Meggyes-marcipános pite

Mi lett volna ha?

Mi lett volna, ha anyai dédanyám, Wohl Irén 1919 október 26-án nem hagyja ott czukrász állását mindössze tizennyolc nap után Somló Vilmos Damjanich kávéházában?

Lehet, hogy Somló Vilmos, aki nemrég magyarosított testvérével együtt Schlesingerről, beleszeretett volna az akkor még csak 22 éves Irénbe, és sokat beszélgettek volna Somló előző kávéházáról, a Hadikról, amit hét évig vitt, mielőtt átadott volna Szívós Vilmosnak, és nem várta meg, hogy Karinthy törzshelye legyen. De az is lehet, hogy Somló Vilmos soha nem szeretett volna bele dédanyámba, hiszen 1919-ben már nős volt, egy Bozsena nevű szlovák nő férje.
Dédire meg különben is várt a szerelem a Dob utcában, hogy aztán hamar elmúljon, és végre megismerhesse dédapámat.
De talán dédi még akkor is a Somló kezében lévő mulatóban dolgozott volna czukrászként, amikor azt államosították, és a Somló család felkerekedett, és mindent itt hagyva (vagy épp a nagy semmit) Kanadába emigrált. Vajon kirúgták akkor az összes alkalmazottat? Vagy mindenki maradt aki akart és a mulatóból Moszkva étteremmé avanzsált helyen dolgoztak tovább a Gorkij fasorban? Ki tudja!
Akkor talán több desszertet készítenék, hiszen mégiscsak egy tapasztalt czukrász lenne a felmenőim között. Így csak amolyan házias kis süteményeket sütök, ami szinte elronthatatlan, hogy néha megkívánjak valami tökéleteset, vajasat, krémeset, tejszíneset, aminek nem állok neki csak szökőévenként, de mindig bízom a cukrászdákban, pedig megtanulhattam volna már…

Somló Vilmos biztosan tudta még, hogy a vaníliát nem lehet kispórolni a krémből. Talán nem csak ő tudta, hanem a több mint háromszáz másik kávéház tulajdonos is Budapesten. De az is lehet, hogy ez már akkor is ritkaság számba ment. Minden esetre dédi isteni képviselőfánkot és krémest sütött még a hetvenes évek végén is, amiben volt vanília is. Azt már soha nem tudom meg, hogy hol tanulta.
Nálunk most meggyes sült. Mert szezonja van, és mert a meggyesekről is a régiek jutnak eszembe.

Meggyes-marcipános pite

Hozzávalók egy kis tepsihez:
50 dkg kimagozott meggy
20 dkg marcipánmassza
1 ek keményítő
2 kk őrölt fahéj

35 dkg sima liszt
15 dkg kukoricaliszt
3,5 dl tejföl
10 dkg puha vaj
2 egész tojás
1 csomag sütőpor
15 dkg cukor
csipet só

A kimagozott meggyet összekeverjük a nagy lyukú reszelőn lereszelt marcipánnal, a keményítővel, és a fahéjjal.
A tésztához elszitáljuk a kétféle lisztet a sütőporral, majd elkeverjük a cukorral és a sóval, végül gyorsan beledolgozzuk a vajat, a tejfölt, és a tojásokat.
Egy közepes méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd elosztjuk rajta a meggyet. Erre simítjuk a tésztát, végül 180 fokon kb. 40 perc alatt, de mindenképp tűpróbáig sütjük.
Amikor már nem ragad a tészta a tűre, hagyjuk kihűlni, végül kiborítjuk a süteményt, és a tetejéről lehúzzuk a sütőpapírt. Így a meggyes rész kerül felülre.
Ha nem találnánk a nyers tésztát elég édesnek, akkor tehetünk bele még cukrot, de a marcipán édessége miatt nekünk így pont megfelelt, azért érdemes megkóstolni előbb.