Fűszer és Lélek

Csak éhen ne haljunk! :-)

alditeszta1.jpgLegyen benne póre, csirke, és tészta…
Soha nem felejtem el, amikor egyik barátnőméknél karácsonyoztunk, és annyira készültek a vacsorára, hogy egyáltalán nem reggeliztek, de ebédre se vettek semmit. Mivel nem a hagyományos családi menüt főzték, hanem valami nagyon extrát, ezért délután kettőkor arra eszméltek, hogy mindjárt éhen halnak, de semmi olyan nincs otthon, amit meg tudnának enni, mert vagy félkész, vagy pont annyi, amennyi a vacsorához szükségeltetik. Így aztán három körül lerohantak a sarki éjjel-nappaliba, ami már zárva volt, de mégis ki tudtak könyörögni maguknak három zacskó ropit, és két doboz májkrémet. Persze egész este, amikor a lazacot és a libamájat ettük, azon nevettünk, hogy mit voltak képesek ebédelni, amikor belénk már alig fért a desszertként felszolgált fehér csoki habból.
Remélem idén senki nem jár így, és akárhogy készül az esti vacsorára, azért lesz mit ennie a családnak ebédre is!
Most Diával, az Aldi egyik háziasszonyával azon gondolkodtunk el, hogy mit hoznánk ki három alapanyagból ha azt a hármat mindenképp fel kéne használni. Mindketten gyors, fél óra alatt összedobható ebédben gondolkodtunk, hiszen ilyenkor minden perc kincs. A három alapanyag a pore, a csirkemell és a tészta.

arrow-right.png

Dia receptje:

Póréhagymás, csirkés-paradicsomos tészta

Hozzávalók 4 főre
2 db póréhagyma 2×149 Ft
60 dkg csirkemell filé 1184 Ft
500 g passzírozott paradicsom 169 Ft
0,5 l főzőtejszín 399 Ft
só, bors,
3 gerezd fokhagyma (1 fej) 249 Ft
friss petrezselyem cserépben 349 Ft
20 dkg füstölt sajt 600 Ft
50 dkg spagetti tészta 199 Ft

Összesen: 3 447 Ft

10_.jpgElkészítés: A póréhagymát és a csirke mellett feldarabolom, apró kockákra vágom. A csirkét kis olajon fehéredésig pirítom, sózom és borsozom, majd hozzárakom a póréhagymát. Mikor a hagyma elkezd puhulni, reszelt fokhagymát keverek bele, vigyázva, nehogy megkeseredjen, majd felöntöm a passzírozott paradicsommal, ízlés szerint ízesítem aprított petrezselyemmel, és sóval, borssal, ha még kell. Mikor már majdnem készen van, egy pici tejszínt öntök hozzá, ezzel krémesítem. Összeforralom és kész is. Tésztával és füstölt sajttal a tetején tálalom.

 

Eszter kéksajtos, póréhagymás receptje:

Hozzávalók 4 főre
2 db póréhagyma 2×149 Ft
5 dkg vaj 449 ft/25 dkg
40 dkg csirkemell filé 789 Ft
150 g kékpenészes sajt 499 Ft
2 dl száraz fehérbor 999 (7,5 dl üveg)
só, bors,
1 gerezd fokhagyma (1 fej) 249 Ft
friss petrezselyem cserépben 349 Ft
50 dkg penne  199 Ft

Összesen 3841 Ft

A pórét alaposan megtisztítottam, majd vékony szeletekre vágtam. Megdinszteltem a vajon, majd rádobtam a nagyon apróra vágott csirkemellet is. Mikor kicsit megpirult, felöntöttem borral, sóztam, borsoztam, és nagy lángon forraltam három percig. Ekkor belereszeltem a fokhagymát, és hozzá öntöttem a pennét. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte, lefedtem, és öt percenként átkevertem. 25 perc alatt főtt puhára a tészta. Ekkor rámorzsoltam a kéksajtot, megszórtam petrezselyemmel, és már ettük is. Egyetlen nagy serpenyőt kellett csak elmosogatni utána. Természetesen a maradék bort is elkortyoltuk mellé, nem kell aggódni! 🙂
Ez egyébként egy hatalmas adag, 4 nagyétkű felnőtt vagy hat átlaember is jól lakik belőle. Tényleg arra jó lenginkább, hogy ha a reggeli kimaradt, vagy a vacsora nagyon sokára lesz, akkor is kibírjuk valahogy.

A posztot az Aldi és az Aldi háziasszonyai támogatták. (x)

 

 

 

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!