Fűszer és Lélek

Hova tegyük a gyereket?

alg_campfire.jpg-Mentek a balatoni táborba idén?
-Nem, Tomika nem szereti a Balatont. (Jelentése: Nincs 58.000 forintunk két hétre sajnos.) És ti mentek a napközis táborba? Idén állítólag sokkal jobb lesz!
-Nem, inkább otthon leszünk majd, tévézünk délelőtt, és sokat járunk majd a játszótérre, mert nincs kedvük a gyerekeknek az iskolatársaikkal tölteni a nyarat is, érted, hogy van ez… (Jelentése: Nem megyünk, mert a két hét 40.000 egy gyereknek, de nekem kettő van, és csak a másodikra adnak 5000 forint testvérkedvezményt.)

Ma van az utolsó tanítási nap, hétfőn már sokaknak probléma lesz, hogy hol is legyen a gyerek, amíg a szülők dolgoznak. Mert tábor van annyi, hogy alig lehet belőle választani. A napközistől az ottalvósig, az angol tábortól a fociig, vagy az úszásig, lehet bábozni, főzni, táncolni, szőni, programozni, sőt, van ahol csak egyszerűen nyaralni is.
Csakhogy a táborok elképesztően drágák! A legolcsóbb, amit találtunk, és bárkinek nyitott, az 15.000 forint/hét. A program nagyon klassznak ígérkezik, egyetlen apró hibája, amit ilyenkor azért megold valahogy az ember, hogy a gyereket 9-re kell vinni a város másik végébe, majd ugyanoda menni érte négyre. Okén, anyu viszi, apu hozza, a főnökök megértőek, nem kell blokkolni a melóhelyen, vannak még szerencsések. De ha már két gyerek van, akkor ez heti 30.000 forint, és a vakáció 10 hét.
Természetesen lesz közös családi nyaralás is, mi szerencsések vagyunk, de sokan úgy oldják meg, hogy anyu is, és apu is máskor veszi ki a két hetét, így egy hónap gyerekfelügyelet megoldva.
Mert a nyugdíjas nagyszülő valahogy már nem annyira evidens, mint harminc éve volt.
Ahol van, ott bizony meg is becsülik, de ahol nincs, ott nagyon tud hiányozni egy ráérő nagyi.
girl-campfire.jpg
Maradna a lakáskulcs a nyakba, és irány a játszótér, délben ebédet bedobni a mikróba, aztán sietünk haza a munkából, – de ez már nem divat. Már nem maradnak otthon egyedül a hat évesek, de a nyolcévesek se, és főleg nem kapnak a nyakukba kulcscsomót, hogy aztán a téren játszanak egész nap. Nem ennek a posztnak a témája, de nagyon megváltozott a világ ebben is. Én magam se tudok dönteni néha, hogy engedni kéne-e a gyereket jobban önállósodni, vagy normális az, hogy tyúkanyóként követem, de Budapest egyszerűen nem az a hely, ahol csavarogni lehet. Falun más, de ahogy hallom vidéki barátainktól, ott sem az van már, hogy reggel elindulnak a srácok egy szelet vajaskenyérrel, aztán este hazaviszi a hasa.

Pár éve még létezett a Szünidödő nevezetű budapesti programsorozat, minden nap ingyenes programokkal, de úgy tűnik ezt is bedarálta a válság.

Mi legyen a gyerekekkel a vakáció alatt?

Örülnék pár tippnek, hogyan oldják meg mások ezt a tíz hetet. Hány táborra jut pénz idén? Járnak még a családok egy-két napra sátorozni egyáltalán? És persze olcsó tábortippek is jöhetnek, hátha akad aki hasznát veszi! Köszönöm!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. agimano says:

    itt van egy olyan tábor, ahol csak a kaját kell téríteni:

    http://www.pest.imami.hu/programajanlo/xiii-xiv-kerulet-angyalzug/xiv-kerulet-oenkormanyzati-napkozis-tabor-zugloi-sportkozpo

    nem tudom, hogy csak 14. kerületi lakosok és/vagy oda iskolába járók, vagy esetleg bárki mehet-e. Én anno a 14. kerületbe jártam általánosba, de nem ott laktam, és minden probléma nélkül járhattam ide én is. Amire emlékszem, hogy minden nap voltak különböző foglalkozások, mindenki oda mehetett, ahova akart, én állandóan gyöngyöt fűztem. Voltak különböző vetélkedők is, a kaja meg olyan volt, mint a menzán.

  2. zsuzsibuvar says:

    @Kicsi Kacsa: En London mellett elek, jart mar nalam haver magyar gyerek ket hetre, meg a helyi nyelviskolaba is elfuvaroztuk (a helyi iskolaba azert csak ugy itt sem kerulthet be par hetre, az nem ugy mukodik), azt a szulei fizettek. De a szuleinek nem csak ez kerult penzbe, hanem az ideut is, plane h 12 ev alattinak kiseret is kell. Ok ugy oldottak meg, h anyuka hozta, itt volt ket napot, aztan visszajott erte, ez kb annyi volt, mintha kiserettel jott volna a gyerek, a jegyet jo elore megvettek. De igy is bennevolt szerintem legalabb 40e-be csak az utazas, tehat ha az otthoni napkozire nincs penz, akkor az ideutazasra sem nagyon telik. Es mazli, h en reszmunkaidoben es foleg este dolgozom, mert a sajat, mar onjaro gyerek (12) melle az alig 9 evest azert kemenyen kellett gardirozni mindenhova.
    Szoval az otlet jo, csak nem praktikus.

  3. zsuzsibuvar says:

    @zZz: En pl nem bannam, plane ha magyartanar latna vendegul, de h ehhez a nagyszulok mit szolnanak, az kerdes 😉

  4. birskorte says:

    @__…ooo…__: azzal, hogy ez a szünetmennyiség a szabadságokhoz és a lehetőségekhez képest nonszensz, egyetértek.
    És a továbbiak lehet, hogy nem a poszthoz kapcsolódnak…
    De: nekem kissé durva általánosítás, hogy ez a pedagógusok vágya volna. Anyukám több évtizede gyakorló óvónő, imádja a munkáját, a gyerekek, a szülők és a kollégái is elismerik. Az összes regenerálódási lehetősége a nyári szünet, mert év közben – esténként, sőt gyakran még hétvégén is – a gyerekeknek készít elő alapanyagot, keres ötleteket, stb. Volt, hogy én is besegítettem. Ráadásul mindezt úgy, hogy a szülőknek lehetőleg ne kerüljön pénzébe.
    Tévedés az is, hogy a pedagógusok ez alatt az idő alatt nem dolgoznak semmit. Kérdezd csak meg, hogy hány értekezlet, teremátrendezés, szertárkarbantartás, óvodai-iskolai ingyom-bingyom van júliusban vagy augusztusban.
    Megjegyzem anyu kardoskodott azért is, hogy a szünetben az ovi csak két hetet legyen zárva. Ennyi a gyerekeknek is kell + valamikor el kell végezni az olyan karbantartási feladatokat is, amit gyerekek jelenlétében nem lehet, pl. konyhameszelés!
    Egy középiskolában tanító ismerősöm idén – felügyelő tanárként – fizet a táborért, ahol ő szolgáltatja a programokat. Eddig ki tudta fizetni az iskola a szállását és az ebédjét, idén már nem.
    Nem mondom, hogy minden pedagógus olyan mint ők, még csak azt sem, hogy a hozzájuk hasonlók vannak többségben, de nincsenek egyedül, ebben biztos vagyok (és sajnálom, ha az általad jól ismert pedagógusoknak tényleg az a véleménye, hogy azért kell ekkora szünet, hogy elmessenek szabadságra). Ráadásul amennyire látom, a szabályokra a pedagógusoknak manapság igen kevés ráhatásuk van.
    És persze lerágott csont, de azért ők sincsenek halálra fizetve, mégis mindennap azt várjuk tőlük, hogy legyenek jó fejek a gyerekkel, szakmailag felkészültek, magánemberként kiegyensúlyozottak és igényesek az életük minden területén, mert különben milyen példát látnak a gyerekek.

  5. pagiszti says:

    @400m2: Ezt balatonikent kemenyen tudnam cafolni, ha ez lenne a bejegyzes temaja.
    Szerencsere evröl-evre növekszik a belföldi vendegforgalom, szepülnek a varosok, hosszabbodik a szezon pl. a kerekparos-turizmus fellendülesevel!
    -mi is körbetekertük a tavat 2 hete, hihetetlen sok turista volt mindenfele, pedig meg nincs iskolaszünet!
    Szerencsesnek tartom a fiam, hogy a szünet elsö napjatol az utolsoig elvezheti a Balatont a nagyszüleivel, remelem sok gyerek megismerheti a gyönyörü tavunkat iden nyaron is, mert a szülei nem dölnek be butasagoknak.

  6. pdng says:

    Akkor idézem a 12. kerületi napközis tábor ismertetőjét: “A Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Táborban működő nyári, kerületi napközis tábor 6-14 éves korig fogadja a gyermekeket. Az étkezési díj 610 Ft/nap, a programokhoz hozzájárulás 280 Ft/nap.” – ez is elég messze van a heti 20 ezer ft-tól, nekem valahogy az nem stimmel, és ahogy látom, a többiek által írt árak is hasonlóak,
    és egy egyszerű google kereséssel a nem stimmelésre íme a válasz: “A VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat megbízásából a tavalyi évhez hasonlóan idén is az Aligátor Kertvárosi Úszóiskola szervezi és bonyolítja a nyári napközis táborokat. A VII. kerületi általános iskolás gyerekek tábor díja (a szociális rászorultság figyelembe vételével) megegyezik a napi iskolai étkezési díjjal.” http://www.alsoerdosor.hu/blog/?p=1573

  7. Murci says:

    @nem akar az ökörcsorda legelni: nem kell tanítóképzős főiskolás. Megteszi bármilyen egyetemista/főiskolás/végzős gimis.
    Az én fiamra egy főiskolás fiú vigyázott. Lementek a játszótérre focizni, számítógépen játszottak, autós játékot….stb. A fiam nagyon élvezte szerintem a főiskolás fiú is és még egy kis zsebpénze is lett nyárra.

  8. nem akar az ökörcsorda legelni says:

    A legjobb megoldás szerintem az lenne, hogyha az iskola, óvoda egész évben folyamatosan üzemelne, így ha valaki nem tudja máshogy megoldani a dolgot, a gyerkőc még mindig biztonságban lenne a megszokott környezetben. A pedagógusok körében biztos nem váltana ki pozitív reakciókat a dolog, de akkor, amikor mindenkinek égető szükségevan minden forintra ezen is lehetne segíteni. Amelyik pedagógus elvállalja a nyarat az év közbeni tanításon felül, a havi bérét egy éven át 20%-al növelve kapná. Mondjuk 140 ezres nettőval számolva ez 336 ezer forint kiadás lenn éves szinten, ami a 10 hétre levetítve 36000 forint/hétnek felel meg. Mivel egy pedagódus alsó hangon is tud vigyázni szerintem már csak a rutinból kifolyólag 10 gyermekre, így egy gyermek egy hete 3600 forintba kerülne a szülőnek, még akkor is, ha teljes egészében ő finanszírozná a bérkiegészítést. Az étkezés pedig ugyanúgy mehetne menzarendszerben.

    Szerintem a lakáshitelek és autóhitelek miatt 5-20 évig ez a rendszer simán működőképes lenne, mivel lenne olyan pedagógus, aki simán bevállalná a magasabb bér reményében az egész nyarat. Következő meoldásként a tanítóképző főiskolás hallgatókat kellene beszervezni, gonolom szívesebben vigyáznának nyáron gyerekekre, mint mondjuk dolgoznak a tescoban pénztárosként, ha a tanulmányaikat esetleg ők finanszírozzák, vagy kell nekik bulira a pénz. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a gyakorlat egy részét is ki lehetne ezzel váltani, akkor pláne mindenki jól járt.

    Egy ilyen koncepció kidolgozása nem kerülne túl sok pénzébe az államnak, és hogy lehetne vele szavazatokat nyerni, vagy legalább a sok-sok kivetett adó miatti fekete pontok mellé ez szolgálhatna piros gyanánt, abban biztos vagyok.

  9. VilMarci says:

    Mikor én általános iskolás voltam, az gyerekeket a környező iskolából busszal összeszedték, és a Margitszigeten volt egy összevont napközi. Ha jól emlékszem, szintén a normál étkezési díjba került. Ez már nincs?

  10. real says:

    2000 Ft 6 napos táborért annyira azért nem rossz:
    cserkesz.hu/tabor
    (Nem kell, hogy cserkész legyen a résztvevő gyermek)

  11. Minél nagyobb egy gyerek, annál kevésbé program neki a nagyszülő, ez érthető.

  12. Csak beugrottam says:

    Nálunk már a szünet előtt felméri az óvoda ,hogy hány gyerekre kell készülniük a nyáron.(Szerintem ennek így kellene máshol is működnie és nem a szülőknek kellene kajtatni a megoldásért.)Iskoláról nincs hírem mivel iskolás gyermekem még nincs.

  13. 400m2 says:

    @szűkebb pátriárka: Nyugat-Európában ezt megoldották? Ott mégis működik a gazdaság.
    Egyébként meg pont a Balatonról gondolom azt, hogy annyi turistát se érdemelnek meg, amennyi még ott van. Csalnak, ahol csak tudnak, és az NDK-NSZK-sokat sírják vissza, hogy a pincébe is ágyat tehessenek sok pénzért. Sokkal korrektebb a Tisza tó, vagy mondjuk a Bakony ebből a szempontból. Tudom, a szezon nekik is rövidebb lenne így.
    Viszont van ennek másik oldala is: nálunk pl be lehet hozni a gyereket ilyenkor a munkahelyre, mert rendes a főnök. Sajnos ilyenkor romlik a munkateljesítmény, ezt mindenki tudja. Ha rövidebb lenne a szünet, akkor egy hónappal többet tudnánk 100%on dolgozni, és hozzájárulni a GDP-hez 🙂
    Ez szerintem legalább annyi, mint amit a Balaton vesztene.
    @zZz: nem tudom, de komolyan gondolom, hogy elég lenne egyben hat hét. Amikor én voltam gyerek, végig nyaraltam a vakációt, mert az úttörő táborok fillérekbe kerültek. Fantasztikus volt, szinte csak annyi időre mentem haza, hogy anyu kimossa a ruháim, és már egy másik táborban voltam.
    Most meg mindketten dolgozunk a férjemmel, és egy napközis, és egy vándortáborra telik a gyerekeknek, plusz egy hét velünk, mert biztosan gazdagok vagyunk, és el tudunk menni a Tátrába közösen 🙂 Így is marad 7 teljes hét a nagymamánál, ami megszakításokkal is nagyon unalmas nekik, és rettentő fárasztó édesanyámnak, de légkondi nélkül egy legfelső szinten a panelban gyilkos nyáron a helyzet.

  14. zZz says:

    @Kicsi Kacsa: aha. És mégis hány külföldi van, aki azt szeretné, hogy a gyereke magyart tanuljon és ne angolt/németet/franciát/spanyolt?

  15. zZz says:

    @marosy: lol, nagyon remélem, hogy csak troll vagy.

  16. zZz says:

    @400m2: te örültél volna iskolás korodban, ha a nyári szünet csak 6 hét lett volna?
    Mert úgy persze könnyű mondani, hogy neked szülőként most jobb lenne, miközben te gyerekkorodban kiélvezhetted.

    Az én véleményem (és azt hiszem, felesleges kifejteni, mindenki tudja, miről van szó): a kapitalizmus nem család- és emberbarát. (Más kérdés, hogy nincs helyette megoldás.)

  17. szűkebb pátriárka says:

    Ha már előjött a rövidebb nyári szünet téma: abba nem sokan gondolnak bele, hogy az mekkora veszteséget jelentene a belföldi turizmusnak.

    A Balatonnál például az iskolaszünet alatt van egyáltalán valami forgalom, amikor kezdődik a suli, akkor mintha elvágták volna, hiába van jó idő szeptember elején.
    És ezen nem segít az sem, ha februárban és novemberben lesz plusz egy hét tanítási szünet.

    Vagy képzeljük el, hogy mi lenne, ha júl. 20. és aug. 20. között lenne a szünet. Méginkább arra az egy hétre koncentrálódna a forgalom: tumultus, árak az égben, a nyár eleje és vége meg maga lenne a megtestesült pangás.

  18. Köszönöm!!! Nagyon érdekel, hogy ennek alapján ér-e el valaki sikert!

  19. Csak beugrottam says:

    “Gyermekek napközbeni ellátása

    a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) szerint

    A munkavállaló szülők nem ismerik azokat a lehetőségeket, amelyeket az állam biztosít számukra gyermekük elhelyezésére a nyári szünetben, vagy elhiszik, hogy a nyári szünetben kizárólag az ő feladatuk gondoskodni gyermekükről.

    A helyi önkormányzatok törvényben előírt kötelező feladata a gyermekek védelme érdekében személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások között a gyermekek napközbeni ellátásának megszervezése.

    A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik. [Gyvt. 41. § (1) bekezdés]

    A gyermekjóléti alapellátás keretében biztosított gyermekek napközbeni– a gyermekek életkorának megfelelően –

    a) a bölcsőde, a hetes bölcsőde,

    b) a családi napközi,

    c) a családi gyermekfelügyelet,

    d) a házi gyermekfelügyelet,

    e) az alternatív napközbeni ellátás.

    Figyelem!

    A Gyvt. utolsó módosításánál az ellátási formák közül kimaradt a „nyári napközis tábor”, az óvoda és az iskola. Ugyanakkor az óvodai, mint a napközbeni ellátás egyik formája szerepel az Nemzeti köznevelési törvényben.

    Alternatív napközbeni ellátás a játszótéri program, játszóház, klubfoglalkozás keretében nyújtott,

    a) a szülő és a gyermek kapcsolatát erősítő, a gyermek szocializációját támogató, valamint egyéb szabadidős és prevenciós szolgáltatás,

    b) a csellengő vagy egyéb okból veszélyeztetett iskoláskorú gyermekek számára biztosított nappali felügyelet, sport-, illetve egyéb foglalkozás és étkeztetés,

    feltéve, ha a működtető rendelkezik az ehhez szükséges – külön jogszabályban meghatározott – személyi és tárgyi feltételekkel.

    Törvény értelmében a települési önkormányzat (főváros, kerület) a személyes gondoskodást nyújtó ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjról rendeletet alkot, amelyből tájékozódhatnak a szülők a gyermekek napközbeni ellátásával kapcsolatos intézkedésekről. A szülők nézzék meg a helyi rendeletet!

    A gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményben az alapellátások keretébe tartozó szolgáltatások közül csak az étkezésért állapítható meg térítési díj.”

    További információk http://www.mszoe.hu/

    Cseszegetni kell az önkormányzatot ,hogy tegyen eleget a törvényi kötelezetségének.

  20. Erről az igényelni kellről az jutott eszembe, hogy amikor kiscsoportos voltam, édesanyám hétre járt dolgozni a város másik végébe, ezért én már hatkor az oviban lettem volna. (hetvenes évek, akkor nyitott hivatalosan az ovi) De az óvónénik nem akartak hatra járni érthető okokból, így azt mondták anyámnak, hogy ez az ovi csak fél nyolckor nyit, mert a gyereknek nem jó, ha korán felébresztik 🙂 Anyám megkérdezte az önkormányzatnál (bocs, tanács) ahonnan letelefonáltak az oviba, és onnantól hatkor nyitott. Persze rögtön lettünk vagy tízen, akik hatra jártunk. CSAK IGÉNYELNI KELLETT 🙂 Utána végig azt hitték, hogy anyám valami fejes rokona, amiért odaszóltak a tanácstól.

  21. Schusy says:

    Nálunk Kőbányán is térítési díjért van napközis tábor. Sőt akik ingyen étkeznek, annak a tábor is ingyenes. És egy csomó jó programjuk van. Szerintem nagyon jó, de sajnos nincs rá szükségünk, mert egyetemista vagyok, nekem is szünet van, melót meg nem találtam nyárra 🙁

  22. Lady.Bird says:

    minden önkormányzatnak kötelező fenntartani olyan napközis tábort, ahol csak az étkezési díjat kell fizetni

    ha nincs ilyen meghirdetve valahol a kerületben (városban, faluban) akkor igényleni kell

    nálunk is van sulis tábor, 12000/hét, saját iskolában, és van egy kerületi suli, ahol 2500/hét a díj

  23. Erdőbényén tavaly olyan volt, hogy teljesen ingyenes egy hét, csak ebédre hazajöttek a gyerekek, mert a kaja nem volt megoldva. Dávid imádta, remélem idén is lesz. És persze ott simán el merem engedni egyedül.

  24. 400m2 says:

    Nálunk egyik iskolában 3 hét ingyenes (ebédpénz), de csak az iskolába járó diákoknak, a másik iskolában egyáltalán nincs, a harmadikban 2 hét 33.000. Elég durva különbségek.

  25. redbabsy says:

    Ezt az iskolai napközis tábor összeget én sem értem. Mi a XI. kerületben járunk iskolába és a napi térítési díjat fizetem a napközis táborra, ami fent van Kamaraerdőn – rengeteg programmal, viszik őket kirándulni is+színházba, lovagolni és annyiba kerül, mint év közben az étkezés. Két hétre kevesebb, mint 4 ezer forintot fizettem.
    Nekem 4 gyerekem van, a legnagyobb 9 éves és bizony nem könnyű ez a 10 hét… A táborok nagyon drágák, bár az idén is kiszorítunk a két nagynak 1 hét úszótábort, de ennyi. A többit meg megoldjuk valahogy: játszótér, nagyszülők, napközis tábor…

  26. Kicsi Kacsa says:

    Esetleg feladni külföldre hirdetést, hogy az x korú fiam/lányom júniusban befogadó családot keres, cserébe júliusban a befogadó család fiát/lányát vendégül látjuk? Mindenki jól járna, a gyereked tanulná a nyelvet (el lehet intézni a kinti sulival, hogy látogatja az órákat), 1 hónap megoldva, a vendég gyerek meg nem kerül többe, mint a saját (ahol 3-an jóllaknak, ott jóllakik a negyedik is).
    Facebookon is mehetne, manapság ez nem akkora kihívás.

  27. racti says:

    @marosy: gondolom, nincs iskolás gyereked, azért ez a véleményed! Az internet használata szinte kötelező, már ált. iskola 7-8. osztályában is egy csomó olyan lecke van, hogy “nézz utána a neten”!, középiskolában meg még több! Inkább az a szégyen, hogy amikor én kislány voltam (80-as évek), 2×2 hét nyaralás megfizethető áron biztosítva volt a vállalati üdülőkben a gyerekeknek! Ha még bejött egy úttörőtábor, az újabb 2 hét. És anyuék nem rokkantak bele, ki tudták fizetni!!!

  28. Medgar says:

    Megint megy a picsogás. Álljon össze 3-4 család, ha csak családonként egy szülő megy el egy hét szabira már le van tudva a fele vakáció…

    Mi így csináljuk….

  29. szanalmas says:

    Az jutott eszembe erről a posztról, hogy egy kétkeresős családnak, a családbarát adózás mellett sincs pénze 1-2 hét gyermektáborra. Fasza.

  30. szamóca14 says:

    @Fuszeres Eszter: Rákérdezek, mert ott pont van ismeretség.

    De ez minden kerületben van, csak általában kijelölik, hogy adott évben melyik iskola adja ezt a nyári ügyeletet/napközis tábort, tehát nem feltétlenül a saját suliba hordod. Fizetni meg az étkezési térítési díjat kell rá.

  31. 400m2 says:

    Eszter! Nem is tudtam, hogy ezért a demagóg hülyeség miatt nincs kábeltévétek 😀 Én is lemondom a netet ha hazaérek, igaz akkor kirúgnak az állásomból, de batman biztos boldog lesz. Jaj istenem!

  32. BartusBabi says:

    Kedves Anyukák és Fűszer és Lélek blogot olvasgató apukák!Nekem ugyanúgy szünetem van,mint gyermekeiknek,csak 21 évesen:)Én szívesen vigyázok pár napot ,hetet lányukra/fiúkra és garantáltan olcsóbban mint egy táborban:)Művészeti tanulmányokat folytatok,illetve óvodapedagógus szakos vagyok az ELTE-n!Szervezek közös programokat(kirándulás,kézműveskedés,állatkert látogatás,uszoda,stand,minden jó:))Akár több csemetére is vigyázok egyszerre!Ez nem egy hirdetés,ez segítség:)Bármi kérédsük van,elérhető vagyok: bartusbabett@gmail.com

    Minden jót!

  33. kis59 says:

    @400m2: Bizony, mint már más is írta, az iskolákban nincs légkondi (sok munkahelyen van), a gyerekek tanulási kedve a melegben erősen erodálódik (jobb esetben elalszanak..:)) )

  34. marosy says:

    Akinek van pénze internetre és kábeltévére annak legyen pénze a SAJÁT gyerekére is!
    Felmondod egy évre az internetet és kábeltévét és máris megvan a pénz a saját gyerek napközis táborára.
    SZÉGYEN.

  35. kis59 says:

    @__…ooo…__: Szerintem ez a nagyobb probléma, az évközi szünetek…..
    Nem vagyok pedagógus, de míg számos munkahelyen légkondi van, addig az iskolákban nyomokban. A nagy melegben a gyerekek tanulási ambíciója a nulla fele tart….vagy legalábbis erodálódik. Nyáron könnyebb találni szabadidős tevékenységet, télen, késő ősszel, kora tavasszal az időjárás miatt problémásabb.

  36. @szamóca14: Hol? Nálunk (VII. kerületi iskola) sajnos ez a legolcsóbb iskolai tábor. De eddig ilyet sajnos nem is hallottam, ahol ebédpénz áráért napközbeni felügyeletet ad az iskola. Én a 80-as években jártam ált iskolába, és ez akkor is többe került, igaz nem magában az iskolában kellett ülnünk, hanem a kerületi napközis táborban valahol Budán, ami azért sokkal jobb volt, mint a belvárosban aszalódni 🙂

  37. @__…ooo…__: Tőlünk nyugatabbra nincs negyven fok kétésfél három hónapon keresztül.

  38. kis59 says:

    @szűkebb pátriárka: Inkább összevont táborok vannak (több iskola v. kerület). Programok???? Lehetett aszalódni a napon (mert árnyék kevesebb, mint amennyi gyerek), vagy ténferegni a nagyteremben, az egyik sarokban tv…..

  39. Igen, ez már rég óta vitatéma ha jól tudom, de nem változik. Ez se.

  40. szamóca14 says:

    Hát nem tudom, én magam részéről már alig várom, hogy vakáción legyen a gyerek. Megváltás már ez az időszak, ha nem kell rohangászni délután különórára, edzésre, nyúzni, hogy tanult-e, feküdjön le, stb.

    Ezt a napközis tábor dolgot meg nem értem, hogy kerülhet ennyibe nálatok. Normál esetben a rendes étkezési térítési díjat szokták rá kérni.

  41. __...ooo...__ says:

    igen, ez teljesen nonszensz, hogy 2 és fél hónapra bezár a suli, azt jónapot, oldd meg, ahogy tudod. tőlünk nyugatabbra van 1 hónap nyári szünet, ami abban is jó, hogy ne felejtsenek el tanulni a gyerekek, illetve megoldani is könnyebb a felügyeletet.
    és évközben is több ezáltal a szabadság: síszünet, pünkösdi szünet, …
    amikor a nagy tantervátalakítást csinálták, azt hittem ez lesz a fő téma.
    bár azt a t. pedagógusok biztos ellenezték volna, hogy nehogy már ne vehessenek ki egyben két hónap szabit. hova jutna így a világ?!

  42. 400m2 says:

    Már az is tök nagy segítség lenne, ha nem 10, csak 6 hét lenne a vakáció, és inkább év közben adnának ki 1-2 napot pluszban. Azt könnyebb megoldani az osztálytársnál, nagyinál, stb. Ez a 10 hét feleslegesen hosszú, megoldhatatlan idő.

  43. cidre says:

    Elkezdtem összeszedni az olcsó táborozási lehetőségeket: http://www.noefon.hu/aloldal.php?page=aktualis
    Hozzánk nagycsaládosok telefonálnak, s jellemzően nem egy gyereknek kell megoldani a felügyeletet.

    (Ha tudtok még, írjatok, felteszem)

  44. Nálunk azt hívják napközis tábornak, két hét 40.000 🙁

  45. szűkebb pátriárka says:

    Az általános iskolák már nem tartanak fenn nyári napközit, vagy mi?
    Gyerekként azt imádtam. Ott volt az összes haver, volt kaja-pia, strandra vittek minket, kirándultunk, szar időben meg bent játszottunk a suliban.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!