Fűszer és Lélek

A svédek már a spájzban vannak

Az utóbbi pár hónapban rengeteg új szakácskönyvem lett, pedig megfogadtam, hogy soha többet nem veszek egyet se. Hősiesen ellenálltam a kísértésnek, nem olvasgattam szakácskönyv ajánlókat a szaklapokban, nem böngésztem az Amazont, de valahogy mégis szemem elé kerültek, a polcomra ültek, itt vannak, magasodnak egymás tetején, mert a polcra nem férnek már. Na jó, rendeltem én is, de csak hármat, és azt igazán megérdemlem, ebben a szürkeségben, ugye?

ha_en_foznek_neked_borito_layout_01.jpgSoha nem gondoltam volna, hogy két svéd szakácskönyvem is lesz azon a sütisen felül, amit egy olvasótól kaptam pár éve.
Az egyik svéd Lotta Lundgren svéd gasztroblogger aki azóta már tévéséffé avanzsált. A könyv gyönyörű, és teljesen más, mint amit eddig a szakácskönyvektől megszokhattunk. Már a borítóján is látszik, hogy Lotta bolond, úgyhogy a könyv jó mulatság lesz. Nehéz selyem nagyestéjiben áll a címlapon, kezében egy nyers báránycsülökkel. A belső fotók is rendhagyóak, amit igényes, vastag papírra nyomtattak. Azt kell mondjam, a könyvnek nem a receptek az erősségei, inkább a felvezető sztorik.
Nehezen tudom eldönteni, hogy a könyv bevezetője, ami a kiadóval váltott levelezés, vagy ez a mondat viccesebb-e:
“Mivel a szüleim 1987-ig nem vettek színes tévét, nővérem és én máshol kerestünk audiovizuális szórakozási lehetőségeket. Akkoriban péntek esténként gyakran elmentünk a legközelebbi élelmiszerboltba, és a grillcsirkéket bámultuk.”

iPad912px-annan.jpgÉs akkor a bevezető levelezést se hagyhatom ki:

Tisztelt Kiadó!

Szíves figyelmébe ajánlom a könyvem kéziratát, amelynek a ha én főznék  neked címet adtam.Gondolkodás nélkül állíthatom, hogy az összes receptből remek étel készíthető, ráadásul könnyedén.

Némelyik annyira egyszerű, hogy a leírás alapján akár félkézzel is elkészíthetjük a vacsoránkat. Esetleg féllábon, ugrálva. Mellékelem az életrajzomat, valamint a kollégámét, csatolok néhány, a tanulmányainkkal kapcsolatos dokumentumot, kalkulációt, és egy szinte teljesen kész, meglehetősen alacsony költségvetésű ám tartalmas film forgatókönyvet.
Szükség esetén küldhetek kóstolót is, az elkészített ételekből.
Természetesen bízva a posta gyorsaságában.

Barátsággal: Lotta Lundgren

Kedves Lotta Lundgren!

Megkaptuk a Ha én főznék neked című szakácskönyvének kéziratát, amelyet azóta sikerült elolvasnom, és kénytelen vagyok bevallani, hogy elnyerte a tetszésemet. Éppen ezért javasolnék egy személyes találkozót, hogy megbeszéljük a könyv kiadásával kapcsolatos lépéseket. Ezért kérem, hogy küldje el nekünk az elérhetőségeit.

Barátsággal:

Johanna Kullman, Norstedts Kiadó

PS.: Szeretném azonban arra is megkérni, hogy postai úton ne küldjön nekünk semmiféle élelmiszert.

Kedves Johanna Kullman!

Köszönöm a levelét, melynek először nagyon megörültem, később azonban kénytelen voltam néhány dolgon elgondolkodni, ön mint szakácskönyvet emlegeti a könyvemet. Kiadójuk katalógusát átfutva meg kellett állapítanom, hogy az előző évben hozzávetőlegesen negyven szakácskönyvet adtak ki. Ennyire biztosak abban, hogy ekkora az igény a szakácskönyvekre? Hogy valamennyit olvassák és használják? Mi a biztosíték arra, hogy az emberek tényleg rászánják magukat, és odaállnak a tűzhelyhez és a szakácskönyv Írójának utasításait követve nekilátnak főzni? Lehetséges, hogy mindez igaz. Igen ám, de akkor fel kell tennem magamnak a kérdést, szeretnék-e én egy lenni közülük.

Nem járnának-e jobban az olvasók, ha máglyát raknának ezekből a szakácskönyvekből, és egy jó nagy bográcsban bablevest főznének a tűzőn?

Üdvözlettel: Lotta Lundgren

Kedves Lotta!

Továbbra is azt gondoljuk, hogy figyelemre méltó a szakácskönyve, és hogy minden egyébről szívesen beszélnénk önnel személyesen. Igaza van abban, hogy kiadónk nagy tapasztalattal rendelkezik a szakácskönyvek kiadását illetően, ám a könyvek gyakorlati felhasználásával kapcsolatban nem rendelkezünk kellő információval. Bevallom, nem nagyon értem, hogy ezzel a megjegyzésével hová szeretett volna kilyukadni, valamint ismételten megkérem arra, hogy ne küldjön nekünk postán élelmiszert.original.jpg

Hogy mindezek ellenére miért érzem úgy, hogy nagyon mérges lettem volna, ha pénzt adok ezért a könyvért? Mert szerintem ez tipikusan az a könyv, amit ajándékba jó kapni. Úgy vicces is, szép is, és tényleg klassz ajándék egy szakácskönyv gyűjtőnek.
Csak a social media-t ne fordították volna szociális médiának!

Lotta Lundgren: Ha én főznék neked, Geopen, 2013. 5990 Ft.

stabil_offer_hu.jpgA másik könyv egészen meglepő helyről érkezett, mondjuk ha azt mondjuk svéd, mi jut először eszünkbe? A pasiknak a svéd bikini válogatott, a nőknek az IKEA. Igen, szakácskönyvet adott ki a bútorbolt. 

Ez is egy eszméletlen impozáns darab, 256 oldal, vastag, matt, újrahasznosított papírra nyomtatva, a címe pedig Ételeink természetesen, írta Kille Enna aki a Google szerint dán, de hogy skandináv, az legalább biztos.
A vastag könyvben jópár recept van, ezek is inkább az átlagos kategóriából, egy pár éve főző háziasszony bármelyiket kirázza a kisujjából, ami persze egyáltalán nem hátrány.
Viszont a könyv tele van “zöldséggel”. Zöld gondolatok, környezetvédelem, alacsony ökológiai lábnyom, kiskert a balkonon, vadon szedhető, ehető növények, feleős gondolkodás.
Rögtön a Túl jó, hogy kidobjuk fejezettel indít, hasznos infók azoknak, akik naponta teleszemetelik a kukát, és nem értik, hogy mivel.
IKEÁ-s téma, a gyerekek a konyhában, közös kenyérsütés, majd pár szó az energiatakarékos konyháról úgy, hogy akár meg is feledkezhetünk róla, hogy a könyv kiadója a svéd multi. Kedvenc témám a szezonaltás is bekerült a témák közé, majd a kertészkedés előtt egy 17 receptes középső rész következik, ami a szíve az egész könyvnek. Végül tárolás, komposztálás, újrahasznosítás, környezetbarát takarítás (szintén receptekkel).
Ha engem kértek volna fel, én is valami hasonlót írtam volna. 

Kepernyofoto_2014-03-04 - 12.14.3410 ÖTLET 

1. GYEREKEKKEL EGYÜTT   

A gyerekek kíváncsiak, szívesen segítenek és gyorsan tanulnak. Szándd rá az időt, tanítsd meg őket főzni, így megalapozhatod a jövőbeni egészséges étkezési szokásaikat.  

2. HASZNÁLD FEL A MARADÉKOKAT  

Ne dobd ki a kis mennyiségű maradékokat se: darabold fel a húst, zöldséget, gyümölcsöt és használd másnap levesbetétként, vagy salátához. A maradék leveket, zöldségeket turmixold össze, így pürék, szószok vagy raguk alapjaként hasznosíthatod.    

3. MINDENT EGY EDÉNYBEN 

Főzés közben a fazékba helyezett párolóbetétben további zöldségeket, húst vagy halat párolhatsz/főzhetsz egyidejűleg. Így értékes energiát és időt takaríthatsz meg.  

4. BAKTÉRIUMOK ELLEN 

Tárolást megelőzően gyorsan hűtsd le, és csak egyszer melegítsd újra az ételeket! Így csökken a baktériumok elszaporodásának az esélye, és az étel minősége is jobb marad.  

5. ZÁRD EL A CSAPOT 

Ne folyasd a csapból a vizet, ha szomjas vagy! Tölts meg inkább egy kancsót/üveget vízzel és tárold a hűtőben. Víztisztításra, -lágyításra használj aktív szenet; a vizet ízesítheted citromlével, friss mentával, citromfűvel vagy édesgyökérrel. 

6. TÁROLJ OKOSAN 

Paradicsomot, banánt és mangót szobahőmérsékleten tárolj, hűtőszekrényben könnyen tönkremennek. A kenyeret száraz, hűvös (6–10ºC között) helyen, vászon- vagy papírzacskóban tartsd. Így kevésbé szárad ki, és nem penészedik.  

7. HULLADÉKHASZNOSÍTÁS 

A házi komposztálás akár 30%-kal is csökkentheti a felhalmozódó szemét mennyiségét. Helyezz el a konyhában egy beltéri tárolódobozt. A mosogatószermentes öblögetések, kézmosások vizét fogd fel és használd viráglocsoláshoz.  

8. PISZKOS ZÖLDSÉGEK 

A mosatlan zöldségek tartósabbak, hisz a mosás során sérül a felszínük, ezáltal kevésbé ellenállóak. Egyéb élelmiszerektől elkülönítve, papírzacskóban vagy perforált nejlonzacskóban tárold.   

9. BARÁTSÁGOS TISZTÍTÓSZEREK 

Kerüld a természetre káros színezékeket, illatanyagokat, klórt, foszfátot tartalmazó tisztítószereket. A konyhában elhelyezett fűszer-, zöldség- és szobanövények tisztítják a levegőt és megkötik a kellemetlen szagokat.   

10. MENTSD MEG A SZÁRAKAT 

A friss fűszernövények megmaradt szárait felhasználhatod levesek, egytálételek ízesítésére vagy teákhoz. 

STABIL Ételeink – természetesen! Könyv. IKEA FAMILY ár: 2790 Ft eredeti ár: 3490 Ft 

 

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kidkid says:

    Azért “mérdes” ne legyél, inkább írj a nyuszinak, hogy csakis ajándékba kell.;)

    (Hogy mindezek ellenére miért érzem úgy, hogy nagyon >>mérdes<< lettem volna, ha pénzt adok ezért a könyvért?)

    Jók a képek.

  2. kecs says:

    Ahh, nagyon szeretem ezt a könyvet.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!