Fűszer és Lélek

Új-Zélandról a Zemplénbe

51679311Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal házaspár, akik elhatározták, hogy tökéletesítik angol nyelv tudásukat, ezért pár évre Új-Zélandra költöznek.
A lány nem talált munkát egy ideig, de mégsem unatkozhatott egész nap, ezért süteményeket kezdett sütni. Igenám, de egy nap alatt nem egy tepsi sütemény sül ki, főleg nem, ha elkapja az embert a gépszíj, és egyszerre érkezik meg a kreativitás, és a nőiesség megélése is sz illatozó süteményeken át. A sütemények sültek. És egyre jobbak lettek, és egyre több lett. Olyan sok, hogy azt már nem lehetett megenni se reggelire, se ebédre, se vacsorára, sőt a szomszédokon is kifogott egy idő után.
És akkor valaki feltette az Új-Zélandon teljesen logikus kérdést:

Te Móni, miért nem adod el ezeket a fantasztikus süteményeket a helyi kávézóknak?

Na, itt álljunk meg egy pillanatra! Ismerünk Magyarországon olyan fiatal lányt, kismamát, munkanélküli nőt, vagy nagymamát, aki zseniálisan süt, de olyan jól, hogy a süteménye sokkal-sokkal finomabb a sarki cukrászda mindenféle adalékanyaggal teletömött vacakjainál? Minden bizonnyal. Tisztaság van ezeknél a hölgyeknél a konyhában? Igen. Kapható bárhol is a süteményük? Nem! Mert Magyarországon ilyen egyszerűen nem létezik. Tilos. Csak. Nem segíthetsz magadon, és kész.

Térjünk vissza Mónira.

Az ötlet tetszett, elindult hát pár süteménnyel, és láss csodát, megrendelték őket. Sütött, szállított, fizettek neki, mindenki boldog volt. Meg is kérdezte a hatóság egyébként, hogy milyen körülmények között süt? Konyhai körülmények között, hangzott a válasz. És a konyhai körülmények tökéletesek voltak, csakhogy a történet itt még nem ér véget.
A cég két személyessé gyarapodott, egy kereskedő-szállítóvá és egy sütigyárossá. Mind adót termelt Új-Zélandnak, aminek ott is örülnek.
Aztán egyszer azt olvasták egy kiragasztott cetlin a helyi golfklub éttermében, hogy az étterem kiadó. Kivették. Tapasztalat, szaktudás nélkül, csak úgy hirtelen elhatározásból. És ez is működött. Belejöttek a cateringbe, az ebédeltetésbe, a vacsorákba.

És akkor Móni férje azt mondta, hogy ő csak Magyarországon tud élni. Menjenek vissza.
Visszajöttek Budapestre. Móni úgy próbált lázadni, hogy fél évig nem adta be a jelentkezését egyetlen céghez sem, mert biztos volt benne, hogy mindjárt visszamennek Új-Zélandra, hiszen az csak tévedés lehet. De maradtak.
Viszont Budapestet nem bírták, túl hangos, túl nagy, túl városias volt. Hiszen ők eredetileg is Boldogkőváraljáról indultak, Új-Zélandon is vidékies életet éltek, nem nekik való a főváros.
Hétvégente hazajártak a Zemplénbe, és hazafelé ötleteket gyártottak: nyissunk egy rockkocsmát Boldogkőváralján, legyen egy lekvárfőző üzemünk, ha már úgy is ott az a sok zamatos gönci barack a falu határában.
De ez se így lett. Elmesélték ugyanis a tervüket egy másik boldogkői házaspárnak, és akkor közösen kitalálták: pálinkafőzdét nyitnak. A férj Gábor nagyszülei ugyanis régen a helyi ÁFÉSZ-ban dolgoztak, ahol egy kis bérfőzde is működött. Gyermekkorában állandóan ott lábatlankodott, így nem teljesen légbőlkapott volt az ötlet.
A legelején azt sem tudták, hogy a két fő irány közül merre induljanak. Hagyományos kisüsti, vagy egytornyos pálinkafőzőgépet vásároljanak? Mindenki mást tanácsolt. Ekkor Gábor, Móni férje előrukkolt azzal az ötlettel, hogy ugyanazt az alapanyagot kell ketté osztani, majd egyiket ilyen, másikat amolyan géppel lefőzni, és a végén nyerjen a jobbik. Az eredmény magáért beszélt, nem volt min gondolkodni, és beruháztak egy modern, egytornyos gépre.

Zemplén 089
De ez itt már nem csak Móni története, ez itt már a gönci baracké, Boldogkőváraljáé, a Bestillo pálinkafőzdéjé, és az első Barackfesztiváljáé is.

Két hét múlva szombaton ugyanis barackozunk Boldogkőváralján. Főzünk mindenfélét barackból, sütünk mellé barackos sütiket, iszunk barackpálinkát, és barackos jegyekkel kecsegtető tokaji borokat is.
De kinyit a Dióbisztrós Dóra süteményes boltja is erre az egy napra, ahol lesz baracklekváros palacsinta, baracklekváros fánk, és még sok másféle sütemény.

Sőt, helyben bárki befőzheti az egész évre való baracklekvárját!


A barack párszáz méterre a fán terem, besegítenek a helyi nénik, akik keze közül kikerült már több tonna baracklekvár! Helyben megvehetjük hozzá a cukrot és az üveget is, sőt, nem a saját konyhánkat fűtjük, és koszoljuk. Aztán ha kész, indulhatunk tovább bulizni, koncertre, főzőversenyre, gyerekprogramra, kisvonatozni, vagy a várba.
Lehet főzni sima baracklekvárt, vagy levendulásat, vagy pálinkásat, vagy csokoládésat, vagy amilyen eszünkbe jut.

Gyertek 14-én szombaton Boldogkőváraljára! Sütizzünk, pálinkázzunk, barackozzunk együtt!

barack hosszúSütikiszúró innen

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Illyés Edith says:

    Falusi “vendégasztal” szolgáltatás keretében, vagy rendezvényen már elvileg lehet saját süteményt árulni.

    m70.hu/hu/cikk/kistermelok_szolgaltatasok_vendegasztal/

  2. Nem, most a Dóra fog sütiket sütni:
    diobisztro.blogspot.hu/

    És palacsintát is és fánkot is! 😀

  3. 400m2 says:

    Eszter, és ilyen nagy bloggerkonyha nem lesz, mint három éve Erdőbényén volt? Azt imádtam!

  4. Németh András says:

    http://www.bestillo.hu/fellepok/fuszeres-eszter/

    és a kör bezárult 🙂

    Egyébként az asszonypajtás rokonságának hála az esküvőnkön a gönci barackpálinka volt a “főfogás” és hát hmmmmm senki nem panaszkodott 😀

  5. chilii says:

    Őszintén szólva abban reménykedtem, hogy a végén ott lesz, hogy én kapom azt a sütikiszúrót! :))

  6. Erzsebet says:

    Szomszédasszonyom itthon is sütött eladásra. Családi ünnepekre ismerősök rendeltek tőle. Nagy sikere volt.

  7. büdipeti says:

    Kellemes történet, jó olvasni néha ilyet is a sok negatív marhaság mellett. Valahol személy szerint is érint, mivel most készülök Ausztráliába költözni, és ilyenkor egyre jobban érzem a motivációt. Köszönöm.

  8. adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe says:

    Nagyon bízom benne, hogy nem fognak csalódni a hazajövetel miatt…

  9. @400m2: Bizony, övék a Bestillo, már 10 éve a sütibiznisznek 🙂

    Én köszönöm a kedves szavakat! 🙂

  10. ...elmúlik... says:

    Mondjuk én a helyükben csak látogatóba jönnék haza, akkor sem hosszú időre.
    Kívánom, hogy a reményeik valóra váljanak és ne kelljen csalatkozniuk. Mondjuk ehhez nagy segítség, hogy nem városlakók.

  11. 400m2 says:

    Én úgy olvasom, hogy itthon is nagyon sikeresek lettek, hiszen övék a Bestillo.
    Eszter, olyan jó, hogy ilyen sikertöténeteket osztol meg. Hol lehet ennyi sikeres, pozitív emberrel találkozni? Mellettem mindenki lehangolt, búskomor, reményvesztett.
    De a karamelles lány, a csokis lány, a biotermelők, mind-mind olyan inspiráló történetek. Köszönöm!

  12. lyken says:

    Ausztrál ismerős járt hasonlóan. Viszont ő elfogadta, hogy van egy piaca amin érvényesülhet. Tehát felállított rá egy céget, amit úgy alakított ki, hogy egy idő után tudott működni nélküle is. Így nyugodtan lébecolhat idehaza, amíg a kinti cége vígan termeli a kenguruföldi dollárt. Kár feladni egy bejáratott piacot csak azért, mert úrrá lett az emberen a honvágy.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!