Fűszer és Lélek

Igyunk zöldet! (x)

zold smoothie food2.jpgMég soha nem jártam így tél végére, mint idén, de úgy tűnik, tényleg lemerültek a tartalékaim, és kicsit meggyengült az immunrendszerem. Nem szeretném itt a tévés reklámszöveget nyomni, de tényleg úgy kezdődött, hogy fáradt voltam ha volt okom rá, ha nem, a hajam fakó lett, és ezek a kis enyhe fertőzések már kb. az agyamra mennek.
Akár hihetnék is abban, hogy a szervezetem megmondja mi a jó nekem, vagy legalábbis mire lenne szükségem, de az az igazság, hogy én leginkább 20 fokra, napsütésre, és kakukkszóra vágyom. No meg mindenféle zöldre. Leginkább zöldalmák lebegnek a lelki szemeim előtt, de február vége az már sajnos nem a finom zöldalmák ideje.
Aztán itt van a szokásos tavaszi zöld smoothie őrület! Tavaly meg nem ittam volna, de idén töltöm magamba rendesen, és nagyon jól esik!
Most egy kicsit merészebbet készítettem, ennek az az oka, hogy Dia hozott nekem a piacról bordáskelt, és ott hallotta, hogy valaki azt mondja, ebből valami italt szokás készíteni. (Megjegyzem, a bordáskel annyira ismeretlen sajnos errefelé, hogy pl. a helyesírás ellenörő se tud vele mit kezdeni. Akkor mit várjunk a háziasszonyoktól, nem igaz?) Különben a bordáskel nem csak reggeli italnak jó, de erről majd később.
Szóval pár napja zöld smoothie-val kezdem a napot, és komolyan, már a harmadik után érezhető volt az eredmény, próbáljátok ki ti is!arrow-right.png

(tovább…)

Juhtúrós minipalacsinták

juhturos.jpgKislány koromban a szomszédban lakott egy idős házaspár, akit nem a nevükön szólítottunk, csak egyszerűen szomszédnéninek és szomszédbácsinak hívtunk. Nagyon jóban voltunk, derékszögben nyíltak egymás mellett az ajtajaink, amik mindig nyitva voltak, így szinte közös légtérben főzött a két család.
Szomszédnéni nagyon precíz, pontos, fürge néni volt, tökéletesre csiszolt napirenddel. Reggel tornázott, majd futva kitakarította a lakást. Hetente egyszer kihordta a szőnyegeket a folyosóra, ahol kisseprűvel leseperte róla a port, majd mindent vissza.
Minden nap, amikor a rádióban megszólalt a déli harangszó, ők már az asztalnál ültek, és ebédeltek. Egy perccel se később, se hamarabb. Szomszédnéni hetente többször is sütött, és ebből mindig kaptunk kóstolót is. Így utólag visszagondolva kicsit ijesztő, de mi nem zártuk a lakásunk. Igaz, a folyosó végén volt egy rács, amihez csak a mi családjainknak volt kulcsa, nekik és nekünk, de akkor is… Így aztán, amikor délután mi hazaérkeztünk az iskolából illetve a munkából, az asztalunkon ott várt minket egy tányér illatozó sütemény. Szomszéd néni betette, aztán már ott se volt. Esetleg szomszédbácsi levitte a kutyánkat sétálni 🙂
1988_belgrad_rakpart.preview.jpg(A Malév felirat bevillogta éjjelente az egész udvart) Fotó innen: http://retronom.hu

arrow-right.png

(tovább…)

Itt főztök ti!

Éljenek a jó fej olvasók, akik lefotózták, és el is küldték a konyhájukról készült képeket. Íme, itt főztök ti, ilyenek a konyhák 2014-ben Magyarországon. Konyakiállítás nyeremény a poszt végén!

903294_518456488196067_724225042_o.jpgBliszkó Viktor konyhája az első, aki feleségével Eger mellett él. Ezt írja:
3 éve költöztünk a majd’ 100 éves parasztházunkba. Az eredeti konyhája természetesen nem a jelenlegi helyén volt. A mostaniban volt még egy közfal, amit már mi vettünk ki átalakításkor, így jött létre a jelenlegi mérete: az alapterülete 11,5 nm, a hossza 5 méter, ebből 4,4 méter a konyhabútor egy darabból elkészített pultja. Vanília, lineáris.
Mivel nagyon szeretünk főzni, befőzni, gyógynövényezni, ezért a konyha kiemelt szerepet kapott a házban. A ház stílusát és anyagait figyelembe véve alapvető igényünk volt, hogy valódi fa mindenképp legyen benne. Így született meg a bükkfa ajtó és bútorlap polcok kombinációja. A frontoknak és polcoknak tört világos színt akartunk, hogy növelje a térérzetet és ne sötétítse a konyhát. A pult színét a gerendázathoz választottuk, megadva így az összetartást. A sok súlyos sötétbarna komorságát megtöri a vi
dám, színes csempe. A két ablak kitűnő adottságát kihasználva az egyik alá a mosogató, a másik alá a főzőlap és sütő kerülhetett. Bár van külön kamránk is, nagyon szeretjük a két óriási tároló fiókunkat.
A konyhát a bátyám készítette. Ez a harmadik konyánk, amit megcsinált, minden költözéskor egyet. Ez viszont – bízunk benne – sokáig marad. 

arrow-right.png

(tovább…)

Krónikus zöldhiány

edeskomeny food.jpgNem kívánom a húst, legszívesebben mindenféle tavaszi zöldséggel tömném magam, kilószám enném a spárgát, medvehagymát meg az újhagymát. Ehhez képest még tél van akárhogy is szépítem. Sajnos semmiféle tavaszi zöldség nem kapható, így be kell érnem a téliekkel a napsütésben.
Édeskömény, póré, mascarpone.
Tulajdonképpen ennyi a recept, Ez a három dolog szerintem mindig nyerő együtt. Van, amikor levesnek készítem el, kicsit hosszabb lére hagyva, csak egy kanálnyi mascarponét keverve bele, de jobban szeretem, amikor sűrű ragu, mondjuk egy pár szem nudlival vagy gnocchival. Ma is ez volt az ebéd. Tegnapról maradt gnocchi, tényleg csak annyi, amennyi a szaft miatt kell, és gyorsan összedobtam az ebédet. Záli is nagyon jól szórakozott, az édeskömény is különleges illatú, a pórét is lehet egy ideig szagolgatni, mielőtt benyomkodja a kanapéba, úgyhogy amíg elvolt a zöldségek levágott végeivel, addig meg is főtt az ebéd.
Ja, és a 2014-es grillszezont ezennel ünnepélyesen megnyitom. Az idei első grillvacsora később, de már ti is elővehetitek a grillrácsot, és maradék faszenet. Csak szólok.arrow-right.png

(tovább…)

Konyhakiállítás nyeremény

konyha2014_019.jpgAzzal kezdem, hogy ma is, és holnap is lehet nyerni 5-5 db páros belépőt a konyhakiállításra. Ha rám hallgattok, szombaton biztosan kijöttök, ugyanis akkor tartunk Philips bemutatót Világevő Andrással, és amit főzünk, azt meg is ehetitek. Mi 14,30-kor kezdünk, és kb. egy órát leszünk a Siemens színpadon. 
De természetesen nem csak minket lehet nézni, főz majd Lila Füge is, ott lesz a Tafelspicc, és még nagyon-nagyon sokan. 
Nem csak azoknak érdemes kijönni, akik épp konyhafelújítás előtt állnak, hanem mindenkinek, akinek van konyhája. A konyhabútortól a legapróbb kiegészítőkig lesz minden. 
Holnap megmutatom a Fűszeres blog olvasóinak gyönyörű konyháit, gyertek vissza! 🙂

A Konyha már a spájzban van
Tervezgetjük és ábrándozunk róla, rengeteg fotót és katalógust nézünk át, miközben keressük az igazit. És a Konyhakiállításon végre találkozhatunk is vele, az új konyhánkkal!
A Konyhakiállítás február 28-március 2. között ötödik alkalommal várja látogatóit a 2014-es bútor- és konyhagép premierekkel, design díjas fejlesztésekkel, valamint kiegészítő-, kisgép- és konyhafelszerelési újdonságokkal a Budapest Sportarénában.  
Az építkezés vagy konyhafelújítás előtt állóknak minden korábbinál több konyhabútor stúdió mutatja be idei modelljeit. A 2014-es konyha trendeknek megfelelően előtérbe kerülő sötét fal- és felületszínek, valamint a nyitott és üveges tároló szekrények mellett egyedi minimalista és klasszikus darabokkal is találkozhatnak a konyhaválasztás előtt állók. A konyhai nagygép márkák szintén a rendezvényre időzíti új kollekcióik hazai debütálását, melyeket nem csak kiállítva, hanem használat közben is megismerhetünk.
A konyhához szervesen kapcsolódó étkezőhelyiség bútorai idén is az étkező dizájn szigeten jelennek meg, ahol a legnevesebb márkák vadonatúj fejlesztései mellett hazai tervezők munkáival is találkozhatunk
Egész napos bemutatókon ismerhetjük meg az új generációs konyhai kisgépeket, például azt is, amelyik egyesíti a konyhai robotgépet és indukciós főzőlapot. Így ugyanazzal a géppel tudjuk a tésztát dagasztani, megfőzni, és elkészíteni a hozzávaló szószt, de készíthetünk vele húsos ragukat, vagy párolhatunk benne halat, zöldséget is.
A Siemens Gasztro Színpad házigazdái, Havas Dóra és Bede Robi bemutatói mellett igazi kuriózumnak ígérkeznek a Béterv lakásétterem illatba zárt fogásai, a TV-ből ismert sztárséfek pedig most is interaktív programokkal készülnek a helyszíni fellépésre.
Feltétlenül regisztráljunk a www.konyhakiallitas.hu oldalon, hogy esélyünk legyen megnyerni a fantasztikus nyeremények egyikét, a fődíj egy 2,5 Millió Ft értékű konyhabútor a Nonoart felajánlásával!

Konyhakiállítás
2014. február 28 – március 2.
Budapest Sportaréna
www.konyhakiallitas.hu

Aki nyerni szeretne, válaszoljon erre a kérdésre (megfejtés a fenti szövegben):
Milyen szín 2014-ben a trend a konyhában? 

A válaszokat a nyeremeny kukac fuszereslelek pont hu címre várom. Sorsolás holnap reggel.

Philips AirFryer nyeremény

Akkor kezdődjön jól a hét, induljon a nyereményjáték! 
Semmi mást nem kell tennetek, mint emailben megírni, hogy átlagosan hány százalékkal kevesebb zsiradékra van szükség az AirFryerben való sütéshez a fritőzben való sütéshez képest.
Fontos, hogy a válaszokat a nyeremeny kukac fuszereslelek pont hu címre küldjétek, mert csak az ide érkezett válaszok kerülnek be a kalapba.
Ma éjfélig várom a megfejtéseket, holnap reggel pedig mondom is a nyertest.

HAJRÁ!

Philips AirFryer teszt és nyeremény

HD9220_20-U2P-global-001_1.jpgJövő héten egy Philips AirFryert nyerhettek itt a blogon, most megmutatom mi is ez. Biztosan sokan örülnénének most ennek a gépnek, hiszen itt a tavasz, indul a diétaszezon, de talán még tart a szilveszteri fogadalom is, 2014-ben egészségesebben élünk, mint tavaly. A gép 80%-al kevesebb olajban képes sütni dolgokat, miközben forró levegőt keringtet, így a benne készülő étel kívül ropogós, belül puha lesz.  Ez gyakorlatban annyit tesz, hogy egy négy főnek elegendő sült krumplihoz, mindössze egy evőkanálnyi olaj szükséges. Egyszerűen felvágtam a krumplit, összeforgattam az olajjal, majd a gépben megsütöttem úgy, hogy félidőben megráztam a kosarat.  De bevallom, mi nem vagyunk túl nagy sült krumplisok, viszont a rántott húst, és a panírozott halat imádják a gyerekek, úgyhogy gyakran készítem nekik. Erre már kíváncsibb voltam, hogyan lehet megsütni, és jelentem, nagyon jól sikerült. Aztán sütöttünk benne még fasírtot, csirkecombot, és leveles tésztába tekert szűzet is, azt csak a kíváncsiság kedvéért, hogy mennyire jön fel benne a tészta, tényleg működik-e sütivel is, és igen, működik.arrow-right.png

(tovább…)

Nagy menőségre készülnek Budapesten

A második pop up vacsorára készül a Globalista konyha, amit két barátnőm alapított. Balázsy Pannát sokan ismerhetitek a tévéből és a rádióból, de azt talán kevesen tudjátok, hogy képzett cukrász. A másik globalista Laufer Judit, pár éve még kiskosztümös irodai munkát végzett Budapesten, de győzött a szenvedély, Londonban lett séf.
Mi az a pop up étterem? Egy olyan étterem, ami csak egy-két napig van nyitva, majd meg is szűnik. Általában valamilyen különleges alkalom ürügyén hozzák létre. Izgalmas menüsora, híres, népszerű szakácsa, vagy egészen különleges alapanyagai vannak. A Globalista konyha úgy tűnik azt az utat választja, hogy meglévő éttermekbe kéredzkedik be pár napra, de Londonban pl. szokás mindenféle elhagyatott gyárakban, parkokban, erdő közepén, vagy akár sportcsarnokban is megnyitni egy-egy éttermet. A foodie-k pedig boldogok, mert valami olyannak lehetnek a részesei, ami egy hét múlva már maga a nagy gasztrotörténelem.
Jövő hét csütörtökön-pénteken újra nyit Budapesten a Globalista konyha. Most Tom Catleyt hozzák el a Globalista lányok, aki az Inn The Park Restaurant vezetőséfje Londonból. 
Tom_Pic_Website.jpgTom Catley Thaiföldön született. Szüleivel kisgyermek korában érkezett az angliai Brightonba, ahol a 90-es években egészen biztosan változatosabban evett, mint az angolok többsége. Amióta az eszét tudja,szakács szeretne lenni. A világlátott séf Brightonban kezdte a pályáját és az első komoly étterem ahol megfordult, Rick Stein Seafood étterme volt Cornwall-ban, ahol gyakorta napi 280 adag ételt szolgáltak fel. Olyan legendás éttermekben dolgozott, mint a Maze (Gordon Ramsay), a Nobu, az Ottolenghi, és jelenleg az Inn The Park éttermének konyhafőnöke. Tom szerint nincs annál jobb, mint olyanoknak főzni, akik szeretnek enni. Mesés érzés amikor látja, hogy mosolyogva, élvezettel eszik azokat a ételeket, amiket ő főzött, és alkotott. Ezzel tökéletesen egyet kell értenem. 

Készítettem egy rövid interjút Laufer Judittal, az egyik Globalistával, olvassátok szeretettel, és találkozunk jövő héten ezen a nagyon izgalmas thai pop up vacsorán!

Érdekes, hogy nem az szakácsként végezett eredetileg, hogy lett belőled mégis Londonban séf?arrow-right.png

(tovább…)

A tipikus magyar konyha…

tipikusmagyar.jpg(A képen nem egy tipikus magyar konyha látható sajnos, de az elrendezése, és mérete hasonló.)
Arra gondoltam, hogy ha legalább tízen küldenétek fotókat a konyhátokról, akkor abból lehetne egy jó kis “magyar konyha posztot” készíteni, meglátjuk a ti konyhátok mennyire fele meg a kutatásnak. Ha van kedvetek, küldjétek el emailben, nagyon örülnék neki!

A tegnapi posztban ígértem, hogy megosztom a kutatást a konyhával kapcsolatban.
Svédországban régi hagyomány, hogy a konyhatervezést, lakástervezést tudományos kutatások alapján végzik: az ötvenes években a svéd kormány kezdeményezésére létrejött egy szervezet, amely az emberek szokásait vizsgálta a konyhában, majd ennek alapján különböző tanácsokat adott a konyhabútor gyártóknak. A kutatás hagyományát az IKEA is folytatja. A cég 1968-ban dobta piacra az első konyhabútor rendszerét, amit komoly kutatómunka előzött meg.
Mióta az IKEA hatalmas multinacionális céggé nőtte ki magát, azóta a helyi adottságokat is figyelembe veszik a tervezésnél. A mostani konyhabútor váltásnál is készült ilyen kutatás, amelyből kiderült milyen is a tipikus magyar konyha: 6-10 négyzetméteres, egyben étkező is, a bútor színe pedig vanília, fehér vagy wenge. A magyarok az L alakú elrendezést szeretik egyelőre, de úgy tűnik, hamarosan a lineáris lesz a kedvenc.arrow-right.png

(tovább…)

Hatalmas váltás az IKEA konyhákban!

ikea torta.jpgRemélem nem gondoljátok majd, hogy elfogult vagyok az IKEA-val szemben, de először is nekem is IKEA konyhám van, másodszor sokáig dolgoztam az IKEA-ban, pont a konyhabútor osztályon, harmadszor egy évig éltem Svédországban. Szóval valóban rajongó vagyok, kérés nélkül is hosszú percekig vagyok képes az ergonomiailag jól megtervezett konyhákról mesélni, ha kikérték a véleményem ha nem, mindenkit meg akarok győzni a Domsjö mosogató csodájáról.
Fotógaléria az újdonságokról a hajtás után!

arrow-right.png

 

(tovább…)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!