Fűszer és Lélek

Krása: Brundibár

Azt hiszem nem éppen egy gasztroblog tipikus témája ez, de nagyon szeretnék hírt adni róla. Amitóa én is édesanya vagyok, különösen fogékony vagyok minden gyerekekkel kapcsolatos dologra. Meghívót kaptam erre a bemutatóra, de sajnos nem leszek itthon éppen, pedig nagyon szeretnék ott lenni. Arra gondoltam, hogy kisorsolom azok között, akik szívesen elmennének 11-én megnézni. Kérlek benneteket, hogy csak olyan írjon, aki rá is ér elmenni, nem vegyük el a lehetőséget azok elől, akik szeretnék látni, darabot! Köszönöm! Aki menne, írjon egy mailt a fuszereslelek kukac gmail.com címre, gyermekopera tárggyal. Köszönöm szépen!

A Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 11-én mutatja be Krása Brundibár című gyermekoperáját.

A mű ősbemutatója 1943-ban, egy prágai zsidó árvaházban volt, később pedig a theresienstadti (terezíni) koncentrációs táborban élők adták elő. A szerző maga is a  terezíni koncentrációs táborban raboskodott. Operája a tábor zenei életének legsikeresebb darabja lett: ötvenötször hangzott el. Az opera énekesei és zenészei folyamatosan cserélődtek – az auschwitzi deportálásokból a gyerekek sem maradtak ki, a táborban fogva tartott ötezer gyerekből alig háromszáz élte meg a felszabadulást. Krása – operája megannyi ismert és névtelen előadójával együtt – maga is az auschwitzi gázkamrában fejezte be életét, valamikor 1944 októberében.

Az operát ezúttal a Budai Énekes Iskola növendékeivel, Novák Eszter rendezésében mutatjuk be; az előadás egyúttal a BFZ és a MÜPA új kezdeményezése, a Bridging Europe-Európai Hidak fesztivál nyitóeseménye is lesz.

Az opera korábbi BFZ előadásáról forgatott rövid anyagot az alábbi linken érheted el:

A 2009-es előadáshoz a BFZ és Sólyom András egy rövidfilmet is forgatott Fischer Ivánnal, amelyet itt tudsz megnézni:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!