Fűszer és Lélek

Mit ennének a gyerekek, ha hagynánk nekik?

IMG_3804.jpgNem éppen reprezentatív a felmérésem, de sikerült 43 öt és tíz év közötti gyereket megkérdeznem, hogy mit ennének a legszívesebben, egyáltalán milyen lenne az álom ebéd számukra.
Érdemes kicsit elgondolkodni a válaszokon, mert gyakran nem engedünk a srácoknak, az egészség jegyében. Persze, eljön majd az a kor, amikor már nem nagyon lesz beleszólásunk abba, hogy mit esznek, és érthető módon most szeretnénk megalapozni az egészséges ételek iránti vágyukat, de azért lehet néha kívánság nap. Nálunk ilyen mindig a születésnap, akkor aztán fagyit eszünk egy napig ha kell, és bizony havonta egyszer gyorsétterembe is elmegyünk, mert Dávid egyszerűen imád ott enni. Az már más kérdés, hogy szerintem szinte bármit elé tehetnének abban a közegben, az tetszene neki, de nem hiszem, hogy bárkinek bármi baja lett volna havi egy gyorséttermi hamburgertől. A fiam júniusban lesz kilenc éves, és már most tervezi a menüt, az már biztos, hogy Margaritha pizza lesz, de a torta fajtája még erősen kétséges, esetleg kettő kel majd, mert nem tud dönteni, de dobogós a madártej, a citromfagyi és a bolti chips is. Mondjuk legalább a tortát és a pizzát nekem kell sütnöm, és örülök a bizalomnak.

Tehát arra kérdésre, hogy mi a kedvenc ételed, ez volt a top 10 válasz. Érdekes, hogy egy édesség se jött szóba. Úgy tűnik az öt évesnél idősebb gyerekek már álmukból felkeltve is tudják, hogy “a sütemény az nem étel kisfiam”. Minden esetre kíváncsi lennék, mit válaszoltak volna 10 vagy 20 évvel ezelőtt.

pizza (sokféle, de leginkább Margaritha) 9
paradicsomos penne/spagetti 8
rántott hús krumplipürével 6
krumplis tészta 4
hamburger 4
sajtos hús krumplipürével 3
paradicsomleves 3
húsleves cérnametélttel 2
húsgombóc paradicsomszószban 2
lasagne 2

Viszont az álom menü, már sokkal nagyobb szórást mutatott, gondolom egy szociológus jó kis tanulmányt tudna írni a válaszokból, én csak hármat írok most le, mert van benne számomra egy közös dolog: ezeket az ételeket magamtól soha nem párosítottam volna így össze. Felnőtt logika. Minden esetre, egyik nap meglepem vele a családot, szerintem mi se fogjuk bánni 🙂

Paradicsom leves, sajtos hús krumplipürével, madártej és eperfagyi.
Pizza, krumplis tészta, rizskoch.
Lasagne, hamburger, csokis palacsinta tejszínhabbal.

Minden más, ami a közös családi és baráti étkezésről szól:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. zaza pipi says:

    @jEnci:
    a paradicsomban érezhető az umami és mégsem hús. talán ezért

  2. Bartush says:

    Engem nem zavar, hogy a húsleves a gyerek kedvence. Nemcsak a levét szereti, teleeszi magát hússal és zöldséggel is. Azért eszik mást is.

  3. jEnci says:

    A paradicsomos ízvilág mindent visz 🙂

  4. @zsuzsibuvar: Mondhatom azt, hogy egyáltalán ne legyen hirdetés. De akkor nem kerülök ki Index címlapra.

  5. hakapeszi76 says:

    Igen, ez volt az! Annyira tuti, mert a ragu még köretnek is elmegy annak, aki mondjuk vigyáz a vonalaira. Köszönöm szépen! Barbara

  6. anyahajóblog says:

    Nálunk a sült lazac a fő kedvenc a gyerekek között, a másik a Käsespätzle, de csak ha kéksajtos szósz van rajta illetve bármilyen tészta kéksajtos szósszal. És pl. pénteken úgy jött haza kisebbik az oviból, hogy győzködte a nagyobbat, hogy a medvehagymaleves annyira jó, hogy muszáj megkóstolnia legközelebb. Szóval tényleg nem feltétlen egészségtelen dolgokat szeretnek a gyerekek, még ha egy csokira nem is mondanak nemet.

  7. zsuzsibuvar says:

    Ez nagyon erdekes tema, csak ne a vagilact virult volna bannerben font, nehezebb volt a pizzara gondolni kozben. Van beleszolasod, h milyen reklam jelenik meg?

  8. hakapeszi76 says:

    Kedves Eszter,

    kérlek segíts! Van egy recepted, amit imádok! És itthon is imádják, de egyszerűen sehol nem találom, sem a főételeknél, sem a húsnál. Olasz neve volt, csirkecomb paradicsomos raguban. Segíts kérlek a nevében. Köszönöm Üdvözlettel: Barbara

  9. barrix says:

    Enyém 9,5 éves fiú:
    1. Nudli
    2. Gyöngytyúk leves
    3. Bundáskenyér

  10. littuska says:

    Meglepő, hogy a palacsinta és a mákos tészta nincs a kedvencek között.

  11. Karinette says:

    Ezt milyen jól csináltad! Nagyon érdekes!

    Az én gyerekeimnél mások a kedvencek, de egy-két párhuzam azért van! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!