Fűszer és Lélek

Juhtúrós minipalacsinták

juhturos.jpgKislány koromban a szomszédban lakott egy idős házaspár, akit nem a nevükön szólítottunk, csak egyszerűen szomszédnéninek és szomszédbácsinak hívtunk. Nagyon jóban voltunk, derékszögben nyíltak egymás mellett az ajtajaink, amik mindig nyitva voltak, így szinte közös légtérben főzött a két család.
Szomszédnéni nagyon precíz, pontos, fürge néni volt, tökéletesre csiszolt napirenddel. Reggel tornázott, majd futva kitakarította a lakást. Hetente egyszer kihordta a szőnyegeket a folyosóra, ahol kisseprűvel leseperte róla a port, majd mindent vissza.
Minden nap, amikor a rádióban megszólalt a déli harangszó, ők már az asztalnál ültek, és ebédeltek. Egy perccel se később, se hamarabb. Szomszédnéni hetente többször is sütött, és ebből mindig kaptunk kóstolót is. Így utólag visszagondolva kicsit ijesztő, de mi nem zártuk a lakásunk. Igaz, a folyosó végén volt egy rács, amihez csak a mi családjainknak volt kulcsa, nekik és nekünk, de akkor is… Így aztán, amikor délután mi hazaérkeztünk az iskolából illetve a munkából, az asztalunkon ott várt minket egy tányér illatozó sütemény. Szomszéd néni betette, aztán már ott se volt. Esetleg szomszédbácsi levitte a kutyánkat sétálni 🙂
1988_belgrad_rakpart.preview.jpg(A Malév felirat bevillogta éjjelente az egész udvart) Fotó innen: http://retronom.hu

arrow-right.png

Télen minden héten készült náluk almás palacsinta. Így amikor bármilyen vastagabb palacsintafélét sütök, mindig ők jutnak eszembe. Sajnos már régen nincsenek köztünk, nagyon hiányoznak, második nagyszüleim voltak. Most is rájuk gondoltam, amikor ezt sütöttem.

Hozzávalók:
25 dkg tehéntúró
10 dkg juhtúró
1 egész tojás
4 ek liszt
4 ek szikkadt kenyérből frissen készült morzsa
só, bors
2 ek apróra vágott snidling
1 ek apróra vágott petrezselyem
1 gerezd fokhagyma lereszelve (aki szerencsés, és már vett medvehagymát, annak negyed csokor medvehagyma apróra vágva)
A sütéshez zsír (esetleg olaj vagy vaj)

A hozzávalókat összekeverem, fél órát pihentetem, majd a zsírban, mérsékelt lángon megsütöm 2-2 perc alatt oldalanként. Ha lenne türelmem, akkor kiskanállal szaggatnám, falatnyi palacsintákra, de ha éppen éhesek a srácok, akkor egy-egy evőkanálnyi az adag. Tejföllel meglocsolva esszük. (Vega, ha nem zsírban sütjük.)

Címkék: , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Life Hacker says:

    hmmm… fenomenálisan hangzik!

    az íz világa hasonló lehet, mint a fatornyos szülőfalunkban divatos (de lehet máshol nem is ismerik; sváb hagymás kalács)a zwiebel striccel,


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!