha senki nem fog már olyan finom húslevest főzni az életben.  Sőt, nem csak megkóstolná, de ki is lesné, hogy miként készül, és felvenné a telefonjával videóra. Mit meg nem adnék egy olyan videóért, amin a mama főz!
Nem gondoltam, hogy ekkora hatással vannak rá a családi legendák, de nagyon meghatódtam amikor mesélte. Nagyanyám reggel vágta a tyúkot a leveshez. Amikor kivérzett, letette a konyha előtt a kőporba, vizet forralt, majd leforrázta. Utáltam azt a szagot, nem győztem beszaladgálni a konyhába, hogy magamba szívjam az almás pite illatát. Miután a tyúkot megpucolta, és kibelezte, kiszedte a melle húsát, és a felsőcombokat is, de a bőre egyben maradt. Megtöltötte az egész tyúkot, összevarrta, és belefőzte a levesbe. Lassan főzte, egész éjszakán át, még csak nem is gyöngyöztette. Tett bele édes sárgarépát, gyökeret és karalábét is. Ha kértem, került bele egy kis kelkáposzta is, nekem az volt a kedvencem, a húslevesben főtt kelkáposzta.
Amikor az isteni, aranysárga leves elkészült, leszűrte, külön tette a zöldségeket, majd egy picit rápirított a tyúkra a sütőben, hogy szép színe legyen. Általában “metéltkével” ettük a levest, néha kockatésztával, ünnepekkor csigával. 
(A fenti képen valahol Erdőbényén barangolunk, a fekete ruhás alacsony néni a nagyanyám, előtte a kislány pedig én vagyok. kb. 1978-ban.)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. látjátok feleim szümtükkel says:

    @Fuszeres Eszter:

    Köszönöm a választ. Ilyen húslevest még nem hallottam, de olyan levest már igen, amibe kenyeret főznek. Együtt a tyúkkal biztos nagyon jó lehet, különösen a megpirított tyúk.

  2. látjátok feleim szümtükkel says:

    @öregbuksi:
    Azért előfordul, hogy a feleségnek sok köze van az étel minőségéhez.
    Az ecceri embernek meghalt a felesége, ezért új asszonyt kerített a házhoz. Jól főzött az asszony, de az ember mindig mondta neki, mégsem olyan jó, mint amit megboldogult felesége főzött. Eccer az asszony véletlenül lekozmálta az ételt. Eszi az ember majd megszólal, ez pont olyan jó, mint megboldogult feleségem főztje volt.:)

  3. Jóléti Dán Kekszesdoboz says:

    @NemNick: nyertél egy manírkupont!

  4. öregbuksi says:

    @Sárga Pecsenyekacsa: Üdv, kicsit sántít ez a kijelentésed! Gyerekkoromban imádtam a túros tésztát, nősülésem után is szívesen ettem, de nem olyan kedvvel mint régen. Kb 10 éve megkért valaki, hogy segítsek a házánál. Délben valamilyen levest és túrós tésztát kaptunk ebédre. A tészta pont olyan ízű volt mint amit anyánk főzőt mondjuk ’52-ben. Anyánk a piacon vett túrót, feleségem a boltban, ismerősöm a gazdálkodó szomszédtól, aki teheneket is tartott. Tehát a túrós tészta minőségéhez kevés köze volt feleségem kétbalkezűségéhez.
    További szép napot!

  5. mimi8 says:

    szívet melengető emlékek. én is nagyon szerettem a nagymamámat és a főztjét is. éljenek a nagyik!

  6. @látjátok feleim szümtükkel: hagyományos kenyeres, zöldséges töltelék volt, a májával. A húst vagy lesütötte, vagy pörköltet főzött belőle.

  7. látjátok feleim szümtükkel says:

    Engem érdekelne, hogy a mama mivel töltötte a tyúkot? A kiszedett hússal, vagy valami mással?

  8. Sárga Pecsenyekacsa says:

    Ha a nagymama főztje iránt érzel nosztalgiát, az azt jelenti, hogy már anyád se tudott főzni. 🙂

  9. hagyma says:

    szuper!
    thx
    nalunk is sok volt a hasonlosag
    3 unoka a mamanal pestrol es egerbol egerben
    tyuk a piacrol
    vagas utan sult ver
    majd csirkehusleves meg csirkeporkolt
    szerintem mama nem volt eros fozesben de sosem felejtem az izeket
    a zuzaja mindig engem illetett, me a nyaka
    papa mindig agyonpaprikazta / mondom, hogy mama nem volt eros a fozesben:/ en meg persze kovettem buszken
    az utolso boldog bekeevek a 70-es
    se zacskos leves se valovilag


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!