Fűszer és Lélek

A legnyáribb kuszkusz

kuszkusz3.jpgMegjöttünk az egy hetes londoni gasztró útról, amit az Együtt egy asztalnál kampány nyerteseivel tölthettünk el. Nem hiszem, hogy részletezni kellene, hogy mit csináltunk egy hétig, mert ettünk, ittunk, ettünk, ettünk és ettünk. Egy asztalnál, egy pléden, egy padon, egy tengerparton, egy étteremben és egy hátsókertben. Folyamatosan.
Hatalmas szerencsénk volt, mert az összes nyertes elképesztően jó arc volt, kipróbáltak mindent, az osztrigától kezdve a lepényhal filézésig, a kuszkusztól az angol reggeliig egy pubban. A kuszkuszt egy kertiparti keretében követtük el, sok más finomság mellett, amihez délelőtt a borough marketen vásároltunk be.
Este aztán jöttek vendégek is a mi kis társaságunk mellé, jól kibeszéltük a férfiak hajbeültetési szokásait, a vállalkozásbarát brit adóhatóságot, a lakbéreket, a pesti éttermeket, a londoni metrót, és még pár személyes dolgot is. Néha könyörögtünk a Szárnyas Ízvadásznak, hogy ne mondja el többször, hogy ködös Albion, de nem hallotta meg a szavainkat. Folyt a sör, a cider, és a gin tonik is, közben dőlt a füst a grillről, ahol háromféle hús sült a sokféle saláta mellé. Annyira jól laktunk, hogy a desszertre nem maradt egyszerűen kapacitásunk, így utolsó nap reggelén epret, tejszínt és habcsókot reggeliztünk hűtőszekrény takarítás ürügyén.

kuszkusz piac.jpgNyári kuszkusz 8 főre:

2 bögre kuszkusz
4 bögre forró víz

5 dkg vaj

4 szál sárgarépa (ha lehet, vegyes színekben)
2 édesburgonya
1 édeskömény
2 nagy marék cukorborsó
2 lilahagyma
olívaolaj

1 nagy narancs leve és héja
1 csokor petrezselyem
1 csokor koriander

10 dkg vegyes mag (fenyőmag, tökmag, napraforgó, stb)

ehető virágok

Elkészítettem a kuszkuszt: egy tálba öntöttem, rádobtam a vajat, a sót, majd felöntöttem a forró vízzel. Letakartam, és hagytam tíz perc alatt megpuhulni. 
A zöldségeket megtisztítottam, felszeleteltem, és kevés olívaolajjal meglocsolva tepsire téve, 180 fokos sütőben megsütöttem. A kész, villával fellazított kuszkuszhoz kevertem, majd rányomtam a narancs levét, ráreszeltem a héját és belekevertem a koriander és petrezselyem felével együtt. 
A maradék zöldfűszert, magokat és az ehető virágokat az egész tetejére szórtam. Köretnek készült, de főételként is megállja a helyét.

1013209_586280788060898_1228967604_n.jpgNagy Sanya telefonnal készített képe.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!