Fűszer és Lélek

Harmic perces barackossüti

396712_327865393968484_1370546730_n.jpgLast call. Minden szempontból, legalábbis sárgabarack ügyben. Idén kb. itt a vége a szezonnak, még lesznek akik gyorsan befőzik az utolsó szemeket hétvégén vagy a jövő héten, a szerencsések pedig bedobálják a cefrébe az odavalót, de a barack lassan leérik. Nyár közepe van, már olyan gyümölcsök jönnek majd, amit inkább őszinek tartunk, mint a szilva, vagy az őszibarack. Azért szombaton még csapunk egy nagy bulit a kajszi tiszteletére.
Ezzel kapcsolatban két jó hírem is van: az egyik, hogy csak 28 fokot mondanak szombatra, ami szinte hűvös az utóbbi napok harmincnyolcához képest, a másik pedig, hogy nem fog esni az eső. Van egy harmadik is, méghozzá az, hogy a Zemplénben egy 28 fokos nappal után általában tényleg lemegy a hőmérséklet éjszakára, nem úgy mint itt Budapesten, ahol egész éjjel ontják a házfalak magukból azt, amit napközben beszívtak. Vagyis a szoknya mellé estére nem árt egy kardigán se. Alig várom!
Nem teljesen önszántamból, de indulok egy főzőversenyen, ahol természetesen barackból kell valamit készíteni. Rossz hír, hogy még semmi sem jutott eszembe ami egy kicsit is más lenne a szokásosnál. Nem tudom ki lesz a zsűri, de nekik is be kell látniuk a nagy igazságot, barackból minden finom, de a nagy klasszikusok, mint a gombóc, a palacsinta vagy a vajas-lekváros kenyér, nem véletlenül állnak a dobogón nagyon régen.
Azért gondolkodok még, sőt ha van jó ötlete valakinek, akkor azt szívesen fogadom, a lényeg, hogy barack legyen benne. Nem tudom mit lehet nyerni, de nem leszek hálátlan 🙂
Saját kútfőből ez a sütemény pattant ki, szigorúan bolti levelestésztából, így harminc perc alatt elkészül. Vagyis gyorsan lehet enni, és nem fűti fel a kicsit lehűlt konyhát. És persze finom, hiszen nem is lehet másmilyen, a nagy nyári sikerpárosnak köszönhetően:
mák + nyári gyümölcs=siker (Meggyes mákos? Naugye!)
Ez persze csak az alap, de minden más csak kiegészítő.
barackos makos4.jpg
Hozzávalók:
1 csomag leveles-vajas tészta (az előre nyújtott változat a leggyorsabb)
80 dkg kimagozott sárgabarack
10 dkg darált mák
10 dkg natúr marcipán massza
0,5 dl barackpálinka
5 dkg vaj

A sütőt melegítsük elő 200 fokra. A barackokat fektessük a tésztalap két hosszabbik párhuzamos szélére. Hintsük meg a mákkal, locsoljuk meg a pálinkával, és reszeljük rá a marcipánt. Úgy csavarjuk fel, hogy a tésztalap közepén találkozzanak, mintha két rúd süteményünk lenne, vagyis mint a pápaszem süteményt.
Sütőpapírral béleljünk ki egy tepsit, fektessük bele a tésztát, és kenjük meg a tetejét a vajjal. Toljuk a sütőbe, és 20-25 perc alatt süssük meg.
Langyosan vagy hidegen -ha marad- a legfinomabb.
Ilyen sütit nem, de mindenféle más barackosat kóstolhattok szombaton Boldogkőváralján Jaczenkó Dóra sütiboltjába, vagy a környékbeli éttermek kínálatában, de persze lesz baracklekvár befőzés, barackos ízvilágú borok kóstolója, és pálinka is, méghozzá az év pálinkáját (is) lehet kóstolni. Ha jönnétek, és már nem találtok szállást a környéken, akkor írjatok Évának erre a címre: eva.varga@bestillo.hu
Szeretettel várunk mindenkit!

Felső kép innen, köszönjük!

barackos makos1.jpg

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Minorka - Fürge says:

    Hová küldjem őket?
    Talán 4-5 db olyat találtam ami rajta vagytok, ráadásul inkább életképnek mondanám a sorverseny előtti megbeszélésen.

  2. @Minorka – Fürge: Szépek vagyunk rajta? 😉 Persze, hogy jöhet, köszönöm!

    @Savior: Bocsánat, de most a Zemplén közepén nem tudom mekkora volt a tészta, pedig ez valóban fontos lett volna, igyekszem utána nézni!
    Nekem nem ázott át az alja, lehet, hogy nagyobb volt a tésztám? Passz, jelentkezem!

  3. Savior says:

    Megpróbáltam megcsinálni, mit ne mondjak, nem lett tökéletes. 🙂 Az alábbiakon buktam el:
    1. Egy csomag _mekkora_ leveles tészta? Én egy 275g-os előre nyújtottat használtam, és messze nem volt elég.
    2. Hogyan lehet megoldani, hogy az alja (a sütőpapír miatt) ne ázzon át?

    Köszönöm!

  4. Minorka - Fürge says:

    Szia Eszter!

    Van néhány képem Boldogkőváraljáról, amin ti is rajta vagytok!
    Érdekel?

  5. brioche says:

    Jaj nékem! Barackmámorban élek, főztem egy csomó lekvárt, de ezt még muszáj lesz kipróbálnom a maradékból! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!