Fűszer és Lélek

Hat séf-hat blogger a Halászbástyában

vendegek.jpgRégi adósságomnak teszek eleget most, leírom végre, hogy milyen is volt, amikor a Halászbástya étteremben főztünk. Harmath Csaba és Hammer Zoltán kitalálták ugyanis, hogy hat blogger mellé kisorsolnak hat séfet, és egy-egy fogást, amiből majd egy kerek egyész menüt kanyarítanak, és ezt valódi, hús-vér vendégek elfogyasztják. Igent mondtam, azt hittem ugyanis, hogy ezt a séfek úgy sem vállalják majd be. Tévedtem.

a csapat_1.jpgElég izgalmas volt, kicsit el is gondolkodtam, hogy kell-e ez nekem. Attól féltem, hogy majd olyan lesz, mintha Gordon Ramsay konyhájában lennék az a szakácstanonc, akinek mindig leordítják a fejét, pedig szegény nem tehet semmiről 🙂 Aztán megtörtént a sorsolás, Bereznay Tamással a Sonkaarcok konyhafőnökével sorsoltak össze, és levest kaptuk feladatul. Itt kicsit megnyugodtam, mert szerintem mi kaptuk a legmegúszósabb feladatot. Mondjuk pont ennyek ellenére  érthetetlen, hogy sok helyen miért nincsenek jó levesek, de ez a poszt most nem erről szól, mi ugyanis nagyon jó levest főztünk, még ha én inkább csak pozitív energiával járultam is hozzá a végeredményhez. Tamással ki is találtunk ötféle levest, amiből végülis a sült csirke velouté karalábéval és friss korianderrel lett kiválasztva, mint a menüsorba passzoló fogás. Örültem neki, mert a karalábé és a koriander nagy kedvencem együtt, sült csirke levest pedig még soha nem ettem, de elég jól hangzott. Előfőznünk, lepróbálnunk nem kellett, ugyanis Tamás már ezt többször készítette.

en2.jpgAztán ahogy közeledett a nagy nap, mégiscsak egyre idegesebb lettem, mert időközben kiderült, hogy folyamatosan kamerával veszik majd, ahogy főzünk, és ezt a vendégek egy televízión élőben követhetik, miközben vacsoráznak. Elképzeltem, hogy majd bénán vágom a hagymát, Tamás hitetlenkedő arccal áll mögöttem, és mindezt lassítva nézheti a bénázásomon nagyon jót derülő közönség… Na, nem így történt, nem én vágtam ugyanis a hagymát. De különben is, az az igazság, hogy a séfek eszméletlen jó arcok voltak. Egyik sem éreztette, hogy na, itt ez a kis bloggerke, aki írogat mindenféle okosságot a blogjában, de tessék, fogalma sincs hány fokon kell szuvidálni a karalábét, hogy tökéletes legyen.

leveslesz.jpgEljött a nagy nap, megérkeztem a Halászbástya étterembe, és ilyen komoly feladatokat kaptam: tépkedjem le a koriander levélkéit a száráról, és tanuljam be a menüt, mert élőben kell majd konferálnom, hogy mit és hogyan csináltunk. A karalábét egyébként 85 fokon szuvidáltuk, a csirke veluté a csirkecomb leturmixolt húsából készült, a tetejére pedig két vaslap között, ropogósra megsütött csirkebőr került. Különben a tálalásnál az lett volna a feladatom, hogy két darab háromszögre vágott ropogós bőrt teszek a levesre. Na, kié süllyedt el mindig a leves aljára? Hát nem a Tamásé. Alig vártam, hogy elmondhassam a mikrofonba, amit bemagoltam, mert ez azt jelentette, hogy innentől kezdve az én életem csak móka és kacagás, innentől már csak a többiek dolgoznak, és én végre táthatom a számat, ha éppen nem vagyok útban. Kicsit aggódtam, hogy Harmath Csaba majd belekérdez a technológiába, időbe, vagy csak a tálalásba, de megkegyelmezett. Látnivaló volt bőven, nem unatkoztunk a saját fogásunk felszolgálása után sem. Először is a hatalmas high tech konyha, másodszor a gyönyörű étterem, ahonnan a legszebb panoráma tárul az ember szeme elé Budapestről. Tényleg megunhatatlan az a látvány! Nem is tudom, mikor lehet jobb ott ülni: tavasszal vagy nyáron a teraszon, amikor süt a nap, vagy mondjuk télen egy este, amikor a sötétben ki van világítva a város? Tipikusan az a hely, ahol lassan kell vacsorázni, kiélvezni minden falatot, és közben megpróbálni a retinánkba égetni a látványt.

sztoriban.jpgMautner Zsófi Chili és Vanilia, és Bíró Lajos Bock Bisztró már előre elkészítették a kecske rilette kocsonyát chilis pácolt citrommal és csípős-édes zöldségekkel. Persze nem Zsófi és Lajos lett volna, ha nem valami szokatlan hús és nem valami extra fűszer találkozik a menüjükben. Pl. cékla só. Zsófi tormáról, jeruzsálemi piacról mesélt, Lajos pedig tolta a sztorikat, mint mindig. Ha Angliában élne, Gordon Ramsaynek nem lenne állása, sehol sincs hozzá képest!

kocsonya.jpgUtánuk következtünk mi a levessel, majd a második előétel, házinyulas risotto sült medvehagymával, saját jus-vel: Tobai Róbert, a Columbus séfje és Jókuti András Világevő munkája. Ők annyiban alkottak tökéletes párost, hogy Jókuti nem csinált semmit, viszont vitte a show-t, kidumált mindent, nem aggódott, amikor mikrofont adtak a kezébe, mondhatni, ő is hagyta a séfet dolgozni, nem volt rá panasz.

tuleltuk.jpgA halas főételt Magyarósi Csaba a Városban blog bloggere és Hammer Zoltán a Halászbástya étterem séfje készítette. Helyi erőként tőle vártam volna azt, hogy a legidegesebb lesz, százszor megfogadja majd, hogy soha többet nem enged ilyet a konyhájába, de nem így történt, eszméletlen nyugodt, és kedves házigazdánk volt. Tőkehal szárított sonkával, briós kéregben, petrezselymes burgonyafőzelékkel, kaprival, marinált újhagymával következett. Annyira szép volt, hogy én azt hittem első pillanatban, hogy egy krémes süteményt látok.

A húsos főétel Ugrai Nagy Tünde Ízbolygó, és Horváth Gábor a mádi GUSTEAU Kulináris Élményműhely séfjének közös alkotása volt: borjúnyak ‘Orloff’ csicsóka gratinnel, mangolddal, paradicsomos jus-vel. Erre különösen kíváncsi voltam, mert nagyon szeretem az Orloff módra készült marhát.

A végére maradt a desszert (mi más?), amit Desszert: Nábelek Zsófia a Malackaraj gyakornoka és Jahni László a Kistücsök séfje készített. Erre rájártam rendesen, miközben a levesünk főtt, de azt hiszem ez megbocsájtható, így is jutott minden vendégnek. Zöldalma “kolbász” rétes morzsában, sós karamellhabbal.

7_etterem.jpgÉs végre a háttérből is megfigyelhettem, milyen az, amikor egy profi csapat 100 főre egyszerre szolgálja fel az ételt. Tényleg olyan, mint egy katonai bemutató. Profi felszolgálók egyszerre nyúlnak a tányérokért, úgy mozogva, hogy soha ne legyenek egymás lába alatt, és közben ne akadályozzák a konyhai dolgozókat a munkában. Számomra ez volt a legnehezebb, úgy ott lennem, hogy ne rontsak a végeredményen, és úgy állni valahol a konyhában, hogy ne hátráltassam azokat, akik valóban megdolgoztak az este sikeréért!
Már megértem egyébként a stresszt is, amit a televízióban láthatunk. Van a vendég, aki rendel valamit az étlapról. Innentől kezdve nagyon sokmindenen és nagyon sokmindenkin múlik, hogy tökéletes étel kerüljön az asztalára. Minden apró részletnek klappolnia kell, különben oda az egész. Ha nem jó az alapanyag, vagy csak egy kis része, vagy nem tökéletes a technológia, esetleg nem sikerül a tálalás, vagy a felszolgáló vét el valamit, már oda az egész, amiért addig annyi mindenki dolgozott. Szerencsére, most nem hagyták, hogy bármilyen apró homokszem kerüljön a gépezetbe, és úgy tűnt, a séfek is élvezték egymás társaságát, így a helyi legénység is nyugodt maradhatott. Pedig el tudom képzelni, milyen lehet az, amikor mások vannak az ember konyhájában. Én konkrétan három embert tudok elviselni a sajátomban, de ismerek olyat, aki senkit.

Visszajelzések alapján nagyon jól teljesítettünk, köszönhetően a profi helynek, és séfeknek. Remélem lesz folytatás, mert nem csak a vendégek, de mi is nagyon jól éreztük magunkat, az este remekül sikerült! Aki pedig lemaradt, és nem győzi kivárni a következő alkalmat, sétáljon fel a várba, és vacsorázzon egy jót a Halászbástya étteremben!

A fotókat köszönjük Erdőháti Áronnak!

A Városban blog is velünk főzött.
9_teraszok.jpg

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!