Fűszer és Lélek

Ezt ettük a ’80-as években

kvagdalt.JPGJellemző, hogy egy posztnál csak mellékesen előkerül egy régi étel, rögtön mindenkinek beindul a fantáziája. Ilyen volt múlt héten a sajtos hús krumplipürével. Fiatalabb olvasóim talán nem is emlékeznek még arra, amikor egyszercsak minden édesanyához eljutott a recept Magyarországon, és szinte a semmiből vált kedvenccé ez az étel, olyannyira, hogy pár évig ünnepekkor is az asztalra került. Én még az alakalomra is emlékszem, amikor óvodásan először ettem ilyet, annyira más és annyira finom volt: Görömbölyön voltunk egy családnál látogatóban, és ott készítette Kati néni 🙂 Édesanyám is rögtön lecsapott a receptre, így pár héten belül az összes kolléganője és az összes rokonunknál megsütötték ezt a nem túl bonyolult ételt. Húst, jellemzően tarját kell tejben áztatni egy napig, majd tejföl-tojás-mustár keverékével megkenni, sok reszelt sajttal megszórni, és mehet a sütőbe. Nagyon sok vajjal készült krumplipüré kötelező hozzá!
Ugyanebben az időben volt divatos a pudingos gyümölcstorta. Na, az valami borzalom! Piskótalap három részre vágva, meglocsolva sütőrumos tejjel (!), majd megtöltve pudinggal. A teteje gyümölccsel kirakva, ha szerencsések voltunk akkor ananász konzervvel, ha nem, akkor meggybefőttel, és mindez még megfejelve gyümölcskocsonyával. Sőt, ünnepnapokon tejszínhabbal. Bizony.
df26_1_big.jpg“Különleges vagdalthús”, vagyis gyíkhús konzerves melegszendvics. Ezt viszont tényleg nem értem. Volt ugye ez a konzerv, ami lássuk be, ehetetlen volt. Ezért villával össze kellett törni, tojást, mustárt, sót, borsot -és nem fogjátok kitalálni-, piros paprikát kellett bele tenni, majd kenyérre kenni, erre is reszelt sajtot szórni, és mehetett a csodálatos alumínium grillsütőbe, a nyolcvanas évek elmaradhatatlan háztartási gépébe, és kezdődhetett a házibuli. Abba, vagy Boney M.
Bélszínroló csak az iskolában. Bevallom, imádtam, de hiába könyörögtem, csak egyszer voltak hajlandóak megvenni a szüleim, akkor is közölték, hogy a fasírt sokkal jobb, és olcsóbb. Viszont találtam róla egy annyira vicces írást, hogy muszáj itt megemlítenem. “A bélszínroló mindig rejtély volt számomra. Gyerekkoromban azért, mert nem tudtam, mi a bélszín. Ezek megeszik az állat belét? – gondoltam émelyegve, és nem jutott eszembe, hogy én is megeszem a hurkát. Később pedig azt nem értettem, miért darálják le a marha legdrágább részét, hogy aztán kenyérrel meg fűszerekkel keverve fasírtot csináljanak belőle?” A szerző szerint ilyet senki nem csinál otthon, hát, sajnos tévedett. Sőt a receptet is megosztja: 8-10 deka ételízesítő…
A milánói makaróniról és a milánói sertésbordáról már szinte minden gasztroblog megemlékezett, és senki nem felejtette el megemlíteni, hogy ilyen étel nem is létezik, és az olaszok hogy csodálkoznának, blablabla. Pedig létezik, hiszen mindenki ismeri a Kárpát-medencében, sőt egy egész nemzedéknyi gyerek kedvence volt, mitagadás!
Vitaminsaláta. Úristen, hogy utáltam! Már a neve is elborzaszt egy gyereket. Édesapám csinált egy egyébként nagyon finom házi tartármártást, fehérborral, házi majonézzel, ahogy kell. Közben édesanyám hámozott, kockázott, főzött, majd lehűtött zöldségeket: borsót, répát, krumplit, végül belekockáztak egy csomó almát, mert abban van a vitamin. Még mindig a hideg ráz tőle!
Hirtelen ennyi. Mit hagytam ki?b015_1.jpgFótókat innen, innen, és innen.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Void Bunkoid says:

    amúgy PONT most csináltam melegszendvicset gyíkhúsból. Tojás nélkül. Csak szeletekre vágott gyíkhús a kenyéren és sajt. Jobb, mint a “provánszi melegszendvicskrém”.

  2. Krisztina says:

    @kitikati: letezik a parenyicat osszekoto izeeee. En sajtmadzagnak hivtam, mig meg nem tudtam, hogy ujabban korbacska a neve es osszesodorva aruljak minden nagyobb elelmiszerboltban. Ott, ahol az elore csomagolt sajtokat, pl. a parenyicat.

  3. prof. med.univ. doktor says:

    @Llychllyn: gyermekkorom kurrens kajái a téliszalámi és a pilótakeksz, igen, az, amiről beszélsz. Minimáldizájn csomagolásban. Imádtam.

  4. Llychllyn says:

    @anomália: remoska az, legalábbis mi így mondtuk. azóta is sajnálom, hogy már tönkrement… Bezzeg az (ezek szerint NDKs) melegszendvics-sütő még mindig működik!

    Remoskában spenótkoszorút készítettünk,volt a közepén valami kúp és aköré lehetett elrendezni a dolgokat. Azt hiszem, valami csőszerű tészta volt benne, talán sajt, liszt, tojás… Szépen megemelkedett és ketchuppal ettük. Nagyon szerettem spenótsága ellenére is.

    Szegény keresztapám meg olyan hevesen dicsérte, amikor először evett nálunk ilyet, hogy anyám mindig azt készített, amikor jött… Azt hiszem, tíz év kellett neki ahhoz, hogy összeszedje a bátorságát és bavallja, hogy valójában az első pillanattól kezdve utálja, csak udvarias akart lenni:)

  5. Zb74 says:

    A milánói makarónin tényleg csodálkoznának az olaszok (bár vannak milánói tésztaételek, de azokhoz teljesen más összetevők – pl. halak – kellenek, mint a mi “milánóinkhoz”); milánói sertésborda viszont létezik:

    cucina.corriere.it/ricette/lombardia/30/cotolette-milanese_468d0ede-1af8-11df-af4a-00144f02aabe.shtml

  6. pagiszti says:

    Narancssarga konyhai robotgep?
    Miota az eszemet tudom, megvan a szüleimnek, es müködik 🙂

  7. anomália says:

    Cseszkó elektromos sütő? Remoska? Ramoska? Apám a mai napig ebben süti a csirkecombokat. Áramzabáló és életveszélyes, de tök jó benne a csirke.

  8. anomália says:

    A tejleves nagyanyám kedvence volt, mi is szerettük, de nem volt cukrozva.
    Az említett szendvicssütő ma is nagy kedvenc, grill funkciós sütővel sem sikerült helyettesíteni.Melegszendvicskrémet mi konzerv májkrémből csináltunk bors, paprika, mustár, sajttal a tetején.
    Emlékszik valaki arra a csipsz szerűségre, ami négyzetes száraz tésztához hasonlított és olajban kisütve felpuffadt? Borzasztó volt, de mégsem tudtuk abbahagyni.

  9. Rosa Rugosa says:

    Egyébként szerintem az a melegszendvicssütő nagyon klassz. Nekünk van, kicsit fekete, de hát no… egyébként újra gyártják.
    http://www.szoratker.hu/r%C3%A9gi-id%C5%91k-nagy-kedvence-party-grill-melegszendvicss%C3%BCt%C5%91

  10. belekotyogok says:

    @Llychllyn: sok bors és cukor, így az igazi…

  11. belekotyogok says:

    @pushpang (univerziális határeset): végre valaki ismeri a tejlevest!!!!!!!!! Ha valakinek elmesélem, hogy ez létezik és mi gyakran fogasztottuk, mindig hülyének néznek és rámhagyják!

    Az a durva, hogy a tejlevest szeretem, holott a meleg tejet meg nem…

  12. hot-spot (törölt) says:

    @nkongo: Attól behánytam.Undorító volt.

  13. vidékitapló says:

    Bocsánat, de a különleges vagdalthús konzerv amit ehetetlennek írt le a posztoló az jó pár katona utolsó kajalehetősége volt egy felszámolás alatt álló laktanyában 1996-ban. Minimál kaja, se fűtés se semmi, csak az “M” készlet tele vagdalthús konzervvel. A szakács srácnak azóta is hatalmas tisztelet amiért hajlandó volt félrenézni, hogy lopjuk ki a tartalék készletből a kaját. Szóval vagdalthús felkarikázva hagymával. Kenyér nélkül, mert az nem volt.
    Finom kaja ez, ha nagyon éhes vagy 🙂

  14. Llychllyn says:

    @scsaba1: Egy időben emlékeim szerint az Iglo is szar volt, de lehet, hogy csak összemosódnak az emlékek…

    A nagy doboz pilótakeksz megvan valakinek? Úgy meg volt tömve a kartondoboz, hogy feszült mindenfelé, akkor még nem volt bele ilyen műanyag valami, hogy csak x darab férjen bele szépen egymás mellé…:)

  15. Rosa Rugosa says:

    Én szinte minden héten készítek gyümölcstortát, igen, piskótára öntött puding telepakolva ananásszal, meggyel, ribizlivel.
    Mi a baj vele?
    Az összes gyerek szereti.

    Vitaminsaláta nálunk a reszelt káposzta, répa és alma volt egy kis olajos sós cukros ecetes lötyivel leöntve. Ez valóban vitamindús egyben pénztárcakímélő is. Ma is.:)

  16. scsaba1 says:

    @Llychllyn:

    A halrudacska problematikájához:
    Általában az ár a vízválasztó. A gagyi, teszkógazdaságos, sajátmárkás olcsó cuccokban van a darált halpép. A drágább, “valódi” márkák készülnek rendes halhúsból.

  17. roze says:

    @pushpang (univerziális határeset): Ahh az utasellátós csokis rúd:))) nekem is az volt az egyik kedvencem,nyaranta amikor mentünk le a Balatonhoz mindig kaptam az állomáson :)) Én is vettem már azóta,de az csalódás volt sajnos.

  18. lutria says:

    @TH: Az eredeti volt az NDK gyártmány,azután elkezdték némi facelift után gyártani a cseszkók és a bolgárok is (ami már olyan egyszerű hogy fel sem lehet nyitni a tetejét)ami pedig a képen van az a magyar változat amit még ma is gyártanak.

  19. armitage says:

    Hansági Szendvicshús. nagy, kerek, kékes mintázatú fémkonzervben adták, kiborítva szeletelni lehetett, igen sűrű állagú és nagyon ehető dolog volt.

    ettük még a jóféle, igazi édességeket:

    a Zamat Keksz- és Ostyagyár összes édes keksze, kb 4×5 centis, 3 mm vastag omlós-erős téglalapok, élükre állítva, hosszúkás kartonskatulyában, volt csokival félig (egyik felén) mártott, de volt dupla töltött (2 omlós kekszlap között kakaós töltelék.

    az eredeti (eredet!i) Balaton szelet, Tibi csoki: volt ét meg tej (piros és kék papírban) verzió, és nem kockákra volt osztva, hanem hosszanti bordázat futott végig az egész táblán, eredeti Szerencsi és Extra Barna dobozos édességek, eredeti 602-es Boci csoki.

    nápolyik: barackmag és Csokis Parány.

    Aztán az üveges konzervek, amelyeknek a fedele egy fémkorong volt, alatta tömítésnek fehér, lapos gumikarika (elvágva csúzlikhoz párosával jó alkatrész volt), és az egészet egy körkörös, peremes, borotvaéles fémpánt fogta az üveg szájához. nyitáskor előbb ezt a fémpántot kellett a végein levő fülek kihajtásával leszedni, majd a fedelet a gumival lecuppantani az üvegről. visszazárni természetesen soha többé nem lehetett.

    üveges konzervek között ott volt a “Gyalult tök sós lében”, némi kaporral. Ebből készült az igazi szociálista tökfőzelék a piros zománcos lábasokban (fasírtal vagy bélszínrolóval, igen). a rendszerváltás után egy darabig még árusították, de mára már teljesen eltűnt a legtöbb boltból.

    és persze az üdítők: Deit citrom, narancs, Margitszigeti kristályvíz, és ezek ÜVEGBEN voltak: 1 literes, dögnehéz igazi üvegpalackban, amit a kor szokásos csavaros kupakja zárt: ha ki akartad nyitni, akkor nagyon szorosan kellett megmarkolnod, megtekerned, és ha nem csúszott le a kezed róla és nem is forgott körbe gyári hibásan, akkor rrreccs! szétnyílt a kupak palackon maradó alsó és a kezedben maradó felső része, a pengeéles, sorjás élekkel pedig azonnal el is vágtad a tenyeredet.

  20. hagyma says:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: igy van
    cask es kizarolag a hatvani volt job
    volt mikor leszalltam a vonatrol csak ebedelni
    /jo, guritottam par frocsot is, de akkor is/
    akkor rantotthust tettek a zsomlebe, hogy jol laktam mire elertem a zsomleig

  21. Llychllyn says:

    @Könnyen elkaptuk, uram!: Azóta viszont valami pépet paníroznak, nem is értem. Egy darabig nem ettem ilyesmit, aztán csodálkoztam, hogy miért ilyen vacak, de a jelek szerint nem csak én változtam, hanem a termék is:)

    @hagyma: A cvekkedli cvekkedli, ezen nincs vita (kocka is lehet, ha nagyon muszáj, de inkább mégse). Aki cukrozza, azt én is örökre elzavarnám az asztaltól. Bors mindörökké!

  22. Könnyen elkaptuk, uram! says:

    @Llychllyn:
    Az Iglo kapitány annak idején igazi tongalfiléből készült. Láttam, hogy csinálják, és hogy miért van az, hogy arról sose ázik le a panír sütésnél.

  23. Könnyen elkaptuk, uram! says:

    @hagyma: Füzesabony? utasellátó? Fergeteges volt. Imádtam! A legszebb emlékeim közé tartozik a meleg vízből kihúzott főzőkolbász, aminek a bőre nyúlt, ragadt a másikhoz. Félszáraz fehérkenyérrel. Vizezett kőbányaival! Kihagyhatatlan volt.

  24. hagyma says:

    @péti: aki a kaposztas cvekkedlit kockanak irja es cukorral eszi bors helyett, azt kerem azonnal IP szerint banolni egy gasztro-eletmod blogrol:)
    thx
    @TH: ndk-s volt
    meg a kv daralo is, egyszer makot daraltam vele es a mak kiszedesekor olyan aramot odabaszott a testemnek, hogy eljartam a kallay kettost
    azota szocreal elektronikai termkekkel ovatosan banok

  25. Llychllyn says:

    @TH: lehet, hogy NDKs volt, nem ismerem a családfáját – valami lemezből készült holmi egy jó nagy fűtőszállal, valami bakelit vagy műanyag volt rászerelve, hogy fel lehessen emelni a tetejét anélkül, hogy megégesd magad:) Még mindig működik, meg is vannak hozzá a nyársak meg a nyárs végét megtámasztó cikkcakkos elem.

    Én is lenézek akkor a bótba, hátha van valami rendes halrúd, ezek szerint nem szabad feladni, van remény:)

  26. TH says:

    @Llychllyn: az a “szovjet grillsütő” meg NDK volt emlékeim szerint. Vagy tévednék?

  27. TH says:

    @Llychllyn: “Meg mernék rá esküdni, hogy régebben a halrudacskákban is volt hal, de néhány próbálkozás után mostanában már inkább nem is erőltetem a dolgot.”
    Múltkor találtam olyan mirelit halrudacsot a bótban, amiben nem darálva volt a halpép, hanem rendes tonhal darabok voltak panírozva…teljesen rendben volt az íze is, meglepő élmény volt. 🙂

  28. Llychllyn says:

    @péti: bocs a duplázásért, de neked nem rémlik a fekete színű zörgős ezüstpapírba csomagolt rudi? Asszem, pirossal volt ráírva, hogy ő Rudi, szerintem akkor még lehetett Túró Rudi is, mindenesetre az volt a legfinomabb az összes közül. Jobb volt a piros pöttyösnél meg az összes többinél, sőt, a későbbi Danone-féle újításoknál is (bár azok között volt egy törtmogyorós-tejcsokis darab, ami igazán jól sikerült, nem tudom, azóta mi lett vele).

  29. Llychllyn says:

    @lutria: régen is szar volt, de akkor még kevésbé:) A vastagabb, belül enyhén szivacsos, kívül ropogós panírba burkolt kakiforma hurkákból kis, valóban ürülékhez hasonlító potyadékok lettek mócsingokkal megtömve. Meg mernék rá esküdni, hogy régebben a halrudacskákban is volt hal, de néhány próbálkozás után mostanában már inkább nem is erőltetem a dolgot.

    A parasztreggeli viszont számomra egy ebéd, reggelire nem is tudnám elképzelni. Lehetőleg csípőspaprikával, tojással, sok borssal, esetleg mustárral, plusz kolbásszal.

  30. lutria says:

    Én imádtam a bélszínrolót,azt kellene eltüntetni amit manapság árulnak ezen a néven.Annyira modernizálták a receptet hogy nagyon pocsék lett.

  31. Sonick says:

    Krumpli, középen kifurva, a lyukba kolbász töltelék, tepsiben megsütve.

    Köménymagos sajtos tallérok, anyukám a gázon sütötte valami nyeles célszerszámmal.

    Egy másik szerszámmal virág formájú porhanyós kekszeket nyomott, közepére francia drazsé került.

    Finom volt még a málna, cukros tojásfehérjével habosra felverve.

    Télen almát és sárgarépát reszeltünk össze, mézet csorgattunk még hozzá.

  32. péti says:

    Túró Rudi-t emlékeim szerint ’84 körül ehettem először, sárga színű papírcsomagolása volt.Imádtam,a mazsolás krémtúróval egyetemben. És nekem is sokszor kevert ki anyukám tojássárgájat cukorral.Kis időbe tellett míg elkészült de megérte. Néha még most is ráfanyalodok.
    Amit szerettem a menzán az a máglyarakás és a rakott zsömle volt, elég gyakran szerepeltek a menüben. A betűtésztás paradicsomlevest viszont ki nem állhattam.
    Érdekes, hogy akkoriban különösebben nem rajongtam a káposztás kockáért és a plutykáért ma viszont szívesen fogyasztom mindkettőt az előbbit szigorúan cukorral. Ja, és mákos guba,tészta forever!

  33. hagyma says:

    @kenájkikit: hta a suritett tej meg talan cukoros is volt gusztustalanul, de a tejpor….
    az filing volt, nekem nem ond
    azt normalis ember nem szerethette

  34. Andrass9 says:

    Kikevert tojást mi a habba belekevert málnával ettük. Szép színe volt és kontrasztos íze.
    Tipikus melegszendvics keveréket ma is elkészítem párizsiból, mint a 60-as években. Ma is sikeres
    blogkocsma.blog.hu/2012/08/06/hazibuli_pastetom

    Az az NDK grill pedig fenomenális volt!!!!

  35. kenájkikit says:

    @hagyma: gondolom, hogy van olyan akinek nem ízlett, nem szerette, én/mi akkoriban imádtuk. nem hiszem, hogy ilyen ámerika flesselések miatt, legalábbis ezt én annyira autentik rögmagyarnak gondolom, hogy nem olyesminek tulajdonítom, sokkal inkább annak, hogy kő cukros volt:D

  36. Llychllyn says:

    Boci sajt tubusból, bár ez talán kicsit később volt.

    A szovjet grillsütő meg mindent visz, nincs minek tönkremennie benne, viszont a hozzá járó nyársakkal és a kilyuggatott alumíniumtálcával hihetetlenül jó rablóhúst lehet benne sütni. Tűzön persze jobb, de itt bármikor megy:)

    Illetve a hajában sült krumpli még tényleg isteni, a legjobb vajjal (jobb híján akár margarinnal is) és sóval csak úgy magában, de ha az ember úri kedvében van, pirított kolbászt-szalonnát is tehet rá, talán egy kanál tejfölt is… Olyan örömmel ettem a sima sült krumplit annak idején – és ez vissza is köszön, ahányszor hozzájutok -, hogy el sem hiszem, mikre adok ki pénzt, amikor ennyivel el lehet intézni a dolgot. 🙂

    eperhab mondjuk változatlanul nincs, haragszom is érte.

  37. hagyma says:

    @Silent Bob: mi csovesek
    /nem a mostani fele/
    najo bevallom, ha nem maradt egy vasunk sem, akkor lehet minden
    @kenájkikit: tekport meg a suritett tejet sosem ertettem
    kibaszottul utaltam, egy kostolas utan, de osztalytarsak ettek ezerrel
    szerintem azert mert benne volt a coca cola erzete, hogy valamit dobozbol eszunk-iszunk

  38. kenájkikit says:

    @csizkek: tejpor ás sűrített tej tubusból<– my whole fuckin’ childhood:D ezeknél nagyon király egyszerűen nem létezett:D 6 évesen biciklivel mentünk a kisboltba(ez volt a neve:D), beszerezni ezeket, de hatalmas életképek, istenem:D

  39. kenájkikit says:

    @csizkek: tejpor ás sűrített tej tubusból<– my whole fuckin’ childhood:D ezeknél nagyon király egyszerűen nem létezett:D 6 évesen biciklivel mentünk a kisboltba(ez volt a neve:D), beszerezni ezeket, de hatalmas életképek, istenem:D

  40. timewriter says:

    Vajaskifli paprikaval still rulez.

  41. Alternatív says:

    @M. Péter: Úgy látszik, nem olvastad végig a hozzászólásomat. Írtam ugyanis, hogy a kőolajipari hasonlat túlzás.

    Azért ha elolvasod, szinte csak a krakkolás hiányzik: 4-5-féle olaj és zsiradék, hidrogénezés, savópor és társai, emulgeálószerek. Mi a túró az a PMF? Az észterezés (ugye ezt hívják szappanosításnak magyarul?) még a kevésbé káros lépések közé tartozik (kevesebb rákkeltő transzzsír keletkezik)… Mono- és digliceridek, stb. Mi az a poliricin-oleát?

    Jó étvágyat!

    Remélem, sikerül elolvasni a ppt-t, amit linkeltem.

  42. Silent Bob says:

    @hagyma: mi huligánok voltunk. 🙂

  43. M. Péter says:

    @Alternatív: Hol van benne a kőolajipari melléktermék, amelyre hivatkoztál?

  44. hagyma says:

    @Kékmacska: egy jo utasellatos szendvicsnel sosem volt job
    ma sem ertem miert
    maga szalamis, de volt fasirtos, meg rantotthusos is
    fuzesabonyban olyan rantotthusos volt, hogy job volt mint az anyame
    @pushpang (univerziális határeset): tejivo az alap volt
    edzes utan egy korso tej /neha kakao/ 4 kifli
    @Silent Bob: mi hajnalban hazafele letettuk a rekeszre az arat,nem akartunk lopni cask kellet a kifli meg a tej

  45. attila1 (törölt) says:

    májashurkakonzerv is volt, nem csak vagdalt.

    pudingos piskóta helyett pedig: nagy tálba babapiskóta, feltöltve puncsos vagy csokis fagylaltal (a fagylalt persze porból otthon készítve), tejszínhab és kivárni, amíg összeérnek az ízek a hűtőben

  46. Kékmacska says:

    Es a negercsok? Arra emlekeztek meg? Par eve lattam valami tescoban, de osszahasonlithatatlan volt…

  47. Alternatív says:

    @Silent Bob: Hajnalban fél vagy egész részegen a bolt elé kirakott kifli és poharas tej…

    Mi bedobtuk az árát a ládába, azon a két forinton nem múlt semmi. Viszont nyugodt volt a lelkiismeretünk. 🙂

  48. radix says:

    Grillsütő helyett elektromos hősugárzóval alkottunk a kollégiumban (középiskola), lefelé fordítva, a két vége alatt 2-2 orosszótárral pont jó magasságban volt a szendvics felett.

  49. Alternatív says:

    @M. Péter: Ha a kérdés a margaringyártásra vonatkozott, akkor lásd például itt (ez egy egyetemi/főiskolai előadás ppt-je):

    food.atw.hu/technologia/Margaringyartas.ppt

    A végén van egy hivatkozás egy rendes tankönyvre, az a teljes részletességű leírás.

    A bolti margarint pedig ne keverjük össze a házilag megszilárdított étolajjal, amit rengeteg helyen népszerűsítenek. Ha valaki szeret olajat enni, nem irigylem tőle. 🙂

  50. l2njpx says:

    @pushpang (univerziális határeset): Tejleves, vagyis cukros tejben főtt reszelt tészta? Nagyinál ezt tejbegombótának hívták, tesóm imádta!

  51. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @Silent Bob: én meg még soha az életben nem ettem ilyen töltött zsemlét. Azt se tudtam, hogy van ilyen, mi sose csináltunk.
    Tejlevest pl. annál inkább. Azt nagyon szerettem.

  52. Llychllyn says:

    @agi02: azt mifelénk bodagnak hívták, de ezer neve van. Jó cucc, kiskoromban csodálkoztam is, hogy miért nem kapni ilyet étteremben:)

    A régi eper- és citromhab hihetetlenül jó volt, azok is eltűntek. Volt még a löncshús (most már drága is, szar is), a körözöttnek is jobb íze volt, és persze volt még a sonkakonzerv is (talán ma is létezik, de régen emlékeim szerint határozottan drága volt) aranyló kocsonyás részekkel és rendkívül kényelmetlen nyitásmechanizmussal (egy kis kulccsal kellett letekergetni róla oldalt a bádogot, de vagy a kulcs tört el, vagy a doboz szakadt el, úgyhogy erőszakhoz kellett folyamodni).

    @nkongo: a sportsajtot imádtam. Annak is vége:( Sőt, az Anikó sajt is teljesen más volt régebben, most már nem is finom és nem elég kemény.

    @kitikati:
    Szerintem a “normál” parenyicán még van, versenyeztünk is a sajtkötélért. Néha lehetett kapni külön is korbácki vagy valami hasonló néven, fonott vékony füstöltsajt-kötélkék voltak, talán még mindig akad valahol (egy-két éve még láttam cbaban). Létezett nem füstölt formában is talán, de abban semmi érdekes nincs.

    Csak hogy valami negatív dolgot is írjak: a rántott párizsi valóban iszonyú, bár azért meg lehet enni. A dejós tésztával és a menzai vargabélessel (valószínűleg minden vargabélessel) ki lehetne kergetni a világból, nem is beszélve a kelkáposztafőzelékről (a frankfurti levest szeretem, ettől viszont több kilométeres távolságot szeretnék tartani halálom napjáig).

    Mindhárom kedvelt menzai fogás volt annak idején.:(

  53. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @l2njpx: nem arról van szó, hogy ciki lenne bármelyik is, hanem hogy ezek már 20-30 éve is minden héten ott voltak az iskolai menzák étlapján. Gyakorlatilag változatlan minőségben. 🙂

  54. Silent Bob says:

    @l2njpx: Nálam az édes tészták nem mennek, de amúgy én is meglepődtem, azt hittem mindenki tolja még ezeket a cuccokat. (vagdalthúst mondjuk hanyagolom)

  55. Silent Bob says:

    @vega2: Mi elég sokat loptunk. Meg pékárut is. (de nem négyzetméterszámra, mindig csak egyet)

  56. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @inyesmester: meg a rántott sajt+párolt zöldborsó. Borzalmas íze volt.

    Igen, a tejivó intézménye nagyon jó volt. Én vidéken éltem, a tsz-ből az esti/hajnali fejés már az üzletben volt. Jó kis sós/köményes ropogós kiflivel… hm..

    És szerettem a vonatokon, restikben kapható Utasellátó csokit is, ami kívül vmi ropogósabb piskóta szerű tészta volt összetekerve, belül meg édes, habos csokikrém, és jól ki lehetett nyalogatni belőle, bár addigra alaposan megolvadt mindig. 🙂
    Nemrég egy benzinkúton vettem olyat, és egészen hasonlított a régire.

    Tere-Fere linzer, amit előszeretettel kínálgattak nagyanyám furcsa szagú vénlánybarátnői mise után (évekig kitartott egy-egy doboz nekik);
    Kajla csoki; “stolverk” – ami valami kocka alakú karamellás cukorka volt (mint a Frutti), és simán kiszedte a fogtömést… és hát a törökméz, ami annak idején valahogy más volt, mint a mostaniak.

  57. l2njpx says:

    Biztos mi vagyunk az elmaradott, nem-trendik, de nálunk rendszeresen van mákostészta, grízestészta, melegszendvics, ünnepeken franciasaláta, kaszinótojás, és szeretjük a melegszendvicset, és tartalmas leves után isteni a töltött zsömle. És én nem is tudtam, hogy ez ciki, és a legtöbben már évek óta nem eszik.

  58. pincze says:

    Régen a disznósajt finom volt ,de még a főzőkolbász is ehető volt . A fejlődés során a rámát vajnak kereszteljük . A házi gyúrású tésztából készült túrós csuszák , piaci túróval mára már kimentek a divatból .

  59. vega2 says:

    Jut eszembe a gyíkhúsról. (A gyíkhús azért kapta ezt a nevet, mert a seregben hozzátartozott a felderítők (alias gyíkok) ellátmányához ha terepre mentek “felderíteni” az ellenséget. Ezt kapták kajának. Persze az ellenség legtöbbször a kocsma közvetlen közelében, vagy akár a fent nevezett vendéglátóipari helység belsejében tartózkodott…. 😉 ) A seregben mindig a lejárat előtt lévőt osztogatták a gyíkhúsból, a frisset beraktározták. Én nagyon szerettem, főleg a zöldet. Ezek a maiak meg sem közelítik az ízét.

    Iskolatej (1.50 Ft), iskola kakaó (2.00 Ft) megvan? Télen a fűtőtesten olvasztottuk ki, mert rendszerint hajnalban hozták és 8-ra megfagyott a 2 dl-es dobozban, mert az iskola előtt, vagy a bolt előtt rakták le az utcára nagy ládákban. (Mégsem lopták el. Bezzeg ma ez elképzelhetetlen lenne.) Azokat is szerettem.
    Persze január 1.-ig volt iskolatej akció a legtöbb iskolában, de azok íze……..

  60. Kékmacska says:

    @inyesmester: Pfu, de imadtam a palyaudvari teliszalamis zsenlet Pepsivel… Ma mar sem a teliszalami, sem a cola nem olyan izu.:(

  61. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @hagyma: hát igen, már a dermedt vajat is együtt haraptuk a falat kenyér mellé. 🙂

    Az ÉN nagyanyám is pont így csinálta; decis kisüveg+kockacukor. 🙂
    És én is mindig kaptam belőle… azóta se vagyok absztinens.

  62. inyesmester says:

    Rendes érlelésű Pick és Herz szalámi, Gyulai kolbász/ezek ma mind ehetetlen minőségben készülnek/
    Tejivók, ahol meleg volt reggel a túrós táska és ropogós a kakaós csiga.Sós stangli, ami minden nap reggel 8 után öt perccel lett kész, így biztos volt az iskolai késés.
    Bacon 1934 óta van itthon és lehetett is kapni./Pápai/
    A Mézes Mackóban kimondottan jó hidegkonyhai termékek voltak/vegyes ízelítők, töltött húsok,saláták/.
    Az éttermi slágerek a kijevi csirkemell, a hawaii csirke,rántott töltött húsok, mátrai borzas, tatárbifsztek voltak, Gundel palacsinta voltak.A mai élelmiszer kínálatban csak a déligyümölcsök jobbak./és ez tragikus arra a gazdasági modellre nézve, amit piacgazdaságnak hívnak/

  63. hagyma says:

    @pushpang (univerziális határeset): semi sem lehetetlen
    @csizkek: a dianas cukrott szerettem, de mar joval elotte volt nagymaminak eldugva 1 decis sosoborszeszje es raontotte kockacukorra es adott neha delutan
    az volt a jutalomfalat:)

  64. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @hagyma: létezik az, hogy mi egy háztartásban nevelkedtünk? 😀

  65. csizkek says:

    Ja igen, kristalycukorral megszort zsiroskenyer? Remalom..
    50 filleres tejpor a menza utan “arcba” razva, mint desszert? (CSak a kis zacskos volt jo amit a kavehoz adtak)
    Suritett tej tubusbol nyomva, luxusvaltozat kakaos?:)
    RObbano cukorka?
    MEdve cukor. Huhh de utaltam. Erre kiderul, hogy NY-E Europaban az egyik legfelkapottabb dolog, “likris”.
    Dianas cukorka, sosborszesszel a kozepen?
    Liga margarin? Az elso verziok ha minden igaz bizonyos szazalekban disznozsirt tartalmaztak, mert nem volt kenheto.
    A cukorral kikevert tojassargat en is szerettem..

  66. csizkek says:

    Birsalmasajtot gyerekkent soha nem ettem, ellenben most kaptam egy rokonunktol. Rendes sajtokhoz edve kifejezetten izlik:)
    A gyumolcstortat pudinggal viszont szerettem. De csak zsele nelkul a tetejen es rumos vacak locsolad nelkul. JA es friss barackkal:)

  67. csizkek says:

    Nekem errol akorszakrol az jut eszembe, hogy menzara menet a suliban 5 alkalombol 4x elh@nytam magam. Szo szerint es nem atvitt ertelemben. Azt fertelmes mocsingos hus szagot a fertotlenitovel es a ki nem szelloztetett menzaval, sajnos nem toleraltam. En voltam a “hanyos” az isiben.

    Az a vajas pogacsa amit reggelire adtak neha iskolatejjel, azt viszont imadtam.
    KAramellas tej megvan? NA azt utaltam.
    A merokanallal szedett “ivole” a 10-20 l-es befottesuvegbol?
    MIndig hus (pardon mocsing) nelkul kertem a fozeleket. Erre jott a kerdes, hogy szaftot ra? Bloaa

    Amire emlekszem, hogy videkrol mikor Bp.-re jottunk, a Deli Pu.-on a hamburger az vmi brutal izlett.
    Krowka? Erre ki emlekszik? A lengyel karamella. MEseltem a nemet kollegaknak, hogy imadtam, de 10bol 9szer olyan kemeny volt mint a beton es vadaszni kellett a zacsibol a puhakat. Erre kozolte, hogy gyerekkoraban imadta a Krowkat, de soha nem volt kemeny! Nesze neked keleti blokk.

    A nemetek amugy a mai napig tele vannak ilyen mindenfele vagdalhusos krealmanyokkal. Etvagygerjesztot meg nem lattam.

  68. vega2 says:

    A konzerv ham and eggs megvolt már? Nagyon jó volt még akkor is, ha véletlenül belesült a légy is.

  69. scsaba1 says:

    Tojássárgája cukorral kikerve a la natur, vagy a bónuszos változatban még egy kanál kakaópor is.

    Egyébként a felsoroltak 80-90%-át ma is imádom. Mondjuk én nem vagyok sznob.

    Birsalmasajt, gyümölcstorta vaníliapudinggal vagy vagy puding nélkül (piskótalap gyümölcstortaformában kisütve, puding, rá idénygyümölcs a szamócától a sárgadinnyéig, zselé és persze az elmaradhatatlan tejszínhab). Franciasaláta, majonézes krumpli. Brassói. Mindenféle töltelékkel (a gombától a velőig) töltött rántotthús. Matutka. Zsuzsi szelet. Kókuszos kocka. Nagyanyám pampuskája (fánk). Őzgerinc nevű csokoládés süti a benne puhuló babapiskótákkal. Babapiskóta. A ’80-as évek csokijai. Melba. Banános, meggyes, barackos töltött. Vadász( mondjuk ez most is van). 1 kg/doboz “békebeli” szaloncukrok cakkozott szélű selyempapírba + gyönyörűséges sztaniolba (valójában alufóliába) csomagolva. Nem ilyen buzeráns 30 dkg-os adagok gusztustalan műanyagba és zacskóba csomagolva. Habkarika (bár ez most is van).

  70. Kékmacska says:

    Ezt a salatat en franciasalatanak ismerem vitaminsalata helyett, es meg ma is imadom.:)

  71. hagyma says:

    @M. Péter: hat eddig en is ugy tudtam, hogy novenyi zsiradek, nem koolajszarmazek
    mondjuk nem vagyok rajongoja
    de ellenzoje sem..

  72. M. Péter says:

    @Alternatív: Szeretném elolvasni, írd le, légy szíves.

  73. M. Péter says:

    @Void Bunkoid: A birsalmasajt birsalmasajt, a hitlerszalonna meg vegyes gyümölcsből sok pektinnel készült lekvár. A birsalmasajt azért kemény, mert a birsalmában sok természetes pektin van.

  74. lonelytunes says:

    @hagyma: 🙂 és nálunk is ment a reszelt alma. a jobb napokon, amikor volt banán, de csak 3-al nem osztható (3an vagyunk tesók), akkor anyukám az almával lereszelte és az volt a desszert. a múltkor 600ft-rt láttam smoothie néven 😀

  75. hagyma says:

    @lonelytunes: rantott parizsi az korosztalyom fiatalkori talalmanya
    /sult vagdalthus,milanoi macaroni sajtosteszta stb./
    a spenotot meg nem ettem volna, cask a soskat, de azt nyersen is, ma meg forditva van
    es a kedvenc pizam a spenotos

  76. hagyma says:

    @Fuszeres Eszter: de tenyleg
    magamtol nem vettem volna
    ha a pestiek jottek, azok piros mogyorost hoztak, azzal nem volt gond:)

  77. lonelytunes says:

    nálunk sláger volt a kakós tészta, a ketchupos-füstöltsajtos tészta, rántott párizsi, mmindenféle majonézes saláta (francia, tojás és krumpli)és imédtam a sűrített tejet kiszivogatni a tubusból.
    Volt a menzán valami tojsfánk nevű cucc ami hihetetlen finom volt, és csak spenóthoz adták. Jó volt még a menzán a piskóta csokiöntettel.

  78. @hagyma: de ajandeknak hoztak es ugy kellett csinalni
    😀

  79. hagyma says:

    @Fuszeres Eszter: en szerettem, nem annyira belegondolva
    de ajandeknak hoztak es ugy kellett csinalni
    kis tetelben elmegy

  80. Mrazenec says:

    @idelle: edesapam epp par hete csomagolt a fiamnak a sajat keszizesu birsalmasajtjat, hogy a kisunokaja biztos szereti majd…hasztalan probalom ravenni, hogy palinkanak ugyanolyan finom lenne:-)

  81. hagyma says:

    @Fuszeres Eszter: utolag kifejezetten jo volt:)
    erdekes, eppen tegnap anyukam felrakott egy regi fotomat amiben/ ugye tipikus/ katonaruhaban vagyok es kezemben kb 8 honapos gyermekem
    jelentosen megnott a respektem itt amerikaban, hogy voltam katona:)

  82. A krumplicukor jutott eszembe. Hogy lehet azt megenni? Pedig nagyon sokat próbálkoztam vele, de mindig kuka lett a vége.

  83. chocco channel says:

    Francia/krumpli salata, kaszinotojas es akkut hanyinger:-) Viszont a turos zsemlet imadtam, a melegszendvicset szinten,vajas krumpli, tojasos nokedli,Maci mezes kenyer (ezt visszasirom),Bedeco kakao, es a lista vegtelen.

    Megeheztem,ugy ennek turos zsomlet:-))))

  84. hagyma says:

    @Alternatív: hat nem, mert nem ismerik a halaszlet
    gyufateszta…
    haggyuk mar:)

  85. lonelytunes says:

    @Fuszeres Eszter: azt én is szerettem: a régi karaván sajttal. nagyikám gyakran csinálta nekem ebédre. 🙂

  86. nkongo (törölt) says:

    Mese sajt?
    csokoládé és sajt végzetes találkozása

    Sportsajt megvan valakinek?

  87. Crazy Juliet says:

    Oh… Ádám Éva söröző és tatár beefsteak… 🙂 Mennyire finom is volt! Azóta is emlegetjük a baráti társasággal.
    A joghurthab és a pillecukor… csodás mesterséges ízek… 🙂 És mégis, emlékeim szerint a paradicsom paradicsom ízű volt, a paprika pedig paprika ízű, a vajas kiflin nem olvadt a vaj, de reggelire akkor is imádtam! 🙂
    És kislánykorom nagy slágere: az apró műanyag üvegben pezsgő szörp-por… Mikor hétvégén mentünk anyámékkal a “telekre” mindig kaptam egy üveggel a Kosztolányin. Érdig elfogyott. 🙂

  88. Alternatív says:

    @hagyma: Ezt a bajaiak nem tudják. 🙂
    (A másik a szegedi halászlé, ők tényleg nem raknak.)

  89. hagyma says:

    @MINE: halaszlebe nem teszunk tesztat

    /Eszter ez + 200 comment, a szamlaszamom xxxxx:)/

    de amugy tenyleg nem teszunk

  90. belaneni says:

    a “balatoni hal” konzerv gusztustalanságra emlékszik valaki?
    Amúgy milánói makaróni rulez: gépsonka, konzerv gomba, paradicsompüré

  91. Hoborc0 says:

    Albán kagylókonzerv, Utasellátó csokis édesség, Tropi Cola
    Kibonthatatlan bolgár zöldség/gyümölcs konzerv
    Füstölt sprotni, Zizi, Donald rágó
    Pizza az Arany János utcai metró megállóval szemben, Megálló étterem a Deák térnél
    Ádám Éva söröző tatár beefsteak. Régi önkiszolgáló éttermek Velence Déli pályaudvar, Királyhágó,
    Margit híd budai hídfő, Centrál a Károly körúton

  92. MINE says:

    Lekváros tészta nekünk volt, gyerekeknek, a maradék halászlé tésztából. 🙂

    A hosszában elvágott virslit sajttal megtöltve, megsütve a mai napig szívesen eszem, de csak ha egyedül vagyok.

    A bélszínroló imádatot viszont sose értettem…

  93. kitikati says:

    Ja és a Margaréta vaj! Csészében volt és nem volt kemény, ahogy az ember kivette reggel a hűtőből

  94. kitikati says:

    Nekem nagyon hiányzik a Parenyica sajton volt egy vékony füstölt sajtcsík, olyan volt, mintha madzaggal lett volna átkötve az egész. Sokat ettünk, isteni füstölt íze volt, az egészet le lehetett tekerni. Ma már iszonyú drága a parenyica, és nincs rajta az az átkötő cucc. Vagy láttatok mostanában ilyet?

  95. Silent Bob says:

    @hagyma: Apámnak is ez volt a másik módszere.

  96. hagyma says:

    @átlátó: dehogy nem volt emesztheto es jeleznem a szovjetunio olajos halai igenis jok voltak
    legalabbis nekem
    mondjuk nekem izlik az itteni legolcsobb is…

  97. hagyma says:

    @Silent Bob: szigoruan gaztuzhelyen a platnin
    azutan foGKhagyma es zsir
    /aposom nem tokolt beleszurta a kest oldalrol, oszt a gazlangon megpiritotta/

  98. átlátó says:

    @átlátó: Jut eszembe… azt nem mondtam, hogy a gyíkhús ha volt hozzá fűszerezés, hagyma, meg ilyesmi, akkor nem volt emészthető.

  99. átlátó says:

    Ezt ettük az egész szocreálban… különösen a sorkatonák, hetente kétszer, szerdán és szombaton egy óriáskiflivel. Most azokról az olajoshalakról nem is beszélek, amiken 195-nel kezdődött a gyártási év…tüzeltünk is vele a vaskályhákban, miközben az imperialisták ellen készültünk föl és a Csepelek egymást rángatták a telephelyen. Azt nem mondom, ha egyszer elindult valamelyik, akkor már ment a szántáson is éjjel-nappal. 🙂

  100. R2D2 & C3PO says:

    @Void Bunkoid:
    a zsúrkenyér se volt rossz, de ezt bagettnek hívták…
    olyan 85 körültől ettük, és el is tűnt a rendszerváltás után. mikor már franciaországot megjárta mindenki..

  101. Silent Bob says:

    @vizsla74: Nálunk a fokhagymás pirítós volt szigorúan zsírban sült.

  102. Alternatív says:

    @vizsla74: Az, hogy akkor még nem volt margarin, inkább előnyére mondható annak a kornak… Én csak pár gramm zsiradékot eszem naponta, az meg akkor már legyen természetes, nem valami kőolajipari melléktermék (nem túlzok nagyon, olvasd el, hogy készül).

  103. Silent Bob says:

    @hagyma: Pedig egy jó Juicy Lucy… 🙂

  104. hagyma says:

    ami meg eszembe jutott az a makos teszta
    tok egyszeru, gyors es imadtuk
    meg a lekvaros teszta
    de ha senki nem akart fozni beugrott a zsiros kakaos kenyer is, ozsonnara

    honap 3-an teliszalamis vajaskenyer:)

  105. Alternatív says:

    Többen szidjátok a bisalmasajtot. Én is így gondoltam rá gyerekkoromban, aztán egyszer megkínáltak egy olyannal, amitől szemem-szám eltátottam… Szóval _lehet_ isteni finom, csak nem szokott olyanra sikerülni. 🙂

    Viszont, ha tudtok forrást, hol lehetne hozzájutni – én zöld dió befőttet szeretnék szerezni. Régen még boltban is lehetett kapni néha, még az is finom volt, hát még a házi!

  106. Globetrotter2014 says:

    Hogy őszint legyen a legutóbbi V kerületi karácsonyi vásáron kezdtem émelyegni a kifejezetten ostoba magyarságtúltengéstől. Ómagyar hamburger, igazi hungarikum Rétesch (na igen itt kezdtem fetrengeni a röhögéstől).

    Az egy dolog hogy votlak bizonyos “hagyomáynaink” mint a @pushpang (univerziális határeset): által említett hamburger, amire nem vagyok biztos hogy feltételn büzskének kellene lennünk.

    Az pedig a hülyeség teteje amikor jellegzetes német ételeket elkezdünk hungarikumként reklámozni. Mint a híres amgyar felfedező, Kolombusz Kristóf…

    A teljesen szabványos háromféle disznótorost Elzásztól romániáig Hamburgtól Svájcig ismerik. A rétes kb ugyanennyire annyira magyar, a magyarosch hamburgerről nem is beszélve….

  107. hagyma says:

    @pushpang (univerziális határeset): szerintem az meg most is van es ahogy olvasom, rengeten szeretik
    hozzateve, hogy mennyivel job mint a szar amerikai
    mert az amerikai burgert a a mekissel azonositjak kizarolagosan:)

  108. hagyma says:

    @Fuszeres Eszter: oh azok a casinostojasok es franciasalatak….
    huuu
    /eddig azt hittem Eszter vagy, nem Erzsebet…/
    @agi02: ezt mar mastol is hallottam isteniteni, nem tudnam megenni

  109. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @hagyma: és a jófajta tocsogós csalamádéval telepakolt, átberhelt lakóautóból árult hamburgerek? 🙂

  110. Silent Bob says:

    @agi02: Mostanában nem néztem, lehet hogy valóban nincs már. Nekem annyira nem jött be, mint a régi, azért nem is kerestem.

  111. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @Void Bunkoid: tudom, egész gyerekkoromat végigkísérte. Azóta se eszem meg a grízes tésztát, legyen rajta bármi. 🙂

    Technikailag lehet, hogy elvileg a birsalmasajt módjára készül (anyám is szokott olyat csinálni) de én hogy a hitlerszalonna valójában miből készül, azt nem tudom, de hogy sok gyümölcs nincs benne, az biztos.
    Őszintén szólva én egyáltalán nem szeretem és nem eszem a lekvárt; vagy azért mert túl savanyú, vagy azért mert túl édes.
    Egyedül csak az üstben készült házi szilvalekvárt tudom megenni, ha elég kemény. 🙂

  112. hagyma says:

    @Ficak: imperialista armany
    erre cask itt szoktam ra:)
    otthon so meg esetleg vaj oszt jonapot
    @Fuszeres Eszter: es hot dogot ettunk es mindjart amerikaiabbnak ereztuk magunkat / akkor meg pozitiv megiteles volt errefele/

    bocisajt tubusbol kiszipakolva, volt belole talan paprikas is fress kivlivel

  113. Francia saláta őzgerinc formában zselatinnal, majd gépsonkával körbetekerve. Erzsébet napi vendégváró volt évekig. Fúúúj!

  114. Ficak says:

    @pushpang (univerziális határeset):

    “Én meg azokat a téli reggeleket imádtam, amikor szüleim sütőben “héjábasült krumplit” csináltak a sütőben és a meleg, jó szagú konyhában aztán olvasztott zsírba (kolbász- v. kacsazsírba) mártogatva ettük… :)”

    Tényleg!
    Meg is van a mai ötlet a vacsihoz. mi szalonnával, tejföllel ettük.

  115. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @nkongo: “zsúrkenyérrel készült szendvicsek, tojáskarikákkal, a sárgája közepén csemege Piros Arany pötty… másnál is volt ilyen?”

    Volt, jellemzően Húsvétkor. Már ha kaptunk a boltban még zsúrkenyeret, mert az csak ünnepek előtt volt.
    Mi ecetes uborka karikákat is tettünk rá.
    Szörnyű volt.

  116. Void Bunkoid says:

    @Dr. jegeket_bérleteket: azaz, a sliced bacon! Én mindig elvágtam az ujjam a rohadt konzervdobozzal. A zacskós mirelit csak ezután jött, a nyolcvanasok második felére.

    @pushpang (univerziális határeset): technikailag a birsalmasajt is hitlerszalonna, ilyen iszonyú kemény, darabolható gyümölcsíz/lekvár 🙂

    A legjobbabb mégis az a gyümölcsíz volt, amiből volt többféle is, szilvás, málnás, barackos, szintén hitlerszalonna állag, és ilyen kis fehér műanyag tégelyekben kaptuk a reggelihez a _minivaj_ mellé a SZOT-üdülőben :))))

  117. agi02 says:

    @Fuszeres Eszter: Valahogy úgy….:-)

    Ja és még valami. Panírozás utáni maradékokat, liszt,morzsa, tojást összekeverni és az egészet kisütni.
    Nem tudom mi a hivatalos neve, de jobban szerettük mint a rántott húst.

    Amúgy próbáltam főzni egy több mint 100 éves Kugler szakácskönyvből, de ott már túl nagy az eltelt idő, a legtöbb kaja nem jött be.

  118. hagyma says:

    @SemBoga: ja, az nagy slager volt cask a fel kiflinel kifogyott a virsli

  119. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @vizsla74: kisgyerekként is utáltam a mesesajtot. Inkább elcseréltem. Gyak. bármire (kivéve hitlerszalonna és műanyag tálcás méz)

    Én meg azokat a téli reggeleket imádtam, amikor szüleim sütőben “héjábasült krumplit” csináltak a sütőben és a meleg, jó szagú konyhában aztán olvasztott zsírba (kolbász- v. kacsazsírba) mártogatva ettük… 🙂

  120. hagyma says:

    @vizsla74: az a parasztreggeli az egyik kedvencem volt:)
    a mesesajtot nem szerettem
    sult krumpli meg most is alap, ha eppen nincs otlet, mindig van itthon sutnivalo krumpli, cask ugye a sutobe megy es ma mar urizalunk megy bele tejfol, bacon:)

  121. @SemBoga: Irányi utcában volt egy hotdogos, ki remek módját választotta a spórolásnak: óriás kiflibe fél virsli, persze csak akkor derült ki, amikor már a Felszabon jártál 😀

  122. négyszemü says:

    A párizsi kosárka a elsö étel volt, amit egyedül meg tudtam tíz évesen csinálni. A második a tojáspörkölt volt, aztán jöttek a komolyabb dolgok. Mézes Mackó! De hiányzik egy kis igazi franciasaláta, kaszinótojás, tormás sonkatekercs. De most egy húsz deka meleg kolbász a Dimitrov téri hentesnél (Brauch) mustárral, “egy forintért kenyérrel” is jó lenne.

  123. hagyma says:

    amugy edesanyam fantasztikus melegszendvics gyarto volt, kolbaszok daralva, fuszerek, vaj, tudom en…

    es ha mar nosztalgiazunk, en imadtam a napkozis korozottes kenyeret
    a belszinrolot meg nem ettem abban a formajaban, vagis hat semmilyen formajaban nem ettem meg, pedig erosen toltak a kozossegi etkezdekben fozelekekhez

  124. SemBoga says:

    francia hotdog magyar módra (óriás kifli keresztben félbevágva, az rá a ***** alakú sűtőrúdra, majd kecsáp és mustár és virsli) – biztos csinálják még így is, de vagy 20 éve nem nagyon láttam ilyet

    bár ez tuti kilóg a sorból, mivel nem házi készítés 🙂

  125. nkongo (törölt) says:

    @Void Bunkoid: fel kell, hogy világosítsak mindenkit, hogy kétféle különleges kenyér létezett

    az egyik a francia kenyér, aminek semmi köze nem volt a baguette-hez, a teteje be volt csíkozva sütés előtt, ahogy a rendes 2 kilósnak, foszlós, puha volt

    a másik a zsúrkenyér, ami tömörebb állagú, szerintem gazdagabb ízű, szívósabb, merevebb héjú, a tetején 2 vagy 3 lyuk volt, nem pedig sütés előtti beirdalás

    mindkettő hasonló hosszúságú volt

    zsúrkenyérrel készült szendvicsek, tojáskarikákkal, a sárgája közepén csemege Piros Arany pötty… másnál is volt ilyen?

  126. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @Dr. jegeket_bérleteket: tényleg… én is emlékszem rá, finom volt. Később volt tubosos is.

  127. Ficak says:

    Ami még kimaradt:
    – a finom, békebeli pörköltek, házi csalamádéval, nokedlivel
    – tojásos nokedli fejes salátával
    – a vasárnapi ebéd: rántott hús, hasábburival és ismét házi savanyúsággal
    – fánk lekvárral
    – lebbencsleves, az igazi finomság 🙂
    – tojásleves
    – menzán pedig a nagy kedvencem grízes tészta hitlerszalonnával

  128. vizsla74 says:

    a mirelit parasztreggelit apám találta ki és vezette be. Hűtőház igazgató volt a 70-80-as években, és nem hiszitek el, nagyon sokat eladtak nyugatra…

    és emlékszik valaki a mese sajtra?

    csokis kockasajt..egyszerűen imádtam, aztán vagy 6-7 éve egyszer találtam valahol, vettem is, de hiába…már nem jött be annyira

    másik, nagyanyám imádta és nekünk is enni kellett néha: forró és bő zsírban sült pirítós,szeletenként vagy 10 dkg sóval…

    megint másik, ami szezonális kaja volt, és imádtuk: ősszel, krumpliszedés után, a kerti gazok elégetésekor bele a parázsba a krumplit, miután megsült megpucolni, és vajjal(akkor még nem nagyon volt margarin) meg sóval toltuk befelé…a tüzeskedés önmagában nagy élmény volt, a krumplival pedig a szomszéd gyerekeket is jóllakatta az éppen aktuális család 3 forintból

  129. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @Fuszeres Eszter: Kettévágott (sós!) kiflire kent mustárral és borssal kikevert Globus májkrém, sajttal (v. sajt nélkül) be a sütőbe, hogy a széle jól megpiruljon… isteni volt.
    Ezer éve nem ettem ilyet. 🙁

  130. Hirig says:

    Emlékszem nem voltak ezek rossz kaják.

  131. hagyma says:

    @Fuszeres Eszter: akkor toled nem vedem meg:)
    itt mindenfele cask a kirepulos piritost gyarto muszerek vannak, ami meg jo melgszenvicshez az forgat grillez taker…
    ahhh
    a villanysutot hasznaljuk, bar a melegszendo itt nem nagy divat, vagyishat pizzanak hivjak vegulis…

    @maxval, a gondolkodni próbáló birca: ugy hivjak , de nyomaba sem er a regi globusosnak, es nem, nem nosztalgia

  132. pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) says:

    @idelle: számomra a megtestesült rettenet gyerekkoromban a menzákon adott, késsel vágható, pirosas színű, harapáskor recsegős állagú és rettenetesen édes “gyümölcsíz” volt.
    Hitler-szalonnaként is emlegetik.

    A rántott és a sütéskor összeugró párizsit viszont nagyon szerettem, a vagdalthús konzervekkel egyetemben. Ez utóbbit, karikára vágva, szintén ki lehetett rántani. 🙂

  133. Dr. jegeket_bérleteket says:

    Az a Csóka emlékezetem szerint Čoka volt, valami horvát májrémféleség, de nem volt rossz. Bacon meg igenis volt már a 80-as évek elején is, álló formátumú konzervdobozban árulták, és a doboz felső háromnegyedénél kellett feltekerni egy fémcsíkot, úgy nyílt. Sliced bacon volt ráírva, és természetesen slicced baconnak hívtuk.

    Madarász cimborám mesélte, hogy a 80-as években a debreceni konzervgyár májrémkonzervjeiben olykor cserebogarat is lehetett találni, mert állítólag az ottani üzem keverőegysége valami nyitott építményben volt, és bele tudtak repülni a cserematyik. Mondjuk nem néztem utána, nem tudom, hogy igaz lehet-e, de a srác beszámolója elég élményszerű volt.

  134. nkongo (törölt) says:

    rántott parizer… hmmm, az volt ám a csemege
    rácsapva a rögös sárgaborsó főzelékre
    és mégis felnőttünk
    meg a tejberizs meglocsolva neonrózsaszín málnaszörppel, igazi ínyencség volt

    hypo szagú fémtálcákkal sorban állni a menzán
    rengő karú konyhásnénik úgy osztották a savanyúságot, hogy a villára a hüvelykujjukkal segítették rá, mintegy villa-hüvelykujj csipeszt alkalmazva

  135. Ficak says:

    Vajas párizsis zsemle tejjel!
    Ezt az ízvilágot nem lehet visszahozni, se a párizsi se a tej nem olyan.

  136. agi02 says:

    A szifonnal habosítással óvatos vagyok.
    Egy málnahab kísérlet után álldogáltunk apukámmal a konyhaasztalon és a plafonról próbáltuk leenni a rózsaszín csepkőként lógó habmaradékokat.
    Nehogy kárba vesszen:-)

  137. agi02 says:

    @Silent Bob: tudsz beszerzési forrást? Volt egy ideig újra ahogy belekotyogok is írja, de aztán újra eltűnt.

  138. Van jó is belőle, ez igaz. Azok viszont drágák is természetesen.
    Joghurthab: nem olyan, mint a bolti, de a habszifon nagyon klasszul habosítja a joghurtot!

  139. Pedig jó az a vegyesvagdalt, sok országban létezik, az angoloknál ennek a neve SPAM – igen ebből ered a internetes szpam kifejezés. Én gyakran vásárlom és eszem manapság is.

  140. Silent Bob says:

    @agi02: Az van megint, asszem Danone.

  141. belekotyogok says:

    @agi02: jópáréve volt a danone-nak egy ideig, talán csak epresben, de nekem is hiányzik.

  142. Hola (törölt) says:

    @Void Bunkoid: Már ne haragudj, de nekem ez a véleményem. A mostani élelmiszeripari termékek az ehetetlenség határát súrolják. Sok mindent utálok a régi rendszerben, de az élelmiszereket, édességeket visszasírom.

  143. agi02 says:

    Párizsi összetörve, kis tejföllel, borssal,mustárral összekeverve, kenyérre rá, arra sajt és mehet a sütőbe.

    Ma is nagyon szeretem.

    Amiket nagyon hiányolok azok a joghurthabok. Nagyszüleimnélkaptuk rendszeresen uzonnára, de már sehol nem beszerezhető. Különösen a citromost szerettem.

  144. Nem kell megvédeni a sütőt, szerintem is nagyon ott van! Imádtam nézni, ahogy bugyog alatta a sajt!

  145. hagyma says:

    kulonleges vagdalthus konzervet a mai napig kuldetek otthonrol, bar mar nem elegge zsiros a teteje es kisebb is let, de imadom
    nem melegszendvicsnek /amugy volt aki felszeletelve megsutotte/ en cask hagymaval, paprikaval, kenyerrel

    meg kell meg vedjem a kepen szereplo melegszendvics sutot, perfekt, olcso , praktikus, en nagyon sokszor hasznalatam
    kenyer-akarmi-sajt trilogiaban

    a tobbi is elo elofordult az eletemben, de elhanyagolhato mertekben

  146. belekotyogok says:

    @Fuszeres Eszter: nem langymeleg, hanem forró, isteni 🙂

    @Scenica: mifelénk sóska helyett gyümölcsmártás volt, pirított (fujtós) darával, meg valami hússal, életem borzasztó élményei közé tartozik, ha valaki kiejti a gyümölcsleves szót, összeugrik a gyomrom…

  147. Void Bunkoid says:

    @Hola: Nem. Csak a mai gyerekek/fiatalok százszor finnyásabbak. Egyre inkább vesszük át a nyugat-európai/amerikai seíze-sebűze kaják ízlésvilágát, majd elhányom magam, amikor pl a fene fitti-egészséges kollégáimat látom, hogy egész hónapokat kibírnak a sima sajtos főtt tészta-natúr párolt csirkemell-rizs kombóval, természetesen fűszer SEMMI rajtuk, még só sem.

    És azt mondják, hogy az a finom, ők ezt szeretik, sőt, csak ezt hajlandók megenni.

  148. belekotyogok says:

    @sbotond: hahaha, egy barátnőm is az útitársra gerjed 🙂

  149. Silent Bob says:

    @Fuszeres Eszter: Ah, lehet, akkor én már/még vidéken laktam, ott szalonna volt. 🙂

  150. Nicca1 says:

    Sóska pirított grízzel és krumplival. Az a gríz, brrrrrr.
    Voltak melegszendvicskrémek, tudom most is, de anno jobb ízük volt.
    A gyümölcstorta nálunk is recés szélű volt, és Bécsből hoztuk a formát, mert itthon olyan nem létezett még.
    Amit imádtam enni: fagyasztott gyümölcspüré. Volt barackot és epres 🙂 erről még beugrottak a Leó fagyik, a tegelyesek, meg a reklámjuk is.

  151. Hola (törölt) says:

    Abban az időben százszor ehetőbb ételek voltak.

  152. Pierr Kardán says:

    Régen vidáman ettük a vagdalthúskonzerveket, amíg katona nem voltam, addig nem is tudtam, hogy gyíkhús a neve 🙂

    Egyrészt fiatalon sokmindent megevett az ember, másrészt régen más ízük volt a konzerveknek. Az “ízfokozók” drágák voltak, nemnagyon raktak ilyesmit a vegdalthúsokba.

    A melegszendvicset sem előre elkészített pépből csináltuk, hanem szépen májkrémet, majonézt, mustárt kevertünk össze kockasajttal meg fűszerekkel és azt kentük a melegszendvicsre :-))

  153. idelle says:

    birsalma-sajt. nincs ismerősöm a korosztályomban, aki szeretné (szerette volna), nekem viszont nincs már nagyanyám, aki megcsinálná nekem… 🙁

    (cukorbeteg nagyapám íróasztalának fiókjába mindig volt krumplicukor – a mai napig szeretem azt is. 🙂

  154. sbotond says:

    A 80-as években gyerekkorom nagy kedvence volt az “Útitárskrém” – erre emlékszik valaki? Itt találtam csak egy képet róla: retronom.hu/node/7544
    Apám csinált belőle nekem sajttal melegszendvicset, de gyakran egyenesen a tubusból kiszívtam az egészet, úgy ízlett. És nagyon tetszettek rajta a hajók, buszok, evés közben azt nézegettem 🙂
    Amiről viszont képet se találtam, de még jobban imádtam, az egy iparizsiradékos ócska májkrém volt, a Csókakrém – fehér tubus, rajta kis kalapos fekete emberke, nagy piros folyóírással ráírva, hogy Csóka. Ez rémlik valakinek?
    Na és persze a megunhatatlan kolbászkrém, amit hűtőből kivéve hidegen ki se lehetett nyomni a tubusból, hamarabb jött ki hátul.

  155. Void Bunkoid says:

    Már hogyne lett volna bacon a 80-as években! Tán még valami mirelit előcsomagolt változata is volt, akkor még nem dívott ez a vákuumcsomagolás, csak az őrölt kávéknál, az is marhadrága volt.

    Akkoriban én “bacon”-ként is ejtettem ki, de amikor egy szakácsműsorban mondták hogy béjkn, akkor kérdeztem édesanyámat hogy az miiii? A válasz természetesen “hát mi lenne? szalonna!” 🙂

    A másik nagy 80s kedvencem – talán most is kapható, nemrég még lehetett kapni – a mirelit parasztreggeli, némi tojást ráütve piszokjó koleszterinbomba reggelre 🙂

  156. @Silent Bob: egyébként 86-87 körül már volt bacon a nagycsarnokban, fehér zacskó, piros betűkkel. Tuti!

  157. cozumel says:

    oooo, es az osszes majoneztol fulladozo “salata”. a keletinel a salatabar. franciasalata kaszinotojassal, krumplisalata, hagymasalata, gombasalata, tojassalata.
    mindnek ugyanolyan ize volt, borzalmas

  158. Division says:

    @belekotyogok: Szerintem francia kenyérre gondol, legalábbis nálunk így hívták a közértben.

  159. Igen, sajnos van egy idióta, aki ha nincs moderáció beokád ide minden trágárságot 🙁

  160. Silent Bob says:

    @Fuszeres Eszter: 80-as években szerintem nem nagyon láttál te bacont. 🙂 Amúgy a cikkben csupa k.jó kaja van. 😀
    (nahát, filterezitek a hozzászólásokat?)

  161. cseresznye says:

    Számomra a töltött paprika is ahhoz a korszakhoz köthető. Szinte levesszerű, lábosnyi paradicsomban, és mindig volt néhány pucér gombóc is a kedvemért. Azért sem voltam oda, de a szöttyedt főtt paprikáért mégúgyse.

  162. belekotyogok says:

    @Void Bunkoid: 🙂

    Nem erzsébet-kenyérre gondoltok?

  163. az igazi ínyencek füstölt sajttal ették!

  164. suziwozi says:

    nálunk gyakran volt sajtos-ketchupos-tejfölös tészta – azt hiszem a név magáért beszél, igazi ínyencség 🙂

  165. a végén kiderül, hogy jó volt katonának lenni!

  166. Mostly Harmless says:

    én szerettem a gyíkhúst. a katonaságnál ünnepnap volt, ha azt kaptunk, és nem gázolajban eltett szovjet halkonzervet. minden csak viszonyítási alap kérdése, ugye…
    (egyébként már a “gyíkhús” név is honvédségi eredetű)

  167. Void Bunkoid says:

    @belekotyogok: nem vagy te perverz, és egyedül sem. Gyíkhús forever, a párommal szoktunk nagyokat lakmározni, de a csípős vagy magyaros változatából. A sima “különleges vagdalthús” csakugyan ijesztő, a múltkor viccből vakteszteltük, a másik jelentkező egy Whiskas ragus konzerv macskakaja(!) volt, és egyáltalán nem meglepő, hogy a macskakaja nyert :))))

    @R2D2 & C3PO: az a “bagett”, az nem a “zsúrkenyér”, amire gondolsz? na olyan már tényleg nincs a multis bótokban….

  168. MrFülig says:

    @Fuszeres Eszter:
    Ugye? Ugyanaz a koncepció.
    Kösz, most is tanultam valamit 🙂
    (Már hogy a tészta itt káposztás vagy hagymás)

  169. vittore akit kitiltottak says:

    Ezt nem hiszem el!!! Pont tegnap nosztalgiáztunk a feleségemmel a fiatalságunk kajáiról. Szinte mindegyik a cikkben és a kommentekben felsorolt kaját egymásra licitálva említettük, nem kis nyálcsorgatások közepette… (kivéve a rántott párizsit, attól most is kiráz a hideg)

  170. lüke says:

    @lonelytunes:
    ebböl a párizsiböl nem is tudsz csinálni

  171. R2D2 & C3PO says:

    nekem olyanok jutnak az eszembe, hogy az a virsli még tök finom volt, hiába volt olcsó. a párizsi is sokkal jobb volt, mint ma a legdrágábbak.

    a löncshúst én is szerettem, de csak a sárgát. mikor a szar menzakaja után hazaértem, simán bevágtam egy dobozzal, vagy kettővel. csak úgy magában…

    a pudingos torta nálunk fél liter tejbe 2 tasak puding és kihűlés után 20 deka vajjal kikevert krém volt, a tortát meg saját termés gyümölccsel ízesítettük. főleg az eperszezon sikertortája volt. a csak puding az igénytelenséggel volt egyenlő.

    ami a legjobban hiányzik: akkoriban jelent meg a bagett. de nem az a bagett, hanem valami finomított magyar változat, ami sokkal vastagabb volt és finom, puha, omlós bélű. tavasszal, mikor a kertben az első szál retket és újhagymát kihúztuk, mindig ilyen kenyeret, a szintén újdonság natúr szendvicskrémmel és a friss retekkel, újhagymával ettük.
    az is lehet, hogy a tavasz szaga és a család együttléte az, ami elmúlt. Utána felnőttem…

    körözöttet sem ettem azóta…

  172. lüke says:

    aki a Mézes Mackóban evett inyenc volt és jól szituált,
    sajna ilyen -MM- ma nincs

  173. Kalor says:

    volt otthon keszitendo “csipsz” is. olyasmi formaju dolgok, mint a cső száraztészta, csak rovidebb. ki kellett sutni forro olajban, es akkor felpuffadt. csak a vendegek kaptak belole, iszonyat zsiros volt.

    pudingos gyumolcstorta helyet volt a haztartasi keksszel es meggybefottel retegezett puding.

    turoval toltott zsemlet csinaltam nem is tul reg a gyerekeknek, nagoyn szerettek. 🙂

  174. Globetrotter2014 says:

    Hihetlen hogy mai szemmel nennyira xar kajákért tudtunk lelkesedni akkoriban.

    Valahogy én nem tudok arra az időre nosztalgiázni, hiába fiatalság 🙂

  175. belekotyogok says:

    @cseresznye: ahh, ezer éve nem ettem ilyen krumplisalátát…

    Én nagyon perverz lehetek, mert a mai napig szeretem a képen látható vagdaltakat és rokonait…:) Mondjuk nem sűrűn eszem, de ha igen, akkor jóízűen és persze nosztalgikusan. (Azt el se mondom, hogy vészhelyzetben 5 perc alatt feltétté lehet változtatni egy főzelékre…)

  176. Cormorant says:

    Látszik, hogy a cikkíró nem volt katona!
    “Volt ugye ez a konzerv, ami lássuk be, ehetetlen volt.” ?!?! Mi az, hogy ehetetlen?!?! Maga volt a mennyei gyönyör, kifejezetten vadásztam rá, amikor őrségbe mentem. Annak, ami a képen van, igenis jó íze volt!!!
    Ja és a pépbe a fentiekenk kívül bele kell tenni még magyon sok zöld fűszert (majoránna,kakukkfű, nem sorolom tovább), lehet a teljes termékcsaládot használni, valamint a legfontosabbat, a fohagymaport!!! Mellesleg a mai napig szoktam csinálni, de az egyetlen használható alapanyag a Pápai sonka.
    … és persze reszelt sajttal vastagon legyen megszórva!
    Nyammmi:)

  177. @MrFülig: a schnitzel with noodles elég furcsa a magyaroknak, de miért ne? általában káposztás vagy pirított hagymás tészta. Egyébként tényleg nem sokkal furcsább, mint a milánói sertésborda.

  178. MrFülig says:

    Nagyon mókás összeállítás. Minden megvan.
    Sajtos húst mai napig csinálok néha.
    Anyukámnak volt még egy specialitása.
    Kíváncsi vagyok az is ilyen elterjedt volt-e.
    Amikor már “öregedett” a párizsi felkockázta. Lepirította sok hagymával fokhagymával. Hígított ketchuppel felöntötte. Mirelit kukoricát adott hozzá és kicsit összefőzte. Curry-vel ízesítette.
    Imádtam 🙂
    A kisujjából szopta, vagy valahonnan szedte ezt a mancsot?

    Más:
    Milánói sertésborda.
    Azért valami hasonló lehetett nyugaton is fedeztem fel múltkorjában:
    A muzsika hangja
    Julie Andrews
    -My favorite things-
    “Cream colored ponies and crisp apple streudels
    Doorbells and sleigh bells and schnitzel with noodles”
    Nos, az utolsó kedvenc simán lehetne egy milánói sertésborda
    🙂

  179. Tina0611 says:

    A gyerekeim szoktak panaszkodni, hogy én miért nem tudok olyan tejbegrízt, paradicsom levest és hósgombócot paradicsomszósszal készíteni, mint a menzán. Hát nem megy, egyszerűen képtelen vagyok reprodukálni azt az állagot és ízvilágot.

  180. Tina0611 says:

    @400m2: Szerencsére ilyenre nem emlékszem 🙂

  181. 400m2 says:

    @Tina0611: Erről jut eszembe, ezt is Eszter írta, a fülzsíros tészta. Napokig ezen röhögtünk!
    divany.hu/gasztro/2011/03/24/keressuk_a_legjobb_napkozis_menzakajat/

  182. Tina0611 says:

    Ja, és a gyümölcszselé csak úgy magában, szörnyű zöld-sárga-piros színekben. Imádták a gyerekek, mikor dédi ezzel kínálta őket.

  183. Tina0611 says:

    @400m2: A kosárkát én is imádtam gyerekkoromban, kizárólag krumplipürével, szinte ünnepi étel volt.
    Amit ma már nem tudnék megenni: kecsöpös tészta. Főtt makaróni, ketchup (akkor még csak üveges volt)és reszelt trappista.

  184. joska61 says:

    @Fuszeres Eszter: No ehhez hasonló, csak nálunk úgy volt divatos, hogy virsli helyett szafaládé, nem félbevágva, hanem felkarikázva, rá hagyma, sajt, tetejére szalonnakockák. Rég ettem, lehet egyik este bevetem 🙂 Köszi a nosztalgiát!

  185. @cseresznye: hogy is felejthettem el! És én még ilyet nem sütöttem a fiamnak! Pedig, hogy szerettem. Fontos, hogy a zsemlét meg kell locsolni édes tejjel, mielőtt megtöltjük!

  186. cseresznye says:

    Na még egy utolsó: kikevert tojás. Kis tálkákban. Alul a cukorral kikevert sárgája, felül az édes, habbá vert fehérje. Tetszés szerint valamelyik felét kakaóporral lehetett színezni.

  187. cseresznye says:

    Meg az édes zsemle. Félbevágott zsemle kikapart belsejébe vaníliáscukros túró tojássárgájával. Sütőben sütve.

  188. Flankerr says:

    @lonelytunes: A mai napig kedvenc, konkrétan a mai ebédem ez lesz, felesborsó főzelékkel. Anyukám (és csak az övét eszem) kelkáposzta főzelékét csak is azzal. Már mondani se kell, automatikusan csinál hozzá..:)
    Sajtos hús sajnos felénk (Pest megy ÉK sarok, már majdnem palócföld) nem jutott el, a vagdalthúsos konzervet kóstolás után még a 80-s évekbe sikerült kiutálni otthonról..:)
    Felmenteném egy kicsit a pudingos gyümölcstortát, főleg hogy húsz éve azt kérek szülinapomra, és a falusi lagzis margarinos-vajas-cukros kréműekkel engem a világba ki lehet kergetni
    A felénk elterjedt verzió: gyümölcstorta formában (kerek, lapos fényes (alu?) fémtál, aminek recés a széle) sütött piskótatészta, erre jön az 1-2 adag puding, lehetőleg kétféle. aljára mehet keksz, tetejére gyümölcs, vagy gesztenyepüré. A ami napig szeretem.

  189. cseresznye says:

    Ecetes krumplisaláta. Lilahagymával, nem majonézzel.

    Nem főtt étel, de nálunk nagy sláger volt a citromhab és a málnahab. Értelemszerűen sárga és rózsaszín. Hűtőpultban volt, a műanyagpoharas termékeknél.

  190. Virsli, hosszában bevágva, bele sajt, majd baconbe tekerve megsütve. Vagy ugyanez extrában: megkenve ketchuppal, majd tésztába feltekerve megsütve. Imádtam.

  191. lonelytunes says:

    rántott párizsi. nincs az az isten ma már, hogy megegyem, de akkoriban nagy kedvenc volt.

  192. 400m2 says:

    Kosárka!
    Héjas párizsi, aminek a héja összeugrott a hőtől, beleütve tojás majd reszelt sajt. Nagy kedvenc volt. Már rekonstruálhatatlan, mert ezek béna műbelek a párizsin. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!