Fűszer és Lélek

Így készül el tízféle étel fél óra alatt

együttnyárCsodálatos nyarunk volt, olyan sok emberrel osztottuk meg az asztalunk, és olyan sokan osztották meg velünk az övéket, hogy egy hosszú film stáblistája kijönne belőle.
Ettünk a nagy családdal, barátokkal, új ismerősökkel, szomszédokkal, gyerekekkel, és idősebbekkel. Szerencsére nem mindig én főztem, sőt! Bevallom, olyan sokat kell főznöm a munkám miatt, hogy egyszerűen imádom ha mások főznek rám. Mindegy mit, nekem szinte biztos, hogy jól esik!
Mivel voltak olyan étkezéseink, ahol akár 20-an is körbeültük az asztalt, muszáj volt befognom a többieket is az ételkészítésbe, ha én sem akartam egy óránál többet nélkülözni a társaságukat. Így egyszerre öt-hat féle salátát készítettünk, mellé jár kencét, krémet, szószt, és két-három féle húst grilleztünk a leggyakrabban. Ha gyerekek is voltak, akkor a csirke nem maradt el soha, de sütöttünk bárányt, és elképesztően finom, magyar érlelésű T-bone-t is (erről majd holnap).
Ilyenkor sokszor használok konzervet. Szerintem nagyon megkönnyíti az ember életét ha tart otthon párfélét belőlük. Nálam mindig van itthon csicseriborsó, olajban vagy ecetben eltett articsóka. Ez utóbbi sajnos olyan drága itthon, hogy semmiképp nem tud versenyezni az olasz konzerviparral, ami öt-hatszáz forintért egy jó adagnyit elkészít nekünk előre. Semmi kétség, valóban jobb a friss articsóka, de amikor én is szeretnék részt venni a társaságban, vagy “váratlan” vendég érkezik, akkor az egyik legjobb dolog, ami a kamrában található, az a konzerv változata. A csicserivel hasonló a tapasztalatom, ha egy éjszakát beáztatom, akkor kuktában megfő húsz perc alatt, de ha nem sikerül előre megszerveznem, akkor ugrott a hummusz vagy a csicseriborsó saláta, márpedig imádom.
Szokott még lenni sóban vagy olajban eltett citromom (ez mindig házi, sokáig eláll, és szeretem a saját ízlésem szerint fűszerezni), olajban eltett aszalt paradicsomom (ez szinte mindig bolti, pedig nagyon sajnálom, mert paradicsom is terem, a nap is süt, mégis mindig akkor vagyok időszűkében, amikor aszalni lehetne). Fontos még az olajbogyó, és a babkonzerv. A babkonzerv nagyon olcsón kapható, és két perc alatt isteni babkrémmé alakítható. Eddig csak olívaolajjal, fokhagymával és citrommal kevertem, plusz chilit vagy borsot tettem bele, de mióta voltam Ottolenghi éttermében, azóta rákaptunk a thai citromfüves változatára. Ha már ezek megvannak, akkor csak krumpli, hagyma, fokhagyma, némi chili, sok olívaolaj és zöldfűszerek kellenek a kertből. Nyáron nagyon megy nálunk a menta, szerintem egy egész mentamezőt megeszünk. Tesszük limonádéba, salátába, tortillába, paradicsom mellé, és teát is főzünk belőle.
Szerencsére a nők imádnak közösen ebédet főzni, pláne ha nem többórás programról van szó, hanem egy harmincperces főzésnek álcázott traccspartiról. Így van, aki hagymát vág, más lehúzza a paradicsom héját, vagy összetöri az avokádót és lereszeli a fokhagymát. Ha mindent kiteszünk az asztalra, és azt mondjuk, hogy ebből a sok mindenből kéne összedobni ötféle köretet, akkor mindig az a vége, hogy készül 7-8, mert még ezt is ki kéne próbálni, meg azt is. Meg legyen kétféle csicseriborsó saláta, mert van aki imádja bele a mentát, de van aki ki nem állhatja, viszont ha rengeteg chilit teszük hozzá, vagy limehéjat, akkor nem tudja abbahagyni. pasija válogatja, de általában bevállalják a padlizsán és a paprika grillezését is. Persze a pucolás már mindig a nőkre marad, de cserébe ők sikálják el a grillrácsot a végén.
A pasik begyújtják a tüzet, megsütik a húst,
A gyerekek is beindulnak a színes asztal látványától. Először csak kétfélét kérnek, de aztán elkezdenek rájárni. És nekünk ilyenkor már semmi dolgunk az ég világon, esetleg néha odakiabálni nekik, hogy egy kicsit halkabban, vagy menjenek arrébb csillagok háborújázni, és vigyázzanak, nehogy megüssék a kicsiket. Mi is élvezhetjük a barátokkal eltöltött időt.

egyuttegyasztalnyar1.jpg Felső kép: 1, Sült paprikás, petrezselymes csicserisaláta, citrommal, olívával, római köménnyel 2, Édesburgonya chiliszósszal, korianderrel, 3, koktélparadicsom fokhagymás pekándióval. Alsó kép: koktélparadicsom, menta, marinált articsóka, tahini, olajbogyó, lime, fokhagyma.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!