Fűszer és Lélek

Flódni-rétes

flodni retes2.jpgNemrég egy szuper baráti társaság kért meg, hogy az egyik tagjuknak legyek a szülinapi ajándéka, jobban mondva nem is én, hanem a főztöm, amit meglepetésként az ünnepelt konyhájában kellett elkészítenem, mire hazaért a munkából. Legalábbis egy részét, vagyis kedvencét, a flódnit. Így mikor kinyitotta a lakásajtót, kellemes süteményillat fogadta, és a rettegő blogger, vagyis én.
Elképzeltem ugyanis, hogy nem jól sül el a dolog, ő megijed, pisztolyt ránt, és lelő, én pedig egy hírként végzem, mint szerencsétlen baleset. Szerencsére működött a terv, vagyis a munkaidő végén befutott telefon, hogy ne ijedjen meg, valaki van a konyhájában. Túléltem, jó volt, a flódni finom, az utána közösen elkészített bárányborda talán még jobb.
Édesanyám is bejelentkezett egy tepsi flódniért, és én is elhatároztam, hogy ez lesz az erdőbényei borkóstolón, mert szerintem finom a tokaji borok mellé. Viszont be kell vallanom, hogy ettől macerásabb sütemény nincs.
Úgyhogy nagyon örültem, amikor azt hittem, hogy feltaláltam a flódni rétest. Sokkal egyszerűbb, hiszen a tésztát nem kell elkészíteni, így a sütési idő a töredéke az eredetinek, arról nem is beszélve, hogy sokkal “könnyebbé” válik tőle a sütemény, annak ellenére, hogy minden lényegi dolog továbbra is benne van.
Aztán rákerestem a neten, és kiderült, hogy nem csak nekem tud elegem lenni egy idő után a flódni sütésből, ugyanis Stahl Judit már feltalálta előttem a rétes formában elkészített flódnit, sőt már olvastam is, mert megemlítem a saját blogomban. Hát, ennyit a zseniális és egyéni ötletemről.

Eredeti flódni recept itt.

Hozzávalók két rúdhoz:

6 lap rétestészta
4 ek vaj

6 alma
4 ek zsemlemorzsa
3 ek cukor
1 kk őrölt fahéj

15 dkg darált dió
5 dkg cukor
1 dl tej
2 ek baracklekvár

15 dkg darált mák
7,5 dkg cukor
1 dl fehérbor
1 kk őrölt szegfűszeg

20 dkg szilvalekvár
20 dkg aszalt szilva

Három réteslapból lesz egy rétes. Ezeket megkenem vajjal, és egymásra fektetem. Az almát kimagozom, és uborkagyalun legyalulom. Szerintem így sokkal jobb lesz, mint reszelve. A töltelékek egyik fele értelemszerűen az egyik rétesbe, a másik a másikba kerül. A réteslap alsó részére terítem, meghintem cukorral, fahéjjal és a zsemlemorzsával. Tekerek rajta egyet, most következik a mák töltelék: megfőzöm a darált mákot a cukorral, borral és szegfűszeggel. A mákot evőkanállal teszem a réteslapra, majd belenyomkodom az aszalt szilvát. Ismét fordítok egyet a rétesen. A dió következik, ezt is megfőzöm előbb a tejjel, baracklekvárral és a cukorral. Mellé kanalazom a tésztán a szilvalekvárt, és teljesen feltekerem a rétest.flodni retes1.jpg

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. BMilly says:

    Év közben én is szoktam készíteni flódni-rétest.
    Könnyű, és gyorsabban elkészíthető mint a hagyományos változat.
    De karácsonykor mindig a hagyományos flódnit készítem el a családnak és a barátoknak.

  2. @Padlásszoba: mi négy napig ettük, szóval addig biztosan eláll. Mivel frissen a legfinomabb, ezért szenteste előtt maximum egy nappal készíteném csak el.

  3. Padlásszoba says:

    Szia, Eszter!

    Meddig áll el a süti? Csinálnék karácsonyra, de volna két kérdésem előtte 🙂
    1., Hány nappal előtte lehetne megcsinálni, ha Szentestére kéne?
    2., Mivel ez egy őrületesen tömény édesség, elkészítés után hány napig áll még el relatíve frissen, ha nem bírjuk megenni az egészet?

    Köszönöm


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!