Fűszer és Lélek

Add tovább recept Jamie Olivertől

philadelphia lasagne5.jpgBírom Jamie Olivert, magával tud sodorni a lelkesedése, bármit csináljon is: ha épp vendégül látja a barátait, másnapra nekem is kedvem szottyan társaságot hívni, ha épp a kertjében dolgoztat az emberével, akkor én is felhívom a sajátomat, hogy mi újság a salátákkal. Ja, nincs is ilyen emberem, csak vicceltem. De nagyon szerettem, amikor az iskolai menzát igyekezett megreformálni, és tetszett, vagy inkább megdöbbentett, amikor konyhai analfabétákat tanított főzni, és azt tervezte, hogy piramisjáték szerűen elterjeszti egész Angliában mondjuk a lasagne receptjét.
Teljesen elképedtem, hogy embereknek mennyire fogalmuk sincs alapvető konyhai dolgokról, hogy úgy áll a kés a kezükben, hogy oda se merek nézni, és hogy nem csak mondják, hogy még soha nem főztek semmit, hanem valóban  S O H A  a konyha közelébe se mentek eddig. Éppen ezért az ebből a műsorból kiadott szakácskönyv nagyon egyszerű, mindenki által közkedvelt recepteket tartalmaz, és annyira alapmű, hogy a nyolcéves kisfiam is több dolgot főzött már belőle. Nekem egyik kedvencem a lasagne, ugyanis azzal, hogy a besamelt lecserélte krémsajtra, annyira jót tett ezzel az étellel, hogy nem is értem, miért nem így készült eredetileg is. Ha belegondolok, hogy eddig tésztalapok közé valami liszteset tettünk, most pedig egy könnyű krémsajtot, nem is értem, hogy miért nem jutott hamarabb valaki eszébe ez a változtatás. Ha tetszett a recept, akkor Jamie kéréséhez híven, adjátok tovább tíz embernek!

jamie-f-z-iskolaja-tanulj-meg-f-zni-24-ora-alatt.jpgBolognai lasagne krémsajttal

Hozzávalók a bolognai mártáshoz:
10 dkg szelet bacon
2 vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 sárgarépa
2 szál szárzeller
2 kk. szárított oregánó
50 dkg darált marha
2×40 dkg hámozott paradicsom konzerv
1 pici chili
só, bors
olívaolaj

Hozzávalók a lasagnéhoz:
25 dkg lasagne tészta (fél doboz)
2 doboz Philadelphia zöldfűszeres krémsajt
10 dkg frissen reszelt parmezán
friss csokor bazsalikom
2 dl tejszín
10 dkg mozarella

A bacont felkockázzuk, pici olívaolajon kiolvasztjuk, majd megdinszteljük rajta az apró kockákra vágott hagymát. Lereszeljük a sárgarépát, vékony szeletekre vágjuk a szárzellert, és ezt is lepirítjuk.  Fűszerezzük, majd rádobjuk a húst. Addig sütjük folyamatosan kevergetve, amíg a hús kifehéredik. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük a paradicsomkonzervvel, és belevágjuk a fokhagymát és a chilit is (ez el is maradhat, de mi szeretjük ha picit csíp). Alacsony lángon addig főzzük, amíg besűrűsödik.
Közben a Philadelphia krémsajtot elkeverjük a reszelt parmezánnal, és a tejszínnel, és beletépkedjük a bazsalikomot is. Jamie csak egyszerűen krémsajtot használ, nem reszel bele sajtot, így tejszínnel sem kell lazítania az állagán.
Én soha nem főzöm meg előre a tésztalapokat, hanem lefedem alufóliával, és így 45 perc alatt tökéletesen megpuhul. Tehát, egy kis sütőedény aljába (a gyümölcskenyér formában sütöm általában a lasagnet, amiből pont kettő lesz tele ebből a mennyiségből) a bolognai mártást teszem le először, majd egy sor tészta, a krémsajt, újabb sor tészta, újabb bolognai mártás, stb, a tetejére is bolognai mártás kerüljön, erre pedig a mozarella sajt reszelve. Mehet a 180 fokos sütőbe lefedve 45 percre, majd levéve az alufóliát grill alá további 5-10 percre.philadelphia lasagne2.jpg

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Warnyús says:

    Szia Eszter, Igen nagyon finom besamel nélkül, én már évek óta túróval készítem, ennek a receptnek az alapján:
    http://www.kayotic.nl/blog/tylers-ultimate-lasagna

  2. Nádor Károly says:

    Azért ne csodálkozz, ha az éttermekben olyan a helyzet, mint András írja: mofarguru.blogspot.com/2012/08/a-londoni-vendeglatasrol.html
    akkor az otthoni háztartásoktól sem lehet többet várni.
    Lasagne=fagyasztott=>mikró
    Megvan 5 perc alatt.
    Amúgy a recept remélem eléri célját, mert én is a besamel végett nem szeretek lasagnet csinálni. 😉

  3. kbagyula says:

    Na ezt kipróbálom. Köszi!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!