Fűszer és Lélek

Húsmenyország

knrdy steak.jpgMindenki úgy emlegeti a steaket, mint egy férfias ételt. Pedig azt figyeltem meg, hogy az összes barátnőm imádja. Még soha nem találkoztam olyannal, aki egy csirkemellet rendelt volna, amikor egy jó steaket is kaphatott. Különben is, semmi sem paleóbb, int egy tányérnyi steak. Úgyhogy nem írhatom azt, hogy Magyarország legférfiasabb éttermében jártam, mert nem lenne igaz. Talán a nők nem krumplit kérnek köretnek. Vagy nem csak azt 🙂
Furcsa, de életem első olyan étterme a KNRDY, ahol pontosan azt kaptam, amire számítottam. Tökéletes steakre vágytam, és azt is kaptam. Tudtam, hova megyek, nagyon jó alapozása az étteremnek a hentesüzlet, vagyis bocsánat -hentes butik, de attól mégis sokkal több. Nem csak egy kisvendéglő, ahol el tudják készíteni azt a húst, amit eddig csak árultak, hanem egy hatalmas, igazi manhattani stílusú étterem. Óriási üvegportállal, nagy bárral ahol tele a hűtő pezsgővel, pulttal, ahol megnézhetjük a kínálatot, és olyan konyhával, ami nincs kifejezetten a vendégtérben, de nyugodtan bekukkanthatunk. Amolyan félig látványkonyha.
A séfek Mark Turton (executive), és Calum Mcfadzean (sous-chef), szerencsére olyan helyről érkeztek, ahol hagyománya van a tökéletes steaknek, így amikor meghallottam a nevüket, már tudtam, hogy hiba nem lesz. Ugyanis egy Omaha, vagy egy Argentin fillet mignon már tökéletes amikor a serpenyőbe kerül. Egy ilyen húst csak elrontani lehet, vagy jól elkészíteni. Márpedig amikor az ember kifizet egy ilyet, akkor ismeretlen helyen mindig kicsit aggódik.  

Az étlapon argentin bélszín, 90 napig érlelt wagyu marha rib eye steak, és nebraskai omaha steak és ír báránygerinc is van, igazi hús menyország! Azt hiszem, egy 45 dekás ribeye nem az én kapacitásom, de egy 22 dekás Argentin fillet mignon jöhet bármikor, így azt rendeltem. Kicsit elgondolkodtam, hogy mi is legyen a köret, mert eddig életem legjobb steakje mellé mac and cheese-t adtak, és a KNRDY-ban is találtam az étlapon baconös, cheddar sajtos macaronit, de aztán inkább kacsazsírban sült burgonyát, és tejszínes spenótot kértem. Nem bántam meg, de azóta is ott motoszkál a fejemben a macaroni,  úgyhogy azzal is ki kell majd próbálnom. Valami Amerika, ugyebár. 

krdy st.jpgMire a hússal végeztem, már rendesen jól laktam, de van egy szabály, miszerint desszert nélkül nem állunk fel az asztaltól, így bevállaltam egy pekándió tortát vanília jégkrémmel és juharsziruppal, és belekóstoltam a banoffee pie-ba is, amin egy gombóc karamell fagyi olvadozott. Aztán teljes kajakóma. Még szerencse, hogy ablaknál ültünk, és nyugodtan nézhettem az utcán sétáló embereket, miközben erőt gyűjtöttem az induláshoz.

Az árakról: a KNRDY nem olcsó, sőt drága. Aki járt már igazi steak étteremben, vagy vásárolt már valódi, jó minőségű steaket, az tudja, egy szelet ilyen hús bizony még a hentes pultban se két fillér, hát még elkészítve.  Sajnos nem engedhetem meg magunknak, hogy hetente, vagy akár havonta is ott vacsorázzunk. Viszont mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, legalább egyszer menjen el, és próbálja ki, milyen az igazi steak. 

fotók a weblaprólknrdy.jpg

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. @fourgee: hát az engem is, de még a siman burger is asszem 5-6 rongy 🙁

  2. Buenos Aires-ben a 80 dekás steak 15 USD volt. Köret nem volt mellé – de nem is kellett.

  3. salamander says:

    Nos ez a steak valóban… mellé egy kellemes Hermitage la chapelle.

    ***

  4. fourgee says:

    Engem az a Billionaire’s burger érdekelne nagyon 🙂

  5. HunMoiselle says:

    Ezek a rib-eye steakek fájdalmasan szépek!
    Egyébként ha steakhouse, akkor én könnyű szívvel beáldozom a desszertet, sőt, ha kell, a köretet is hanyagolom, de az kizárt, hogy húsban fél kiló alá menjek!

  6. @Kertigörény: Hehe, azért a wagyu mindenhol a világon a legdrágább hús. Nem tudom mennyi, én nem azt ettem. Viszont az ebédmenü 4000, és abban is van hús.
    Na de majd egyszer ez is eljön :
    vilagevo.blog.hu/2010/10/26/eletem_legjobb_ebedje_kobe_steak_kobeban

  7. Kertigörény says:

    no kiderítettem, kb annyi. 100g.
    premium 9+ wagyu 11.500ft/100 g, tehát ha egy kilósat kérsz, az laza 120.000. Ft-os számlát jelent ital és köret nélkül.
    de persze akadnak olcsóbb húsok is, 3000ft/100g-os ártól.

    no nincs ezzel gond, csak kicsit még gyűjtök én arra a steakra, aztán megveszem valahol máshol 😀

  8. Kertigörény says:

    akkor mennyi egy 45 dekás wagyu rib eye?
    10 Eft körül?

  9. Nem tudom a pontos szabályozást, de spéci hűtőben tartják már több helyen is, úgyhogy biztosan szabályos már.

  10. 400m2 says:

    @makgubo: ezért regisztráltál? Furcsa!
    Eszter, nem az volt régebben, hogy Magyarországon tilos érlelt húst árulni?

  11. @makgubo: Anikó, ez egy bloghus blog, vagyis annak fejében, hogy a posztok kikerülhessenek a címlapra, hirdetések jelennek meg rajta. Ugyanis a hirdetésért fizetnek, és ebből tartják fent az Indexet is, mint minden más médiumot. Vannak néha nekem is hirdetőim, én pedig pl. étteremre költöm a pénzt, vagy azzal fizetek a piacon.

  12. makgubo (törölt) says:

    Az is kár a szép fejlécedet relkámra cserélted….

  13. jEnci says:

    Na igen, egy jó steak-nek nem lehet ellenállni. De azért 800-1000 g húst betolni nem lehet egyszerű. Arra aztán tényleg 2 napig kell gyúrni.

  14. fourgee says:

    Kár hogy árak nincsenek az cég weboldalán 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!